Kibeszélő: Honvéd @ Győr a kupában

cimer_etoHattól kupázunk az egykor szebb napokat megélt Győr otthonában, amit ráadásul a tévé is érdemesnek tart a közvetítésre, így ugyanúgy hattól nézhető az M4 Sporton, vagy a mediaklikk.hu oldalon. Előtte egytől ugye megismétlik a paksi vendégjátékunkat, teljessé téve ezzel az akár Egy délután a Honvéddal címen is futtatható műsorrendet. (Részemről a bajnokiba belekapok és rögzítem későbbi visszajátszásra és osztályozásra, a kupameccsről pedig az utolsó pillanatban derül ki, hogy Győrött, vagy a tévében.)

Meccs közben trécseléshez meg legyen ez a dedikált poszt.

Ne a mínusz kétszáz fájjon, hanem a mínusz kétszázezer, de ezt csak mi pofázzuk, az okosok ennél okosabbak

Nézőszámban máris elérte a negatív csúcsot az NB1-ben, írja a Nemzeti Sport. A negyedik fordulóban átlag 2794 szurkoló volt egy meccsen. Összesen 16 766 ember gondolta úgy, hogy a hétvégén a stadionban tekinti meg a magyar topliga találkozóit. A legkevesebb drukker az MTK-Diósgyőr mérkőzésre zarándokolt ki, ott 831-en voltak. A csúcsot a Videoton-Ferencváros összecsapás hozta, kicsivel több mint ötezer nézővel. Mindezt úgy, hogy a Fradi vénaszkenner ellen tüntető ultrái is leutaztak szombaton Székesfehérvárra. (NSO)

Forrás: Alig kezdődött el a magyar bajnokság, máris konganak a stadionok !!444!!!

“Ne a mínusz kétszáz fájjon, hanem a mínusz kétszázezer, de ezt csak mi pofázzuk, az okosok ennél okosabbak” bővebben

Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb

mlsztv_paksTavaszig az volt, hogy ha lement egy meccs, akkor néhány órán belül fent volt az összefoglalója az MLSZ youtube-csatornáján. A Sport1 és társai a nyolc lehetségesből hatot eleve leadtak, így a vasárnapi Harmadik félidőre két szombati meccs kivételével mindenről tudtunk mindent. Nemhogy 2015-ben, hanem az egész nyamvadt XXI. század elejétől ez az alapelvárás.

“Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb” bővebben

Itt most egy csomó csúnya szót és káromkodást kéne írnom, de inkább bemásolom egy twitemet

Gazsó István on Twitter

Köszi #m4sport a tartalmas szombat délutánt. Angol és német focit nézek a magyar helyett. Remek ötlet a nézőszám növelésére :(

“Itt most egy csomó csúnya szót és káromkodást kéne írnom, de inkább bemásolom egy twitemet” bővebben

Gondoltad volna, hogy egy ennyire értékes dolgot nézel amikor a magyar focit tévében?

penz_kazan
4,3 milliárd forint

ezt a pletyit hallottam arra vonatkozólag, hogy az m4 sport mennyiért vette meg három évre az NB I. közvetítési jogait. Amiért cserébe majd hetente két meccset adnak. Számoljunk.

“Gondoltad volna, hogy egy ennyire értékes dolgot nézel amikor a magyar focit tévében?” bővebben

Az m4 a szurkolókért van elsősorban

hiszen a szurkolók és a nem szurkolók pénzéből lát el közfeladatot. Ezen közfeladatának ellátása közben gondosan figyel arra, hogy a megrendelői, az ún. társadalom a lehető legjobban járjon, mert a közfeladatot ellátó közmédia nem pazarolhatja a közpénzt. Inkább kitereli az embereket a napra aszalódni.

“Az m4 a szurkolókért van elsősorban” bővebben