Mastodon

Olasz meló, pesti dugó

ujphon640Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: “nem mondom, hogy nem unatkozom“.  És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző “játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt.

De akkor itt és most el is halkulok, mert joggal mondhatjuk a tromfot: jelenlegi helyzetünkben (bármennyire is utáljuk ezt a jelenlegi helyzetet) igen is örülni kell minden pont(ocská)nak, főleg, ha azt egy idén még veretlen csapat ellen szerezzük. Mert stabil ez az idei Újpest – stabil. Azt viszont picit túlzásnak érzem, hogy VW nagyon-nagyon erős csapatként aposztrofálta őket, mert azért ez Újpest se lesz dobogón idén szerintem. Bár…bár az is igaz: nem véletlen kaptak idén alig gólt a lilák, s hogy csak keveset lőnek, az meg azért van, mert a Warrioron kívül nincs csatáruk, az egykori kőbányai hős pedig sérült. A kései támadóigazolások még csak most esnek be a Megyerire. Szóval jó lehet ez az Újpest, de most azért meg nem az a verhetetlen szupercsapat. Oké, mi meg korántsem vagyunk a korábbi évekbeli bravúrcsapat most, így, innen nézve érthető VW atombunker taktikája, és a felszabadult öröme a végén. Csak így meg nekünk lesz hosszabb távon kevés örömünk a játékban. Persze annak örülnék, ha szépen játszva esnénk ki? Nyilván nem! De talán -nem talán, biztos- van arany középút. Szeretném hinni. Kell legyen! Megannyi dilemma, mint látjátok – nehéz semlegesen értékelni a tegnapi meccset.

Szóval vissza a taktikára. Amellett, hogy majdnem eltaláltam a kezdőt, és a cseréinket is (kérem a tapsot… viccelek, nyilván nem nagy kunszt a mostani merítési lehetőségeink mellett belőni egy potens kezdőt, ami kábé egyezik is a VW-i döntéssel), azt láthattuk, hogy itt bizony egyrészt egy picit újított a felálláson az egykori derék Juve liberó, másrészt, hogy a középpálya még védekezőbb lett. Portilla mélységi irányító és Nagy Geri főállású kullancs mellé ugyanis bekerült Vidó, tehát nem Báló volt itt a harmadik ember, hanem a hármas alakzat bal oldalán a korábban nálunk balszélső hátvédet és baloldali támadóközepet is játszó Vidovics került be. Vidót sokan szeretik, én pl. annyira nem, ő volt számomra az “Alci előtt korszak Alcija“, aki védőként előremegy állandóan, néha ver egy kapufát, vagy szétrúg egy védőt a löketével, ezekből meg rendre gólt kapunk. Na hát ő kezdett – de most el kell ismernem, nem kambodzsázott felelőtlenül az arc, viszonylag fegyelmezett volt – ugyanakkor sótlan, alig valamit vállaló, rendre rosszul passzoló. Remélem nem a Szmicsó-Sztojakovics vonal újjáéledését látjuk, bízom benne, hogy nem, de nem mernék rá fogadni (khm).

Báló pedig egy lépéssel előbbre került, amolyan Totti pozícióba, trequartistába, ahogy a nálam műveltebb futball-taktikusok mondják – hogy elöl pedig Proszi és Gyula rohamozzon. Ez így pedig az elmúlt hetek 4-3-3-mához képest egy egyfajta 4-3-1-2-vé változott, és nem is tűnt hülyeségnek – nem is volt az. A megvalósításban viszont VW kőkeményen kicsapta az asztalra a talján szakácskönyvet, catenacció colt ez, a legbetonabb fajtából, a Portilla-Geri-Vidó hármas oly masszívan állt a kapunktól 40 m-re, hogy a lilák nem nagyon tudtak áttörni, Ignja és Alci fegyelmezetten takarított hátul, King és Kristi sem törtek előre, King max 1-2 alkalommal, de slussz. Viszont középpályán Báló gyakran egészen a Porti-Geri-Vidó soriig zárt vissza, szinte negyediknek, feladva így az összeköttetés lehetőségét a csatársorral, ahol Gyula az előrevagdosott labdák utáni futkosásra, szóló átvételére és önmaga szöktetésére volt kárhoztatva, Proszi dettó, csak ő még kevesebb zsugát kapott.

Ekkor még abban bíztam, hogy Rossi-san kifárasztjuk a lilákat, aztán majd jön 1-2 életveszélyes támadásunk a meccs második részében. Nem jött, a bunker viszont erősödött, ekkor már King se kóborolt előre, Gyula és Proszi felé alig szállt labda, ha szállt is, befuthatatlan, és ekkor jöttek a meleg pillanataink is, Szuljics villant egyet-kettőt, de Szabi ma óriási volt, a túloldalon meg az irányítóagy Vasziljevics -akit Hantával Kantához hasonlóan évek óta szívesen látnánk Kispesten- szerencsére halovány. Így őriztük a 0:0-t, közben dührohamot okozva a hazai drukkereknek előbb Portilla, majd King által elővezetve a “miután kapom a hírt a lecserélésemről, a pálya legtávolabbi sarkába szökök, onnan sétálva végig a pályán le a kispadhoz cserekor, mindent és mindenkit megtapsolva, kezet fogva az utolsó pályamunkással is, még sárgát se kapva” produkciókat. Tényleg a moralesi meccsek jutottak eszembe amikor a fél NB1 minket gyűlölt a digóskodásainkért.

Persze megoszlanak a vélemények, hogy ez jó-e vagy sem, kell- e ezen szöttyögni, vagy sem. Az egyik iskola azt mondja: az eredmény a lényeg, ha 1:0-ra nyerjük az összes meccsünket, ki nem tesz rá magasról, hogy mindenki gyűlöl minket és nézhetetlen a “játék”, lényeg a siker. A másik megközelítés a fociért akar kijárni, egy (nem elcsépelt értelemben, de) szerethető csapatért. Én valahol középen vagyok. Supkával néha szebb meccseink voltak, mint Rossival (nem mindig és mindenkor), mégis a kopasz olasz nézhető és kedvelhető focit nyomatott ittléte nagyobb részében. Morales alatt viszont hiába álltunk a 3. helyen is rövid ideig a Rufino-Rouani-Alfi-Sztokics érában, az nekem egy vészkorszak volt, mert nem tudtam szeretni azt a defenzív és mindenfajta nézhetőséget mellőző csapatot.

Na most azért még nincs vész, VW először nyomatott ilyen tüskés meccset ittléte alatt, és jó eséllyel ezt a megoldást a Fradi/Vidi/Loki/DVTK kaliberek ellen látjuk majd viszont. De pl. Győrben sokkal kevésbé voltunk bunkeresek – és Alci hibájáig az a picit vállalkozóbb szellemű, de amúgy fegyelmezett sztori is elég lett volna  a pont szerzéshez. Szóval nem vagyok én alapból az olasz meló ellen – de pici oreganó, pici pesto azért jól esik ízesítésként a tésztára – önmagában kegyetlenül száraz tud lenni a penne.

Lényeg a lényeg: örülök én is a tegnapnak. Nagy veréstől féltem, ehelyett összeszedetten toltuk, célratörően, és az legyen a legnagyobb bajunk, hogy pár posszant lila kifütyüli Portillát és lehuhogja Kinget. De azért jó lenne a Dunaferr elleni utolsó perces gólprodukcióból is viszontlátni most már valamennyit, mert az idei 6 meccsünkön vert 5 gól – hát az nem túl délceg.

Most a fő az: a meccs letudva, egy pont elhozva, a minimumprogram teljesítve, szóval picit fellélegezhetünk, ahogy mi is tettük az Ecserinél a Toronyház presszó szocreál épületét elhagyva Hantával, hogy most már tiszta az út Kispestig. A csapat előtt még korántsem ilyen tiszta a kilátás, de alapvetően ez az Újpest elleni meccs nem koszolta tovább a lencséket. És ez most végül is nem kevés.

Interjúk Szabival, Proszival hamarost jönnek, + töltsétek az osztkönyvet is!

Fotó: nso.hu.