Mastodon

A Kormány 241/2020. (V. 27.) Korm. rendelete a szabadtéri rendezvényekről engedélyezni a meccsre járást!

A rendelet értelmében a Hungária körútra nagyjából 1000 szurkolót lehet beengedni.

4 . Kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó közös szabályok

4.§ (1) Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) kell biztosítani.
(2) A szabadtéri rendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a szabadtéri rendezvény szünetében,
c) a szabadtéri rendezvény létesítményének területén, illetve a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, valamint
d) az olyan szabadtéri rendezvényen, amely helyszínén ülőhelyek nem kerültek kialakításra.
(3) Az e rendelet szerinti védelmi intézkedések betartásához szükséges feltételek biztosítása a szervező felelőssége.
(4) A szervező gondoskodik a szabadtéri rendezvény azon látogatójának szabadtéri rendezvény helyszínéről történő
eltávolításáról, aki e rendelet szerinti védelmi intézkedéseket megszegi.

Magyar Közlöny 2020/123.

6.§ (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

vagyis mától

Azért az MLSZ bejelentését még várjuk meg, de a Kormány oldaláról jogi akadálya nincs a meccsre járásnak.

„A Kormány 241/2020. (V. 27.) Korm. rendelete a szabadtéri rendezvényekről engedélyezni a meccsre járást!” bővebben

Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni

Bp. Honvéd – MTK 0-0 (tizenegyesekkel: 5-4)

Nem tudok, és nem is akarok semmit sem írni a meccsről. Mindannyian láttuk, egyes pillanatait azóta próbáljuk értelmezni, és akkor mit mondjon a Mezőkövesd videóelemzője, akit szinte lehetetlen feladat elé állítottunk? A nyolcvanadik percben visszaváltani ötvédősre, csatárok nélkül, wtf? Ha a Haladás ellen a továbbjutás az edzőt igazolta, akkor tegnap is. Kupadöntő.

Beszéljünk inkább más témákról.

„Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni” bővebben

Félkövérrel kiemeltem a lényeget a sportért felelős államititkár MTI-hez eljuttatott anyagából

Az MLSZ-re várunk, hogy végre mondjon valamit.

Hétfőtől (május 4. – vh) lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatta a sportért felelős államtitkár az MTI-t.

Szabó Tünde hozzátette, a rendelet alapján mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, amennyiben a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be. Ez alapján tehát azon közterületen megszervezett sportrendezvények – például az utcai futóversenyek, kerékpárversenyek – megtartása nem engedélyezett, ahol nincs lehetőség a nézők kizárására.

Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, azok kereteiről és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

(…)

(via MTI)

Kijött a kormányrendelet: lehet edzeni és zártkapus meccset rendezni

forrás: Magyar Közlöny 2020.04.30./96

Ha jól értem a 3. § (1) pontját, akkor szó sincs olyasmiről, hogy más szabályok vonatkoznának Budapestre és a vidékre, hanem május 4-től bármilyen edzés és nézők nélküli mérkőzés engedélyezett.

Innentől tehát az MLSZ-nél pattog a labda, hogy egyrészt a bajnokság folytatása mellett döntsön, másrészt, hogy mennyi időt hagy a csapatoknak a felkészülésre az első zártkapus fordulóig. Amennyiben tartják magukat egy korábbi vállalásukhoz, akkor a május negyedikét követő huszadik naphoz legközelebbi szerda vagy szombat lehet az újraindulás legkorábbi időpontja, vagyis: május 27., szerda.

Apró megjegyzés: az MLSZ a hivatkozott közleményében a következőképp fogalmaz: „a kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól”, vagyis ha mégis így számolnak, és nem a kormányrendeletben megjelölt első naptól, akkor akár május 23., szombat is lehet ez első forduló.

Napikispest 2019.03.18.

Filipes pletyka // először tegnap jött a hír, hogy Holender Svájcba, ahhoz a Luganóhoz igazolhat, ahol Vécsei is játszik. Ma már a csakfoci is lehozta.

edzőmeccs // ahogy az szokásos a válogatottas szünetben, ismét ezdőmeccst játszunk. Ezúttal a Győr melletti Lipóton fogadjuk az osztrák Mattersburgot pénteken délután háromkor, zárt kapuk mögött. (via honvedfc.hu)

osztályozókönyv // itt a hétvégi sorrend: Holender, N’Gog, Mezghrani, Lovric, Ben-Hatira. További részletek a szokott helyen: itt.