Egészen kicsi, szinte csecsemőkoromtól kezdve hordott faterom és nagyfaterom meccsre. Sokáig együtt jártunk, előbb ölbenülő voltam, majd saját jogon kaptam egy szeletet az ülőhelynek csúfolt padból. A játék persze eleinte nem kötött le, szaladgáltam a korzó előtt a többi kissráccal, labdáztunk, elvoltunk. Közben a Honvéd sorra nyerte a bajnoki címeket. “A futball nem a tiszta érzelmekről szól” bővebben
Címke: végh hanta
Idén valami végleg megváltozott
Az van, hogy Gyula az első olyan játékosunk, aki már úgy számít öregnek, miközben egyáltalán nem az, hogy fiatalabb nálam. Szóval nem elég, hogy öregebb lettem a csapat legöregebbjénél (amit a jó Tóth Iván tolt ki egészen Bonazzoliig), mert az várható volt, hogy egyszer be kell következzen, hanem az is van, hogy akinél már öregebb vagyok (H halmaz szuprémuma), azt esetleg én, vagy a közvetlen környezetem akár, de a lényeg, hogy öregnek tartja valaki, aki velem nagyjából egykorú.
A változásra szavaztunk?!?!?%!+ De milyenre?
Töredelmesen bevallom, soha nem akartam a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagja lenni, mert – ahogy most is vallom – bloggernek tartom magam. A blogger véleményt formál, személyes élményekről ír, maga választja a témáját, akkor és úgy fogalmaz, ahogy épp kedve van, nincs szerkesztőségi kényszer, egyedül az olvasó elvárása létezik, ha olyan szerencsés az adott blog olvasója, hogy a szerzőt érdekli egyáltalán. Engem speciel teljesen hidegen hagysz, kedves olvasó, de ezt pontosan tudhatod rólam, hiszen ha a te igényeidet szeretném kielégíteni, akkor – a saját fogalmaim szerint – nem tarthatnám magam bloggernek. Ilyen ez.
Egy nagyon rossz kortünetről – válasz egy meg nem keresésre
Következő posztunk szerkesztői és nem szerkesztőségi vélemény.
Fura dolog lett a magyar futball. Belerúgni még mindig odamondás, szapulni szinte kötelesség, de informálódni tisztességgel róla smafu, miközben a meglévő értékeiről soha egy büdös szó sem esik. Pedig igenis vannak értékei, elég komoly értékei.
“Egy nagyon rossz kortünetről – válasz egy meg nem keresésre” bővebben
Tartozom egy vallomással
Na, jó, most már meccshangulatom van.
Szombat a reggel, túl vagyok két kávén, a turistaház udvarán már megtekintettem a félbevágott disznót (nem, nem a sajtóst, hanem az esti hurka alapanyagát), lassan minden kezd a helyére kerülni.
Tizenketten jöttünk le Gántra, ketten ebből kora hajnalban (pestiesen nyolc körül, errefelé az már bőven a nap része), a többiek éppen túráznak a marsbéli tájra hasonlító egykori bauxitbányához, miközben én a kocsmában ülök és ezt írogatom.
Francnak sincs kedve kutyagolni, túl városi vagyok én már ehhez. Mégsem a szépemlékű Stadlerral játszunk ma, hogy a civilizáció-stadion viszonylaton sarat kelljen dagasztani úgy, ahogy azt csak a Sátántangóban tud a két demizsonos. Szerencsére Tarr Bélából csak egy van, bár érte pont kár, hogy nem vállal szerepet a magyar fociban. Hirtelen más dimenziói tárulnának fel az unalomnak.
Csináltunk szelfiket is magunkról, ilyen az ha társaság vagy. Délután majd a kisbabar vagy lovi fog, de akkor majd ott állunk talpig Puskásban.