Mastodon

Napikispest 2020.06.22.

  • nagyobb interjú Lovriccsal az NSO-n // véletlenül senki sem játszhat 200 meccset a Kispestben.
  • az eddigiek listája //
    • Bozsik, Puskás, Kozma, Nemes, Tichy, Pál, Bányai, Gyimesi, Varga Kacsa, Bodonyi, Nagy Anti, Komora, Kocsis Lajos, Lukács, Pintér, Gujdár, Marosi, Plókai, Dajka, Garaba, Budai II., Babolcsay, Rákóczi, Hidi, Mészáros József, Olajkár I. – és 199-cel következik Lovric.
    • érdekesség, hogy a 27 játékosból mindössze Mészáros (a Fradival igen), Olajkár, Marosi, Kocsis, Komora és Nemes nem lett bajnok.

Napikispest 2020.06.21.

  • változnak az idények, változnak az igények //
    • 1993.06.19. // 30. forduló, Diósgyőr-Kispest 1-5, bajnok a Kispest.
    • 1998.06.20. // A tiszakécskei Szabó Tamás lett a KHFC ügyvezetője, miközben megtartotta a kécskei pozícióját is. A tervek szerint a két klub szorosan együtt fog működni. (via ADT/NS)
    • 2003.06.20. // “Az MLL (Magyar Labdarúgóliga) honlapján közzétett állásfoglalás szerint nincs olyan sportvállalkozás, amelynek nevezése jelenlegi formájában fogadható lenne. (…) Ráadásul a Siófoknak, valamint az NB I legjobb kiesőjeként nevező Kispest-Honvédnak tetemes az előző szezonról hozott, ki nem fizetett szállítói tartozása.” (via ADT/NS)
    • 2006.06.20. // “Jelen állás szerint tíz csapat indulhat az NB I-ben, az Újpest, a Fehérvár, a Ferencváros, a Diósgyőr, a Sopron és a Honvéd nem kapott egyelőre rajtengedélyt. Az MLSZ-elnöke, Kisteleki István szerint teljesen szabályos a döntés.” (via ADT/NS)
    • 2011.06.20. // Botis egy évet hosszabbított.
    • 2016.06.20. // Póti Krisztián továbbra is a Honvéddal készül.
    • 2020.06.20. // 31. forduló, Felcsút-Paks 3-1, matematikailag is bennmaradt a Kispest.

címlapkép: ADT/NS, 2016.06.21.

Utolsó utáni célnak maradt: a felsőház

ZTE – Honvéd 2-0 // Osztályozókönyv

Az első félidő tetszett.

A második nem.

Az első félidőben felszabadultnak tűntünk, be mertünk vállalni cseleket, passzokat a Zete térfelén, néha kifejezetten látványosan játszottunk. Nem állítom, hogy tudatosan, de mindenképp látványosan. Jó volt nézni. Közben hátul mázlink volt.

Aztán Batik berúgta, miközben Bobál mögötte méteres lesen. (Vagy mégsem.) Pech. Nem omlottunk össze, de nem is volt benne a játékunkban a gól. A Zete csinálta amit tud, helyzetekben került, nekünk újra mázlink volt, és közben a játékunk is megadta magát. Szenvedtünk, daráltunk, közel fogalom nélkül, mert menni kell előre, az benne van a srácokban, azonban a mit csinálni már nem.

“Utolsó utáni célnak maradt: a felsőház” bővebben

Egerszegre csak kibeszélő lesz

Ez.

(Mertet már nem is írok.)

Három meccs van hátra. Hatra a dobogó, hatra a negyedik hely és kilencre a kiesés. A lényeg, hogy kedden is legyen még értelme számolgatni. Természetesen előrefelé.

Rágódni és egymás torkának menni azért bedobok egy témát:

“Egerszegre csak kibeszélő lesz” bővebben

Tegnapikispest 2020.06.19.

  • Nagy Geri // egy plusz opció évet hosszabbított. (via honvedfc)
  • mindenféle pletykák //
    • hogy Zsótér állítólag már aláírt,
    • hogy Kesztyűs is marad, és már rég aláírt,
    • hogy Otigba (27 éves) iránt érdeklődünk (nem meglepő, hiszen Otigba hosszan sérült volt),
    • esetleg a Videotonnal szakító Vinícius (30 éves) (de ez már tényleg akkora találgatás, ami valószínűleg a sérülésének szól).

Ellenben nem lennénk meglepődve, ha Rossi, a válogatott érdekeit szem előtt tartva, helyet keresne az esetleg számításba vehető játékosoknak, és Otigba, illetve Vinícius bőven beleesik a kategóriába. Innen már csak egy lépés összekombinálni a kiöregedő védelmünket a hirtelen felszabaduló belsővédőkkel.

Az első perces véleményem a belsővédős pletykákról, hogy legyenek akármilyen jó játékosok (azok), én egyikükből se nézem ki, hogy akkora karakter lenne, mint Iván, vagy Kambi. Bár az is igaz, a franc se gondolta volna, hogy Batik ilyen gyorsan képes lesz belesimulni a közegbe.

Hetven éves az első bajnoki címünk

Tele kispesti kötődésű játékosokkal előztük meg minden idők egyik legerősebb Ferencvárosát.

Igaz, az arany már 1950. június 11-én, az Üllői úton, egy ÉDOSz (Fradi) elleni gólnélküli eldöntetlennel biztossá vált. Négy pont előny az utolsó fordulóra ma, a hárompontos rendszerben is bőven elég, nemhogy akkoriban, amikor a labda még szögletes volt, és a győzelem is csak két pontot ért.

ÉDOSz (Fradi): Henni – Ombódi, Kispéter, Szabó – Lakat, Dékány – Budai, Guba, Kocsis, Mészáros, Czibor

Honvéd (Kispest): Ruzsa – Rákóczi, Patyi, Tóth III. – Bozsik, Városi – Horváth, Gyulai, Budai, Puskás, Babolcsay

Az utolsó fordulóban, a június 18-án játszott Honvéd (Kispest) – Postás (Szentlőrinc) 4-1 már a gáláról szólt.

“Hetven éves az első bajnoki címünk” bővebben

Napikispest 2020.06.17.

  • Eb-pótselejtezők //
    • a bolgár-magyart október 8-án rendezik
    • a továbbjutó november 12-én játszik a Románia-Izland győztesével. Ha mi leszünk azok, akkor a meccs Budapesten lesz.
  • Európa-liga //
    • nevezési határidő // augusztus 3. (via UEFA)
    • sorsolás augusztus 10-én (valahol mintha ezt láttam volna, de még az UEFA oldalán se találom)
    • a párharcok egy meccsen dőlnek el, sorsolt helyszínen (a két klub között sorsolnak természetesen)
    • meccsnapok // 08.20., 08.27., 09.17., 10.01.

(via NSO, de ember nem érti az ottani zanzát.)

  • négy meccsünket is vizsgálja a rendőrség // mert a szurkolók túl közel álltak egymáshoz. A négyből mindössze kétszer, a Debrecen és a Videoton ellen volt a Honvéd a rendező. A kupadöntőt az MLSZ, az Újpestet pedig az Újpest rendezte. Érdekesség, hogy a hat május 31. és június 9. között lezajlott meccsek közül hatot vizsgálnak, ebből négyen voltunk érdekeltek. Van még kérdés? (via index)

Szeretnék most pár dolgot átgondolni, így most csak osztályozókönyvet kaptok

  1. történnek furcsaságok érzékelni furcsaságokat a keretben, a csapat dinamikájában, amiket érdemes jobban átgondolnom másfél héttel a bajnokság vége előtt, hogy értelmezni tudjam majd az átigazolási időszakot.
  2. valamint utólag értékelni a most lezajló másfél hónapos minibajnokságot.
  3. mindemellett munka is bőven akad ma, semmi kapacitásom sincs legalább pár bekezdésnyi mélységig rendszerezni a gondolataimat, hogy abból valami szükségposzt születhessen.
  4. érzékelem a fapados, ámbár szinte végtelen szabadságot nyújtó kommentrendszer előnyeit és hátrányait is. Vannak ötleteim, azonban nem szeretnék egyik pillanatról a másikra egyedül döntést hozni. Ki fogunk alakítani egy amolyan bétatesztet, akár meghívásos alapon, hogy olyan megoldást válasszunk, ami egyszerre megfelel a közösségi és az üzemeltetési igényeknek. Köszönjük a mikroadományokat, így valamivel szabadabban gondolkodhatunk.
“Szeretnék most pár dolgot átgondolni, így most csak osztályozókönyvet kaptok” bővebben

Tegyük ad acta az iméntieket (lépjük át), és ha kedvetek van, itt dumcsizzatok a Fradi előtt, alatt, után

Poszt sincs hozzá, csak egy tovább gomb. Vannak ilyen napok, na, nem kell túlragozni.

“Tegyük ad acta az iméntieket (lépjük át), és ha kedvetek van, itt dumcsizzatok a Fradi előtt, alatt, után” bővebben

Kifejezetten gyengére sikerült gondolatkísérlet az ún. negyedik fal áttörögetésére

Negyedik fal.

Az utóbbi időben méltatlanul elhanyagoltuk azon kedves olvasóinkat, akik mindennel elégedettek, és akik kizárólag a sikereinkről szeretnének olvasni. Éppen ezért eljött a pillanat, hogy önkritikát kell gyakoroljunk, hiszen hagytuk kijátszani az éberségünket, és teret adtunk az örök fanyalgóknak, akik a széniparunk és vájáraink hősies munkáját is mindössze egy felelőtlenül odavetett sületlenséggel intézik el: Minek az a sok szén? Nyáron nem kell fűteni!

Nem ezért állított minket bölcs népünk és nemzetünk a billentyűzet mögé, nem ezt várják tőlünk a tömegek. 

El kellene végre ismerni, csapataink harcban állnak, a külső és belső ellenség féregként rágja, hiénaként marcangolja szét klubunk, országunk, oktatásunk, egészségügyünk, egész népy és nemzethy létünk testét. Parancsoljunk együtt minden féregnek, minden hiénának mindörökre megálljt! Húzzuk elő tokjából legerősebb fegyverünket, a vak hitet, szabaduljunk meg az ön- és a kisközösségi érdekek talmi gyönyörének ármányától, vessük le a ránk erőltetett elnyomás béklyóját, és emeljük végre fel az igazi hangunkat:

Éljen, Mákosi!

(A jelszavakat majd aktualizáljuk, most a cselekvés gyorsasága a fontos, nincs egy talpalatnyi percünk se tovább toporogni.)

Az idő előrehaladott. 

“Kifejezetten gyengére sikerült gondolatkísérlet az ún. negyedik fal áttörögetésére” bővebben