Mastodon

Védekezni már tudunk

FTC – Kispest 0:0 // Plusz osztályozókönyv

L. Gergő, B. Franck és S. Dávid ferencvárosi népi fafaragóművészek készülnek megmunkálni az olaszországi import teakfát

Érdekes kettősség háborog bennem a tegnap után. Úgy indultam el a melóból ki a Kökire, fél-optimistának hazudott beharangozóm ellenére, hogy ússzuk meg 6 alatt a kivégzést, aztán húzzak haza melegedni. Ehelyett a 90-10%-os forgatókönyvek közül az utóbbi jött be, Sannino lecraiováztatta a csapatot a Fradi ellen, fegyelmezett védekezéssel, alig-alig átmerészkedéssel a túloldalra, és amit kértem, hogy egyszer legalább pontot szerezzünk a Groupamában, az is összejött. Kivételesen még olyan taktikai megoldásokat is találtam Lütyőnél, amit végre érteni véltem és még jó ötletnek is bizonyult. Csak a legvégén, amikor az addig még PC köntösbe rejtett „kurváracsakazegypontértjöttünk” célunk a maga pőreségében tárulkozott ki, akkor rohantak meg bántó gondolatok.

„Védekezni már tudunk” bővebben

Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)

Videoton – Kispest 0:0 // plusz osztályozókönyv

Csodás címképünket Hantának ajánljuk szeretettel: paints_not_dead!

Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.

„Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)” bővebben

Napikispest 2019.11.27.

Osztályozókönyv

  • végre letudunk egy lustaságot és/vagy hatalmas mulasztást // lement tizenhárom forduló, és még nem publikáltuk az osztályozókönyvek eredményét. Nos, most ez is megtörténik: a nyers táblák itt böngészhetők. Rövid magyarázat lapfülenként:
    • mérkőzés // az öt legtöbb pontot összegyűjtő játékos listája mérkőzésenként. A saját/légiós/bajnok oszlopokban a saját nevelésűek, a légiósok (Kamber, Lovric, Uzoma, Tujvel nem légiós!) és a 2016/17-es bajnokcsapat tagjainak száma az első öt helyezettből.
    • pontszám // a játékosok mérkőzésenként szerzett pontjainak száma. A 4,00 fölötti pontszámokat zölddel kiemeltük. ptHely: helyezés az összesített pontszám alapján.
    • pontRangsor // a játékos pontszámának adott meccsen belüli helyezése. A pontszám (pt) a következőképp alakul: első helyezés: 5 pont, második helyezés: 4 pont, és így tovább. ptHely: helyezés az összesített pontszám alapján. (Ha két játékosnak ugyanannyi a pontja, akkor a táblázatkezelők sajnos csak egy nevet írnak ki, ezért látni hiányos sorokat.)
    • említésSzázaléka // az adott játékost az osztályozókönyvet kitöltők hány százaléka rangsorolta a legjobb öt közé (ennyi játékosra lehet legfeljebb szavazni). A 90% feletti értékeket zölddel kiemeltük. ptHely: helyezés az említések százalékának átlaga szerint azoknál a játékosoknál, akik legalább a mérkőzések felén legalább 30 percet játszottak.
    • említésRangsor // az említések számának rangsora. A pontozás ugyanaz, mint a pontRangsornál.
    • megjegyzés // a Honvéd-Kisvárda után nem volt osztályozókönyv.
„Napikispest 2019.11.27.” bővebben

Kiesőjelöltből bejelentkeztünk (minimum) a dobogóra? Mi a f… folyik Kispesten?

Bp. Honvéd – Paks 2-1

Kispest - Paks 2-1

Az a helyzet, hogy Craiova után, augusztusban én semmit nem vártam ettől az évtől. Fura igazolások, szerencsevadász CV-jű edző, látványosan amatőrködő profi tulajok, totális káosz. Aztán most itt van november vége, és eleve úgy indultam a meccsre, hogy ma tuti győzünk, és még a Bűzös góljánál sem szartam be (jó, nem nagyon),sőt, mondtam Öcsémnek, hogy ha kapunk 3 percen belül egy kretén tizit, akkor még meglesz a meccs. Ez a tippem bejött, akkor azt már nem is merem leírni, a szezon végére mit jósolok. Mi a fakk folyik Kispesten?

„Kiesőjelöltből bejelentkeztünk (minimum) a dobogóra? Mi a f… folyik Kispesten?” bővebben

Az osztályozókönyv ezúttal arról szól, hogy megtaláljuk a második legjobbat Gazdi mögött, (de nem akarok senkit befolyásolni)

Felcsút – Bp. Honvéd 1-2

Talán az 1953-as angol-magyar óta nem lőtt ekkora gólt kamerák előtt kispesti játékos, és ha már meglövi, hol máshol tenné, mint Felcsúton, ahol az előző gólszerző nevét bitorolják el éppen és folytatólagosan. Kispest mégis Kispest (az az én falum), így stílszerű. Lehet tovább nézelődni a tizenhatoson belül, van bőven látnivaló.

„Az osztályozókönyv ezúttal arról szól, hogy megtaláljuk a második legjobbat Gazdi mögött, (de nem akarok senkit befolyásolni)” bővebben