Mastodon

A mai kezdőnket eltaláló olvasóink között Paks kettes igazolólapokat sorsolunk ki

Bp. Honvéd – Craiova @ Győr, 18:55

Most csak egy gyorsat, mert hajtás van a melókában, még a múlt heti Vilniust se hoztam be, a hullámok is összecsaptak, satöbbi, magyarázkodás, ilyesmi.

A legfontosabb, hogy megtudtam, Gazdi és Kukettó is játszhat ma, mert nem kettő, hanem három sárga után jár az egymeccses automatikus eltiltás.

A másik fontos, hogy a Legkisebb Király, Moretti és Egerszegi is a keretben, vagyis legalább van jobbhátvédünk, igaz, hónapok óta nem játszott meccset, de az nálunk már egy jó ideje nem akadály.

„A mai kezdőnket eltaláló olvasóink között Paks kettes igazolólapokat sorsolunk ki” bővebben

Keret az Európa-liga első fordulójára

Lefkovits, Niba, Kesztyűs, Kulach és Moutari is nevezve lett az újak közül.

Nem volt hiábavaló félóránként frissítgetni az UEFA oldalát, végre kijött a keretünk:

  • kapusok // Horváth (tehát már nem sérült!), Lefkovits
  • védők // Batik, Kálnoki Kis, Kovács Nikó, Kukoc, Lovric, Mezghrani (vagyis felépült), Niba, Uzoma,
  • középpályások // Ben-Hatira (szintén felépült), Gazdag, Heffler, Kamber, Kesztyűs, Nagy Geri
  • csatárok // Kulach, Lukács, Moutari, N’Gog
„Keret az Európa-liga első fordulójára” bővebben

Napra pontosan két évvel a bajnoki cím megnyerése után

A 28 pályára lépett játékosból

  • öten még Kispesten játszanak,
  • ketten jelenleg kölcsönben vannak,
  • egy visszavonult,
  • egy klub nélkül van,
  • tizenkilencen máshol játszanak, ebből
  • hatan a másod- vagy harmadosztályban, és
  • csak négy külföldön.

„Napra pontosan két évvel a bajnoki cím megnyerése után” bővebben

Napikispest 2019.05.16.

visszatérítés az MTK-ra // aki elővételben megvette a jegyét a vasárnapi MTK-Honvédra, ha elküldi a jegyét, nevét és bankszámlaszámát az info@mtkbudapest.hu címre egy levél kíséretében, annak visszatérítik a különbséget – derült ki egy kedves szurkolótárs bejegyzéséből a Kispest-Honvéd csoportban. (Ha használsz Facebookot, és még nem lennél tagja a csoportnak, akkor nyugodtan jelentkezz, az fb/KispestHonved oldal ezt tekinti hivatalos csoportjának.)

hitelből vásárolt klub // már korábban is sejtettük, hogy az új tulajdonosok nem zsebből vásárolták meg a klubot. Az Mfor cikkéből az is kiderül, hogy mintegy kétmilliárd forint hitelt vettek fel rá a Takarékszövetkezeti Banktól. Nagy meglepetés nem ért minket, tudtuk, pár kattintás eljutni a metALCOMtól a Takarékszövetkezeti Bankhoz.

Rossi keretet hirdetett // Baráth, Eppel, Gróf, Gazdag, Holender, Vida, Zsótér akinek van kispesti kötődése. (via mlsz.hu)

„Napikispest 2019.05.16.” bővebben

Magunknak tesszük nehézzé a sorsunkat // osztályozókönyv @ Felcsút

Felcsút – Bp. Honvéd 2-2

Az van, hogy Felcsúton kellett volna elkapni a fonalat, ami úgy történik, hogy nagyjából hozzuk a Fradi elleni formánkat, játékunkat, és ha az két meccsen át működik, miközben az Újpest és a Debrecen is vereséget szenved, akkor a hátrány mínusz kettő, felszívjuk magunkat, és bármi lehet a végén.

Nem így történt. Inkább kerestünk egy másik fonalat, a jobban ismertet, a biztosat, a szenvedőset, amikor szaladnunk kell az eredmény után, amikor rosszak vagyunk, és ahol bele kell nyúlni a csapatba menet közben, hogy történjen valami, és ahol reménykedünk, hogy lesz kivel belenyúlni, és nem csak bambán bambuljuk a padot, ahol Tischler jelentené a megoldást bármilyen felmerülő kérdésre.

„Magunknak tesszük nehézzé a sorsunkat // osztályozókönyv @ Felcsút” bővebben