Én sem vagyok jobb ember az emberek többségénél, ugyanúgy érzek némi elégtételt, ha kárörvendhetek egy kicsit: márpedig én megmondtam, miközben ti, a birkák csak tapsikoltatok. Na, kinek lett igaza? – árad szét bennem az elégedettség.
Illetve áradna minden más helyzetben, mert most egyszerűen csak kurvaszar minden. Így, magyarul: kurvaszar. Előre féltem a Bódog-lufitól, előre féltem a négyedzős (négy vezetőedzős!) modelltől, előre féltem attól, hogy a klubnak nincs célja csak megjelenése, hogy a dolgoknak nincs felelőse, hogy nincs valódi tulajdonos mögöttünk. Egyszerűen mert a dolgok úgy működnek, hogy ha egy vállalkozást nem teljes szívvel csinálsz, akkor az egy idő után magától összeomlik a gecibe. Kispesten ez történik éppen: belefulladunk a rohadt nagy (elképzelt) szakmaiságunkba.
„Dulván odalöktek minket a padlóla, azonban mielőtt feltápászkodnánk, elkezdtünk ujjal mutogatni” bővebben