mert célunk csak egy van
…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron! „Ez eddig jobb mint vártuk, de…” bővebben
Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt „Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa„, továbbá „Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát„, no és „GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. „Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben
Az történt, hogy ma reggel bejöttem, leültem a gép elé, megnéztem, mennyi a meló (k. sok), bele tudok e sűríteni egy beharangot (nem), Hanta írt -e valamit a máról (igen), azaz kell-e valamit feltolni. A válaszok nem abba az irányba mutatnak, hogy bármire is szükség lenne részemről, ha egy, az újságírás és a professzionalitás mércéje szerint működő blogról beszélnénk, de a CSAK (asszem) még nem az. „Ez nekem (viszont) poszt” bővebben
A blogon nálunk vannak hagyományok, amiket tartunk (és még többször pedig elfelejtünk). Ilyen volt például az is, hogy bizonyos kiemelt, szurkolói szempontból különösen fontos, különösen kedvelt arcok érkezésekor vagy távozásakor ezen alanyok külön posztot kaptak. Köszöntöttem én nagy délczegen Németh Norbit és Torghellét a hazatérésükkor, utóbbi külön „ki az ikon?” jellegű cikket is kapott később… Távozáskor pedig most szégyenszemre csak kisBabar Moreirasiratója jut eszembe, dehát az inkább volt pikírt, mint őszinte. Most Davide Lanzafamétól búcsúzunk, aki szurkolói pályafutásom legjobb kispesti légiósa lett a szememben, a LEGJOBB, így csupa nagybetűvel, és akinél tudtam, hogyha egyszer elmegy, biztos írok róla külön posztot. De ami most jön, az homlokegyenest az ellentéte lesz annak, amit terveztem. „Még egyszer utoljára Davide Lanzafaméról” bővebben
Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. „Búcsúzni tudni kell” bővebben
