Mastodon Mastodon

Szerző: robwarzycha

Megint majdnem – II. rész

10680076_766541573413294_7656441751302483974_oHa most a bajnokság elején lennénk, én határozottan optimistán tekintenék a jövőbe. Van egy határozott elképzelésekkel bíró edzőnk, egy legalább felerészben saját nevelésekre épített kezdőcsapat és sok-sok új ifjonc a padon, hosszabb távon gerinccé alakulni képes – alakítható – rutinosabb légiósok és magyarok által alkotott oszlop a kezdőcsapatban. Nem jönnek az eredmények az erős csapatok ellen? Sebaj, majd a 6.-7. fordulótól legkésőbb az is meglesz…

Most végülis kábé ugyanez a helyzet, csak sajnos már a 13. fordulónál tartunk, és az elpazarolt, irányzék nélkül letolt első 10 forduló most hiányzik nagyon: mikor már lassan a „nem hibázhatunk” fázisba érünk, nekünk akkor kellene megtanulni nyerni is és gólt lőni, mert a szimpatikus vesztes pozíció az már megvan a bekkelős vagy a balfasz-csapati mivolt helyett, de ebből a játékosoknak, szurkolóknak és szemmel láthatóan szegény Csábinak is már nagyon elege van. „Megint majdnem – II. rész” bővebben

Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni

cvmHát valahogy így! Szívem szerint azt írnám: tét nélküli meccsre megyünk a Fejér megyei székhelyre, a Vidi annyival erősebb kerettel bír, hogy most aztán tényleg nincs vesztenivaló, menjünk ki a pályára felszabadultan, nyomjuk, ami bennünk van, ami a csövön kifér, aztán meglátjuk, hátha kifog egy gyengébb napot az állami alakulat, és akkor elcsíphetünk egy pontot (vagy bekkelve többet is?). Csak hát másik oldalon ott van a tény: Viercho elhúzódó ténykedésével már elpazaroltunk egy sor ilyen lehetőséget, amikor tét nélkül lehetett volna vigéckedni, most már bizony közel a veszélyes zóna, szóval egyre inkább pontok kellenének, több vereség egyre kevésbé fér bele.

Mondjuk talán ez a fehérvári még igen – de akkor a Fradit és a többi hátralevőt kell ütni. Nem egyszerű a képlet sehogy sem. „Tét nélküli meccsre utazunk Fehérvárra – azaz dehogy, nagyon is van mit veszíteni” bővebben

▶ Csábi türelmet kér, de ígéri: megtaláljuk az utat!

Névtelen
fotó: Lovi – 1909foto.hu

A tegnapi kupaderbit követően Csábi Józsival beszélgettünk, illetve bocsánat: Csábi József vezetőedzővel – most már ez a cím dukál az egykori kedvenc hátvédnek. A beszélgetés egész jó hangulatúra sikeredett a körülményekhez képest, hisz se Csábi, se a riporter sem járt a fellegekben a 11-esekkel való búcsút követően, – de az új edző hozzáállása és tervei, egyáltalában a klubhoz való viszonya rég nem látott hangulatokat idéztek meg a sajtószobában.

Ja, és még egy adalék: negyediknek kerültem sorra, három hosszabb interjút követően, és Józsi, bár szemmel láthatóan iszonyat fáradt volt, a legtermészetesebbnek vette, hogy nekünk is adjon egy n+1. interjút aznap, nem rohant el 2 közhelymondat után zuhanyozni, spagettizni vagy tuttomercatowebet olvasni, mint kiváló elődjei. Hát, így is lehet, ilyen hozzáállással. Riszpekt.

Megint majdnem

10441093_764446366956148_732639739096878554_nHa csak ma reggel olvasom az eredményt, minden részlet és kommentár nélkül (ti. továbbjutott a Fradi), nem lepődök meg, csak szomorúan vállat vonok. Ha elnagyoltabb részleteket is olvasok (ti. büntetőkkel ment csak tovább az élcsapatnak kikiáltott zöld-fehér alakulat), már hümmögök is egyet, ha nagyon részletes beszámolóba botlok (ti. Dibusz tartotta benn az MK-ban az FTC-t konstans pagliucázásával), már konkrétan meg lennék lepve.

De így, hogy kinn voltam  és végig is néztem az elhúzott mézesmadzagot a saját orrunk előtt, a minden idők egyik leggyengébb MK nyolcasába kerülésre, és tizikkel kizúgni, mindezt az év első ótvarhideg meccsén, csontig átfagyva, hát így már inkább sírok. Illetve sír az egyik szemem. A másik meg mosolyog, vagy még inkább: reménykedik egy picit. Mindjárt elmondom, miért. „Megint majdnem” bővebben

Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!

csjcimkep
1992, Csábi Jocónak itt sem voltak könnyű percei a Fradi ellen: petárdával kínálja őt meg a csőcselék.

Egész egyszerűen hihetetlen az idei szezon. Legalábbis az „időzítései”, legalábbis számomra. Akárhányszor pár napig nem vagyok blogközelben, rögvest beindul az esemény-lavina, és az addig heteken át csak kínosan vánszorgó, saját pocsolyájában fetrengő Honvéd-sztori a mozivásznon a tarrbélai ütemből másodpercek alatt vált guyritchie-s szkeccskavalkáddá. A most hétvége is ilyen volt – míg én messze az országtól töltöttem két napot, előbb szokás szerint torkosborzoltunk Kecsón, majd a hollandus visszament az akadémia-igazgatói székbe, és érkezett Csábi Józsi (az előzmények ismeretében hatalmas meglepetésre), majd tegnap a zoknifetisiszta is fel lett ültetve a katapultszékre, a Papa pedig meg is nyomta a gombot. Cordellát alig látni, de ha igen, akkor is lapít mostanság. Mi van itt? – kérdeztem meglepve, miután hazaértem tegnap reggel – közben pedig holnap jön a Fradi MK-derbire. Atya gatya! „Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!” bővebben

A mindennapok apró örömei

A napokban épp Kispest déli határán bringáztam, amikor a Hoffherr M5-ös és Ady közti szakaszának kábé közepén belefutottam egy olyan képbe, hogy 5 percig csak álltam és néztem, butább fejet vágva, mint Őze Tibor, miután rájött, hogy varázserejű bubukin-bézbólsapkája nem transzponálja a fejébe a kispesti bennmaradást érő taktikát 2003 tavaszán. Ne gondoljon persze senki valami extrán revelatív dologra, csupán egy látkép miatt gyökereztem le, ráadásul olyan látkép miatt, ami szerintem az itteni olvasók 90%-ának megvan, de hát engem mégis nagyon megfogott, lévén most láttam először. „A mindennapok apró örömei” bővebben

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

paksbckNagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy „bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. „Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben

Nem kell több spagetti…

manci…mert kicsit megfeküdte a hasamat. Sőt, annyira nem is kicsit. És a spagetti ez esetben = az elmúlt jópár hónap. És az a rossz ezekkel az egyre gyakoribbá váló „jópárhónap„-okkal, hogy egyre többször és egyre hosszabban jönnek.

Az is megér egy misét, hogy a keresztbe-bereklámozás az valhogy nem jön össze nekünk itt a blogon. Volt már olyan hétvége, amikor én harangoztam be, hogy „Hanta meg mindjárt nyomat nektek sok-sok statisztikát„, aztán szegény kollega arra a hétre úgy eltűnt a civil munkakötelezettségeinek útvesztőjében, hogy abból stat-posztból azóta se lett semmi (igaz, lett azóta a tollából más stat-poszt, egy tonnányi, ezt beismerhetjük). Most meg ő közölte be, hogy RW tolja majd a beszámolót, de RW nem tolt semmit Debrecenről.

Max a saját Honvéd-kínját maga előtt. „Nem kell több spagetti…” bővebben