Akár „Békebeli esték” cím alatt is futtathattam volna a posztot a klasszikus RW-i érzelmi húrpengetés és hangulatfetisizálás oltárán áldozva. Tegnap ugyanis második részéhez ért a tavaly még Csábi Jocóval elindított Kispesti Futballházi Esték sorozat (nem ez a hivatalos neve a rendezvénynek, csak én aggattam most rá, de kb. lefedi a lényeget), ezúttal emelve a tétet és egyből két vendéggel próbálkozva, mégpedig a mindenkori kispesti gólvonal elől.
Hó most csak a képen (szerencsére – nem kell lapátolnom). Forrás: panoramio.com.
A fenyőfa alatt üldögélve, halászlémámorban és csillagszóró-illatban ezúttal egy rendhagyó, kissé melankolikus, kissé elmélkedős poszttal kívánunk mindenkinek szépeket az ünnepekre. „Csak Karácsony…” bővebben
A Templom-tér már téli díszben, a Honvédos lelkünk még annyira nem (via kispest.hu)
Hosszú ősz után vagyunk, hisz júli végén kezdtük, és most, december közepén hagytuk abba ezt a félszezont (kétharmad-szezont?). Nem mondhatni, hogy egyenesvonalú egyenletes mozgást végeztünk, volt itt minden, mint a „kedvenc” klubunk nevével fémjelzett kolbászban annak idején: remek start, hullámvölgy, kilábalás, visszalábalás, kupaégés, remek túra, majdnem-bravúr, igazi bravúr, jó Rossi-döntés és Rossi hiszti, soha meg nem érkező erőcsatár – azaz semmi sem változott, tapossuk tovább a klasszikus kispesti futballidények egyikét. „Hosszú ősz után” bővebben
Rögvest lopott gondolattal kezdek: a tegnapi beharang kommentjei között többen is jeleztétek, hogy a Vasas meccs egyfajta tükre lehet majd az egész szezonunknak: ha győzünk, jó a félidény, ha kikapunk, akkor meg nem. Jó gondolat, és sajnos be is teljesült, ráadásul nem a pozitív előjellel. „Szezont zártunk” bővebben
Amikor 2010 őszén elkezdtük a blogot, emlékszem, mennyire tetszett, hogy a sorsolásunk szerint úgy zárunk, hogy itthon a Siófok meg a Vasas, aztán idegenben az MTK ellen, azaz két hazai + egy vendég pesti, és milyen jó lesz forraltborozni a Hungária körúton, és még az sem érdekel, ha nem nyerünk mert a hangulat király lesz.
Ide jövünk ma (via labdarugas.vasasc.hu)
Végül a Sió ellen kikaptunk, a Vasassal meg döntetleneztünk, ha minden igaz, az MTK-meccs meg annak rendje és módja szerint elmaradt a havazás miatt (ami pont a Vasas elleni végén indult meg, így már hóban vezettem át egy várostúlvégi Halloween-bulira, ahol amúgy iszonyat finom pulykasültet készített egy amerikai lány), de annyira már nem is bántam az elmaradást, olyan kilátástalan volt a Morales-Supka interregnumban a csapat, azt leszámítva hogy az Eger elleni MK-visszavágon láttam Baráth Botit, a bajnokikon meg Nagy Gerit és Czárt, és azt gondoltam, mind az ászaink lesznek majd. Kettő végül be is jött, nem rossz arány. Nos, azóta várok egy hangulatos pesti ősz-zárásra, talán ma megkapom. „Igazából 2010 őszére vártam ezt a meccset, de most kapom meg” bővebben