Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát betéve a hifibe, és sokadjára leírni, hogy nem hittem volna 2010 őszén hogy ez lesz, de szerencsére van a Hanta úr, aki tavaly meg idén (meg tavalyelőtt is) észnél van, vagy csörög a smartphoneja vagy mittomén és mire feleszmélek már meg is van a poszt, nekem meg marad a beharang, de hát már azt is régen írtam, úgyhogy örvendek mint Guie-Guie Gnkei Abraham az ajándéklabdának, míg bele nem veri a kapusba.
Szóval beharang. „Ilyen is régen volt már: beharang!” bővebben
Adott egy rendezvénysorozat, ami igazából élőben jó, szavakban visszaadni nem nagyon lehet, és nem is érdemes.
Igen, jól látjátok, szégyenszemre fotelekké nemesülünk ma Hantával Budapest két végében*, de van ez így, hogy szökőévente egyszer egyikünk sincs ott a csapattal (legutóbb talán a majdnemkiesős 2015-ös tavaszon a Hali elleni vendégjátékot kummantottuk el, egy közös Gurigázás képében).