Koronanapló 17. nap // Beindult a fizetéscsökkentési láz

Letargia, fizetéscsökkentések, Öcsi első szülinapja, unalmas döntetlen az Újpesttel.

A sok itthonlét után hétvégére utolért az általános letargia, és eljutottam odáig, hogy semmihez sincs kedvem. Sajnos, most lesz igazán szükség az önakaratra, hogy sikerüljön átbillenni, mert ha beleragad az ember, akkor nagyon nehéz lesz visszapörögni a munkába, a megszokott napi rutinba. Például visszatalálni a posztoláshoz.

Kicsit mint másnaposan menni meccsre. Egyetlen gondolatod, porcikád se kívánja a sört, ha csak rágondolsz hányhatnékod támad, aztán valaki a kezedbe nyomja az elsőt, nehéz kortyok, leszenveded a felét nagy nehezen, majd a másik felét valamivel könnyebben, és hopp, meg is volna az átbillenés, jöhet a következő.

Vagy a fáradtság. Túlhúzod a napokat, este fusizol kicsit, egyre nehezebben maradsz ébren, mégis kellenél délelőtt, koncentrálni kéne, nem megy, nem megy, aztán valahonnan jön az átbillenés, az álmosság eltűnik, pár órára minden normális újra. (A túlhajszoltság hosszabb távú negatív hatásairól majd máskor.)

“Koronanapló 17. nap // Beindult a fizetéscsökkentési láz” bővebben

Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet

Ciki, nem ciki, én utoljára valamikor a kétezres évek elején voltam Dunaújvárosban. Mármint a stadionban, mert magába a városba azért néhányszor elvetődtem valamilyen ügyben, mert létezhet az embernek vidéken akkor is dolga, ha éppen nem a Honvédot követi valahová.

Sőt, az utolsó újvárosi fellépésem is egy szakadó esős Dunaferr-MTK volt E-vel. Akkor még nem volt kész a stadion, de a klubház egy része már igen. Emlékszem, olyan mosdó csak ott volt, amit kishölgy is jó szívvel használhat, és bár az eredményről vagy úgy az évről fogalmam sincs már, arra tisztán emlékszem, Szabó elnök úrral beszélgettem a wéce előtti folyosón a csapok aranyszínéről, merthogy bizony azok voltak.

A meccs után hazabuszoztunk, és egy meglepő fordulattal a KispálraMix című fura képződmény lemezbemutatójára futottunk be az Almássyra. (Mivel az album 2000-es, így most már tudom, 14 éve jártam az Eszperantó úti katlanban utoljára. Vagyis az újban még nem.)

“Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet” bővebben