Mastodon

Olyan jól sikerült a köztévé összefoglalója, hogy abban a Fradi egykapuzott, nekünk meg helyzetünk sem volt, csak egy jogtalan tizenegyesünk

3:27-nél a következőt hallhatjuk a videóban:

„Dibusz reflexmozdulattal. Hűűűű, megint mit védett a Ferencváros kapusa”. 

A dolog érdekessége, hogy hűűű, és megint, és védett, csak éppen a megintet megindokló védések valamiért nem fértek bele az összefoglalóba. Vélhetően mert annyira mégsem lehettek nagyok.

„Olyan jól sikerült a köztévé összefoglalója, hogy abban a Fradi egykapuzott, nekünk meg helyzetünk sem volt, csak egy jogtalan tizenegyesünk” bővebben

Annyit szeretnék csak mondani, hogy a Honvéd több embert ültet le a tévé elé, mint a Fradi, ha a bajnokságról van szó

Történik mindez a kétmillió fradista országában.

2017

A bajnoki címről döntő Honvéd–Videoton FC mérkőzés 340 ezer nézőt ültetett tartósan (AMR adat) a tévé elé – ezzel ez lett a szezon legnézettebb bajnokija (…) via MLSZ

2018

A Videoton FC és a Ferencváros szombat esti rangadója a labdarúgó OTP Bank Ligában közel 320 ezer embert ültetett a képernyők elé, ennyien követték figyelemmel tartósan a találkozót (AMR adat). Ez a szám 30 ezerrel több, mint a 2017/18-as szezon eddigi legnézettebb mérkőzése, a Ferencváros és a Debrecen novemberi összecsapása. via MLSZ

„Annyit szeretnék csak mondani, hogy a Honvéd több embert ültet le a tévé elé, mint a Fradi, ha a bajnokságról van szó” bővebben

Mit is mondott pár hete az MLSZ a szurkolóbarát fix idősávokról?

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán – a szurkolók kedvéért jönnek a fix idősávok: az OTP Bank Liga 20-25. fordulójának menetrendje. (…) a mérkőzések általános kezdési időpontja szombat 17 óra, illetve 19.30 óra lesz.

Pontosan ezt. Ma ugye munkanap van, a harmadik tavaszi forduló, és mit kell látnunk?

„Mit is mondott pár hete az MLSZ a szurkolóbarát fix idősávokról?” bővebben

Vagy elkezdjük ma húsz centi hóban a tavaszt, vagy nem

Siófok – Honvéd @ Magyar kupa

Nyolc óra ötvennégy perc // megnyitottam a szerkesztőfelületet, hogy kaparjak valamit a délutáni kupameccs elé. A Siófok honlapja egyelőre csendes, a Facebook-oldalukon továbbra is az a kétnapos anyag van csak kint, ami a vendégszurkolók beléptetéséről szól. Ígéretük szerint dolgoznak a pálya rendbetételén. Tippelni sem merek, hiszen amíg a megye egyes Nagykanizsa le tudta tolni a havat, addig a kétszer felújított Újpesten nem sikerült.

„Vagy elkezdjük ma húsz centi hóban a tavaszt, vagy nem” bővebben

2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége

Legalább valami nem változott.

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán – a szurkolók kedvéért jönnek a fix idősávok: az OTP Bank Liga 20-25. fordulójának menetrendje.

– írta ki nagy büszkén az MLSZ január 29-én 17 óra 36 perckor a Facebook-falára. Bennem például azonnal felment a pumpa, és sebtiben szar, szemét, hazug bandának minősítettem a szövetséget, ahol a dolgozókról mostanra nehéz elképzelni, hogy más cél vezérelné őket, mint az egzisztenciához való foggal-körömmel ragaszkodás – akár a magyar futball halála árán is. Mert nagyjából erről szólt az elmúlt pár év, és ennek a folyamatnak a csimborasszója minden szakmaiatlan, vállalhatatlan, és úgy általában felháborító döntés sikerként való tálalása.

„2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége” bővebben