Nyilván ez volt az a meccs, amire mindenki tudta előre, hogy meg fogjuk nyerni. Nyilván mi is tudtuk, csak nem mertük leírni. És nyilván, a helyszínen is halálos nyugalom töltött el minket, és még véletlenül sem hangzott el a következő beszélgetés a második félidő közepén:
– Csak most nem kéne gólt kapni, nagyon messze még a vége. Egyet biztos kapunk, azt a legvégén kéne.
– Igen. A legjobb lenne talán a nyolcvannyolcadik után.
Mondom, meg sem történt. Csak álltunk ott, és egészen nyugodtak voltunk.
Persze addig láttunk egy remek Banó-lövést (46. bajnoki, 1. gól – 20 éves), valamint egy parádés Vadócz-passzból két csellel befelé induló, és a végén gólt lövő Ben-Hatirát. Ilyen gólokat nem csak szabad, hanem illik is lőni.
Egyébként Ben-Hatiráról ismét meg kellett állapítanunk, hogy nagyon tud a srác, és ha akarna, ha besorolna a rendszerbe, a liga egyik legjobbja lehetne. Elég csak az indításai ütemét megvizsgálni. Nem véletlen, hogy nem itt töltötte a(z első?) fénykorát.
Kesztyűs eközben jelző nélküli cserévé nemesedett, Lanzafame pedig időhúzónak. Egyébként pedig ugyanazok játszottak legalább fél órát Kövesden, mint akik két hete a Videoton ellen is.
„Gólvideók és osztályozókönyv Kövesdről” bővebben