Mastodon

Nem szívesen foglalkozunk ellenőrizhetetlen pletykákkal, azonban

lassan két nap eltelt a debreceni meccs óta, és nagyon úgy tűnik, hogy a klubház a Valódi Felelősök helyett játékosokkal akarja elvitetni a balhét. Olyan játékosokkal, akiket vagy a jelenlegi vezetőség hozott Kispestre, vagy a jelenlegi vezetőség hosszabbított vele szerződést, és akiket a jelenlegi edző stabilan játszatott is.

Két napja síri csönd van, senki nem mert kiállni, legalább pár szóra, és még a szokásos megyünk előre, még egyszer nem játszhatunk így, ez a klub többet érdemel és a többi hangzatos szövegek sem jelentek meg – egyedül a szurkolók egyik kedvencének számító Lukic szájába adtak mindenféle szép szavakat.

„Nem szívesen foglalkozunk ellenőrizhetetlen pletykákkal, azonban” bővebben

Egyre _erősebben pletyizik Storckot

Korábban is felmerült már edzőként, ugye, állítólag Feri kapott egy kétmeccses ultimátumot (hat pont!), amit, feltéve ha létezett, teljesített. Szóval, Storck nem lesz edző.

Viszont a pletyikből nem tűnt el a neve, újra és újra felbukkan, hetek óta sportigazgatói minőségben. Ma már az NS is lehozta.

„Egyre _erősebben pletyizik Storckot” bővebben

Napikispest 2021.07.27.

  • még egy csatár // napok óta kering a Slovan brazil csatárának, Rafael Rataonak a neve szurkolói körökben. Ma már lehozta a csakfoci is, hogy képben van.
  • jegyelővétel // elindult a Debrecen elleni meccsre a szokott helyen, az MLSZ jegyrendszerében.
    • fontos // hogy a tábor (B szektorok) egy büntetés miatt le lesznek zárva, ezért jelenleg csak a tribünre és a C szektorokba kaphatók jegyek. Arról egyelőre nincs információ, hogy hol lesz a tábor.
    • eldőlt // C8, C9, C10, D1, D2 és mind a táboros helyárakkal.
  • az élelmesek // korán reggel körbescreenshotolhatták a jegyrendszeren az egyes szektorokat, és a piros mezőket összeadva kiszámolhatták, hogy eddig nagyjából 170 bérlet ment el a C oldalra. (A tábor szektorai nincsenek nyitva a jegyrendszerben, oda nem tudunk adatot mondani.)
  • bérlet // ja, bérletet és jegyet a héten személyesen három alkalommal is vásárolhattok elővételben:
    • 07.27. kedd, 15-20h @ Bozsik
    • 07.29. csütörtök, 16-20h @ Futball ház
    • 07.30. péntek, 15-20 @ Bozsik
„Napikispest 2021.07.27.” bővebben

Lukic egy olyan pletyka(?), aminek simán lehet örülni

  • csatár;
  • jelenleg is játékban van (vasárnap még játszott a Topolyában);
  • pénzbe kerülhet, valószínűleg sok pénzbe;
  • az elmúlt két évben 16 és 18 gólt lőtt, valamint
  • 8 és 13 gólpasszt adott a kb. az NB I. szintjén lévő szerb bajnokságban.
  • Oké, hogy ő végzi el a tiziket a Topolyában, de azt is be kell rúgni.

Lukic neve a múlt héten merült fel, és némileg csalódottan vettük észre tegnap, hogy mégis pályára lépett a csapatában. A sajtóértesülések (hahaha) alapján viszont úgy tűnik, mindössze egy búcsúmeccsről lehetett szó, mert ma már minden tele van a lehetséges Kispestre igazolásának hírével.

„Lukic egy olyan pletyka(?), aminek simán lehet örülni” bővebben

Valami készül a fiatalokkal (vagy nem, és csak túlkombináljuk), viszont nem tudjuk, hogy pontosan mi

Az semmiképp sem gyengíti a Szendrei estleges eligazolásával kapcsolatosan terjedő pletykákat, hogy

  • egyik tegnapi edzőmeccsen se lépett pályára – a hírek szerint, hiszen a titkolózás elképesztő méreteket öltött mifelénk.
  • az edzőtáborban született másfél tucat cikk egyikében sem jelezték, hogy sérült lenne, vagy egyéb okból hagyná ki a meccseket.
  • a múlt pénteken bejelentett Pantelic eleve benne volt az utazó keretben, és utólag kivitték az edzőtáborba Benczenleitnert, Keresztest, valamint a friss igazolás Talyst, hogy legalább darabra meglegyünk a napi két meccshez. Tegnap mind a négyen pályára léptek.
  • a keddi edzésképeken egyébként még szerepelt Szendrei.
„Valami készül a fiatalokkal (vagy nem, és csak túlkombináljuk), viszont nem tudjuk, hogy pontosan mi” bővebben