Mastodon

Számomra még mindig a hétvége legnagyobb kérdése, hogy

Biztos, ami biztos, írtam a KüKümnek egy levelet, hogy miért nem, és milyen egyéb programokon tervez megjelenni a diplomata útlevelével, hogy képviselje Puskás és a magyar futball ügyét?

A tavasz legszebb pillanata*

Ötször játszottunk ebben a szezonban a Fradival (3 bajnoki, 2 MK), és a zöldek mindahányszor botrányos formában próbálkoztak ellenünk, hogy aztán hol a mi kishitűségünk/balf.szságunk, hol a játékvezetés, hol a hosszabb kispad mégis mindig FTC-sikert hozzon, mint valami axióma. Ez négyből négyszer igaz is volt, ötödszörre azonban már nem bírták el IX. kerületiek a „fantáziátlan játék egy-két sztárral” kamutaktikára építkező Doll-i taktikanischer Lösung-ot, ugyanis mi n+1 helyzetünkből most végre nem csak egyet kihasználva, láss csodát, hazaküldtük sírni a pöffeszkedő díszklubot. Mondanám, hogy nem hiszem el, de hát bakker: a saját szememmel láttam.

„A tavasz legszebb pillanata*” bővebben

Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából

De azért kaptok pult alól egy kis történelmet.

Ma lenne 90 éves Öcsibácsi.

Bevallom, halvány fogalmam sem volt még szombat reggel sem, pedig egész héten ezen járt az agyam, hogy hogyan nyúljak a témához? Mi az amit még nem írtak le Puskásról? Melóban megoldottam egy amerikai kutatás elemezgetésével, amiből kiderül, hogy valóban a leghíresebb magyarról beszélhetünk személyében, azonban egy kispesti blogra jóval több kéne.

Végül beírtam a mindig remek Hungaricana keresőjébe a nevét, hátha találok valami sztorit, amit még nem ismertem. Helyette az MSZMP PB egy jegyzőkönyvébe futottam bele, ami tizenegy hónappal a forradalom után íródott, és ahol a magyar sportéletről vitatkoznak.

Puskás ugyan csak marginális szereplő a sztoriban, és ha más nem, legalább az érdekes az egészből, hogy miként gondolkodtak akkoriban a sportról, a külföldre távozott sportolókról, a szurkolókról, és úgy általában a világról.

Szülinapot, Öcsi, szerintem ennyi belefér!

„Annyira nem lehet már mit írni Öcsiről, hogy meg sem próbáltuk szülinapja alkalmából” bővebben

Brazília: Pelé, Németország: Beckenbauer, Magyarország: Szöllősi György

Mi mással készülhetnénk Puskás 90. születésnapjára (szombat, Bozsik, Fradi ellen, és nem vasárnap, Felcsút, a franc tudja ki ellen), mint egy jó kinevezéssel?

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Szöllősi Györgyöt Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök. A Nemzeti Sport főszerkesztője a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete lett – derült ki a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorának felvételén. – MNO

Ahogy szoktam volt mondani: keressük együtt a szavakat.

„Brazília: Pelé, Németország: Beckenbauer, Magyarország: Szöllősi György” bővebben

Na, jó, most durrant el kicsit az agyam így karácsony előtt

PINTÉR ATTILA!

Az gondolom megvan, hogy Pinyő lett a Felcsút edzője. Nyilatkozott is a felcsútiak honlapjának:

„A Puskás név és Öcsi bácsi múltja is kötelez. Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak elérni Felcsúton. Szeretem a kihívásokat, a nagy feladatokat, így nem is volt kérdéses, hogy három évre elvállaljam a megbízást. Nagyon bízom benne, hogy meg fogjuk valósítani célkitűzésünket, ami nem lehet más, mint a feljutás.” (via pfla.hu)

Én meg a falat kaparom.

„Na, jó, most durrant el kicsit az agyam így karácsony előtt” bővebben

Napikispest 2016.11.17.

W91gdgkI
Puskás vs. Ferencváros (fotó: fortepan/Kovács Márton Ernő)
  • Puskás Ferenc // ma tíz éve ment el. (Poszt sajnos az üzemzavarunk miatt nem itt lesz róla, de mindenképp lesz. // Már van, link egy picit lejjebb.)

Tíz éve megy a marakodás Puskás emlékezete körül

Erre szokták azt mondani, milyen magyaros történet, nem?

 

  • Akadémia // el sem hisszük, de kiírták a pályázatot a Dél-Pesti Utánpótlás-Nevelési Centrumra, vagy más néven az akadémiánk új épületére!!!
  • Marco Rossi // nyilatkozott hosszabban a Sportplusznak, amit a honvedfc.hu egészében átvett.

Napilanzafame: a 7/7 már megvan, de mikor volt utoljára 8/8?

Nemrég írtuk, amikor Lanza még csak 6 egymást követő meccsen lőtt gólt, hogy ha a Diósgyőr ellen is összejön, akkor a 7/7-el megismétli Döme 1984/85-ös teljesítményét. De vajon mikor és ki csinált utoljára 8/8-at?

(Az fontos, hogy egy idényen belül. A bajnokságokon átívelő gólmutatókat ember nincs, aki ki tudná bányászni. Illetve van, csak az nem én leszek.)

„Napilanzafame: a 7/7 már megvan, de mikor volt utoljára 8/8?” bővebben

Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást

Ha már az elmúlt hét nagy részét Kolozsvárott töltöttem, és pont ott járt, akkor csak beugrottam. Képek, kommentárral.

cof
Három vitrin híján ekkora volt a tárlat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bekérték Felcsútra a kiállítótér méreteit, és ahhoz mérten vittek relikviákat.

„Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást” bővebben

Van Isten! (Csak Vasasos)

Az egész szörnyű délutánon az egyetlen dicséret ultráinkat illeti, a remekbe szabott koreóért. A többit felejtsük el. (fotó:KryzWarzycha)
Az egész szörnyű délutánon az egyetlen dicséret ultráinkat illeti, a remekbe szabott koreóért. A többit felejtsük el. (fotó:KryzWarzycha)

Először is köszönet Öccsnek a jogos címötletért, másodszor a nevezett Vasasnak, hogy legalább az egyik szemünk nem sír ma este. Hiszen valóban: a pohár félig teli, kihullott a Torz (legalábbis egy évre, vagy ha variálnak valaki licencével, akkor három hónapra) az első ligából, és Puskásnak csak a valódi klubja marad a Bohócban. De hogy mindezt ilyen szánalmasan kivitelezzük a mi oldalunkról, hát ez, sajnos klasszikus újkori Honvéd-megoldás lett. „Van Isten! (Csak Vasasos)” bővebben