Pár szó a közszolgálatiság jegyében

Pénztármizéria alert!

Na. Illetve: no. Az van, hogy körbejártam a Hungária körutat, vagyis nem az egész körütat, csak az MTK stadionját, amit még mindig Hungária körútnak hívok, mint Felszab térnek a Ferencieket, vagy Pannonnak a Telenort, és azt találtam, hogy

  • a körút felőli oldalon négy,
  • a Salgótarjáni út felé egy,
  • és a vendégben összesen három pénztár van.

Tehát, ha mindet kinyitják, akkor a hazaiba legfeljebb öt pénztárban vehetitek meg a jegyeiteket, ami azért jóval kevesebb, mint a Bozsikban lehetséges maximum. Mivel egy jegy klubkártya nélkül akár másfél perc is lehet, így a pénztárak elméleti áteresztő képessége nagyjából 45 jegy óránként, ami ha fel is pörög, mert mondjuk sok a Kiss, Kovács, Nagy és Szabó, és kevés a Schicklgruber, Dessewffy meg Osztyapenko, akkor se több jelentősen 60-nál. Öt pénztárra vetítve ez óránként kábé 300, vagyis egy 1500 fős nézősereg, ha mindenki jegy nélkül érkezik, akkor sok-sok óra alatt szolgálható ki.

“Pár szó a közszolgálatiság jegyében” bővebben

Napikispest 2018.05.31.

Közben lett egy Napikispest #2. rész: benne bíróküldés és nem FIFA-tagok világbajnoksága.

  • Hungária körút // megújul a stadion gyepszőnyege – jelentette be az MTK.
    • A talaj legfelső rétegét érintő felújítás három lépésben történik: először eltávolítjuk a természetes fűréteget, majd megszellőztetjük és lehomokozzuk a talajt, végül pedig újravetjük az angolperjét. (…) Legkésőbb augusztus elejére játékra alkalmas állapotban lesz a pálya, de lehet, már korábban is. Ez nem utolsó sorban az időjárástól függ, a hőség megnehezítheti a dolgunkat. Nem igazán mozog a levegő a stadionban, így nyáron a magas páratartalom miatt megnő a gombásodás veszélye. Tavaly épp ezért három hóágyút béreltünk, és ezekkel mozgattuk a levegőt a stadionban.”
    • a bajnokság július 21-én kezdődik.
    • egyre valószínűbb tehát, hogy csúszik valamennyit a költözésünk, mert olyan a legritkább esetben fordult elő a történelem során Magyarországon, hogy ha valami több dologtól is függött egyszerre, akkor ott minden klappolt volna.
  • közbeszerzés // már ma reggelre több kérdést kaptunk, hogy eredményes volt az új Bozsik közbeszerzése? Van egyáltalán (érvényes) pályázó?
    • el kell szomorítanunk mindenkit, ugyanis ezt ilyenkor még nem kötik az orrunkra az illetékes szervek. A legutóbbi közbeszerzésnél például csak ötödik próbálkozásra jelentkezett a Penta (jelenleg a Kisvárdát építi) és a Pharos (jelenleg az akadémiánkat építi), és a július 12-i leadási határidő után jóval, szeptember 15-én derült ki, hogy 5 milliárdból képtelenek lennének felhúzni a stadiont.
    • vagyis ha egy érvénytelen pályázatot, ahol azt kellett csak megnézni, hogy 5 milliárd van a projektre, de ennél mindkét ajánlat jóval drágább, szóval ha ott két hónap volt az eredményhirdetés, akkor most se várjatok gyorsabb eljárást.

Itt vannak a 2018/19-es jegy- és bérletárak

Nagyjából 30 %-os drágulással kell számolni.

Szektorok és meccsnapi jegyárak a Hungáriára

A beosztás érdekessége, hogy egyik oldalon sincs a különböző árkategóriájú szektorok között elválasztás, ahogy a lelátó alatti büfék, valamint mosdók is közös használatúak. Igazából érthetetlen a 800 forintos meccsnapi árkülönbség.

“Itt vannak a 2018/19-es jegy- és bérletárak” bővebben

Napikispest 2018.05.28.

  • játékoskeringő //
    • Kukoc // a nyilvános Facebook-oldalára tette ki, hogy 2020-ig marad Kispesten. Gondolom fél+2 éves szerződést köthettünk vele a télen, és azóta meggyőzte a szakvezetést az alkalmasságáról.
  • jegy és bérletárak // 
    • kijöttek a jövő évi helyárak a Hungáriára, ami azt valószínűsíti, hogy költözünk. (Mondjuk a Bozsiknak még nincs búcsúmeccse meghirdetve, szóval annyira azért ne legyünk biztosak abba, hogy júliusban nem otthon kezdünk.)
    • szomorú hír, hogy drágulnak a jegyek. Az eddigi legolcsóbb 1300-as zsugából 1700 lesz, a 2000-es pedig 2500-ra emelkedik. Az éves bérletek ára 23.000 és 34.000 forint lesz, ami 17 bajnokira leosztva 1350 és 2000 forintot jelent, vagyis nagyjából a jelenlegi meccsnapi árat.
    • ha hozzátesszük, hogy a Hungárián egy sör 500 és 4 deci (125/deci), miközben nálunk 450 és 5 deci (90/deci), úgy nem nehéz megjósolni, hogy jelentősen drágább évek következnek, amíg felépítik az új Bozsikot.
    • a jegyárakkal részletesebben egy külön posztban foglalkozunk.

Napikispest 2017.04.28.

  • Vasiljevic // Hidi, Zsótér eddig is megvolt, most úgy néz ki, bővül a lista Vaszkéval. Semmi meglepetés. (via NSO)
  • Hungária körút // ha bontanak minket, akkor az MTK-nál vendégeskedünk átmenetileg. (via honvedfc.hu)
    • közben a világ vicce, hogy a Vasas és az Újpest azért nem kapott klublicencet, mert a Megyeri út – a pályafűtés hiányában – nem lesz alkalmas a következő szezontól az NB I-re (a Vasas állítólag Győrbe, az Újpest pedig Szolnokra mehet, a hasonló gondokkal küzdő soproni Haladás meg a fene tudja hova, mert ott csak szeptember környékén tervezik átadni az új stadiont). (via csakfoci)
    • mindezt ugye úgy, hogy a Megyerit most újították fel csaknem egy milliárdért, de persze pályafűtést nem csináltak, ami pedig az MLSZ félhülye szabályozása miatt kötelező lenne 2017/18-tól. Az most mindegy, hogy ahol van, ott sem nagyon kapcsolják be, mert drága, és az is mindegy, hogy nálunk sincs, viszont ősszel még otthon tolhatjuk.
    • az NB I-es klubok amúgy ellenzik ezt a szabályrészletet, hiszen ne feledjük, jelenleg épül, valamint a közeljövőben épülni fog a Vasas, a Kispest, a Haladás, alkalmatlan az Újpest, szóval van bőven gond.
    • ha minden összejön, akkor az öt budapesti csapatra két budapesti stadion jut a Nagy Stadionépítési Láz közepén. Bravúr.

Ha minden igaz, egyszer átéljük mi is azt a pillanatot, amikor már nincs Bozsik

hungaria_korut
fotó: mtk.hu

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálam ez messze a nap legsiralmasabb képe. Szentimentalizmus alert!

“Ha minden igaz, egyszer átéljük mi is azt a pillanatot, amikor már nincs Bozsik” bővebben

És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

“És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?” bővebben