
Címke: Vasas
Osztályozókönyv vs. Vasas
Idén utoljára.
Szezont zártunk

Rögvest lopott gondolattal kezdek: a tegnapi beharang kommentjei között többen is jeleztétek, hogy a Vasas meccs egyfajta tükre lehet majd az egész szezonunknak: ha győzünk, jó a félidény, ha kikapunk, akkor meg nem. Jó gondolat, és sajnos be is teljesült, ráadásul nem a pozitív előjellel. „Szezont zártunk” bővebben
Igazából 2010 őszére vártam ezt a meccset, de most kapom meg
Amikor 2010 őszén elkezdtük a blogot, emlékszem, mennyire tetszett, hogy a sorsolásunk szerint úgy zárunk, hogy itthon a Siófok meg a Vasas, aztán idegenben az MTK ellen, azaz két hazai + egy vendég pesti, és milyen jó lesz forraltborozni a Hungária körúton, és még az sem érdekel, ha nem nyerünk mert a hangulat király lesz.

Végül a Sió ellen kikaptunk, a Vasassal meg döntetleneztünk, ha minden igaz, az MTK-meccs meg annak rendje és módja szerint elmaradt a havazás miatt (ami pont a Vasas elleni végén indult meg, így már hóban vezettem át egy várostúlvégi Halloween-bulira, ahol amúgy iszonyat finom pulykasültet készített egy amerikai lány), de annyira már nem is bántam az elmaradást, olyan kilátástalan volt a Morales-Supka interregnumban a csapat, azt leszámítva hogy az Eger elleni MK-visszavágon láttam Baráth Botit, a bajnokikon meg Nagy Gerit és Czárt, és azt gondoltam, mind az ászaink lesznek majd. Kettő végül be is jött, nem rossz arány. Nos, azóta várok egy hangulatos pesti ősz-zárásra, talán ma megkapom.
„Igazából 2010 őszére vártam ezt a meccset, de most kapom meg” bővebben
Napikispest 2015.12.11.
- jegyek @ Vasas – Honvéd // A Honvéd honlapján könnyen félreérthető megfogalmazással jelent meg a szombati meccs jegyinformációja, így inkább megkérdeztük a Vasast. Válaszuk szerint a „mérkőzés napján a pénztárak (összes) 13:30-tól nyitnak, beleértve vendégpénztárakat is.”
- osztályozókönyv // Lemaradt a legutóbbi két meccs osztályozókönyve:
- Paks // Bobál (6), Kamber (6), Baráth (6)
- Felcsút // Kamber (8), Bobál és Prosser (7-7)
- összetett // Kamber (6,2), Bobál és Ignjatovic (6,1-6,1)