…mikor a posztot írom, épp Szombathely és Győr között száguld a kisbuszunk, a csapaté pedig előttünk, szépen haladva Európa felé, a bronzok meg-megcsillannak a buszablakban, ahogy a játékosok integetnek és büszkén mutogatják a friss szerzeményeket, mi pedig az elmúlt hetek várakozása után megnyugodhatunk, megvan a bronz, te jó ég, mikor mondhattam ezt ki utoljára, 1992. júniusában, de akkor rohadtul nem örültem neki, akkor csalódás volt, ma pedig akkora öröm, mint a 2007-es kupagyőzelmünk, úgy vagyok vele mint Ivan Lovircs, nem találom a szavakat, majd hamarosan meghallgathatjátok a vele készült interjúban, hát ez óriási, közben megállunk a kocsival mert a szurkolói buszok megállítják a csapatbuszt, össznépi ünneplés, de a rendőrök elhajtanak minket, megyünk tovább, sebaj, majd a következő faluban folytatjuk…EMBEREK…BRONZÉRMES A HONVÉD!
…a hármas sípszó utáni percekből csak képfoszlányok maradtak meg, de azok sokáig élnek majd a fejemben… friss, kissé eső-áztatta fűillat, egy kupacban őrjöngő akadémiai szakasz, a délszláv szekció fotózkodik, Vécsei, Hidi és Vernes Ricsi, de Nagy Gergő is a vendégszektor kerítésén, valamelyikük épp megcsúszna, de kézerdő kap utána és úgy tartják a nap hőseit… Rossi meghatva tapsol, az érmes párna előkerül, aztán nyakakban lógó bronzok, örökké nyilatkozó Kemenes Szabi, mezek most már tényleg kidobálva, én csak állok a gyepen és fényképezgetek én is és vigyorgok, mint kisgyerekkoromban amikor ’91 kora nyarán az MTK 2:1-es legyőzése után bajnokavatás volt a Bozsikban, akkor Csepreginek, Sikesdinek és Gergornak tapsolva, ma már Szabi, Ignja, Lovrics, Vécsei és Boti a névsor, de az érzés ugyanaz, igaz, közben felnőttünk, már idősebb vagyok az egész keretnél, közben Lovrics hívja a többieket újabb fotóra… sajtótáj kipihent Rossival, széteső öltöző, boldog játékosok, boldog edző, boldog szurkolótábor, Kispesten vagyok?
…közben megint megállunk a 86-os úton, a társaságunk egyik tagja a Republic slágerét költi át 76-osról és énekli, borzalmas, de kit érdekel, bronzunk van, hohó…. szóval megáll a csapatbusz, mert a csapat megállt könnyíteni egyet, így satufékkel megáll a 2 szurkolói busz meg anblokk a kocsikonvoj, de a rendőrök ismét továbbhajtanak minket, folyt köv… tapadunk a csapatbuszra, kövér gázzal indulás, de közben Hantát és Ábelt majdnem elhagyjuk, futnak a kisbusz után, de beugranak a nyitott ajtón, gurunk mi is tovább…tiszta káosz…!
…amikor az utolsó negyed órában sorra jöttek a hírek a Hungária körútról, hogy 2:0, aztán 3:0, az MTK csak jön, csak jön a nyakunkra, és egy Hali gól kell csupán és nekünk végünk, persze relatív ez a „végünk” ez is negyedik hely lenne, az is szép, de nem, nekünk már több kell, Rossi is megmondta, de Rossitól függetlenül is, hát egész héten a bronzzal keltem és feküdtem, ez járt a fejemben a heti tárgyalásokon, munkába menet és jövet, tényleg minden percben… és most ez elúszhat, egy Haladás gólon…? Csatár már alig van a pályán tőlünk, itt gólt mi már nem lövünk… még 10 perc…még 5…még 2…hosszabbítás… Babar már falfehér mellettem, milyen dolog ez, én egy nyugodt fiesztát akartam itt, ehelyett megint kezdhetek gondolkozni valami Kispest Faktoros cikken…? És akkor hármas sípszó, és filmszakadás, innen már csak a fenti foszlányok ugranak be az őrjöngő táborral, az összekapaszkodó játékosokkal, és akkor a tábor kifeszít egy „Gracie Marco” molinót, és Rossi kisétál hozzájuk és megtapsolja őket, és látom ahogy küszködik a könnyeivel, ez a csóka sírdogál a pályán, az év elején még kekk Rossi… – igen, az ilyen jelenetek miatt éri meg a sok borzalmas meccs, a szopórolleres vidéki túrák sokasága, az ilyen jelenetek miatt, amik újabb 2-3 évre felvérteznek a Honvéd-sztaminával.
…és már Győr-Moson-Sopron megyébe suhantunk át, és jön a csornai benzinkút, most úgy látom végleg megállunk, a legkisebb kutat sikerült kiválasztani de kit érdekel ez most, a csapatbusz megáll, a játékosok és Rossi előmásznak, mindenki kezel mindenkivel, dobozos sörök kavalkádja a kezekben, Kemenes Szabi 500 közös fotót készít, lassan a kutasok is beállnak 1-1 közös kép erejéig, hihetetlen percek a 300 drukkerrel és a csapattal, harmadikok lettünk, ezt ki hitte volna az év elején, én nem, megmondom őszintén, és most itt van, és valamit mi is visszakaptunk a sok utazás fáradalmaiért, és az elmúlt évek sokszor reménytelen szurkolásaiért, ahogy Szabi is mondta, valamit vissza akartak adni, hát visszaadtátok, srácok, köszönjük…
…este már a kihalt Wekerlén sétálva hazafele még mindig zúg a fejem az átélt élményektől, és attól, ami még a tavalyi 4. helynél is nagyobb tett, hiszen az (idén már négy fősre duzzadó) anyagilag/támogatottságban a mezőny fölött álló csapatkörbe kakukktojásként odaférkőztünk, és ezekből kettőt meg is előztünk, bónusznak az MTK-t is, amelyik utcahosszal ment előttünk a télen. Azért ez nem semmi. Ez egy kis csoda volt, amit láttunk. Nehéz is más szavakat találni – jutok vissza megint Ivan Lovrics barátunkhoz. Úgyhogy zárásként csak annyi:
CSAK A KISPEST, CSAK A BRONZ! :)
Fotó: hanta.
A tegnapi FTC-verést követően a szokása szerint visszafogottan értékelő Marco Rossival beszélgettünk. 
Szóval én már régen kerültem közel elérzékenyülős helyzetbe a klub kapcsán. Elérzékenyülés… oké, ez erős, mert könnycsepp utoljára Szabados egalizáló góljakor hagyta el a szemem még ’93 ban az MU ellen… fogalmazzunk akkor úgy: gerincbizsergés. Az volt azóta is. Legutóbb Újpesten 2007-ben az MK-döntőn. Aztán Abi győri góljánál 2009-ben. És most, 
Babar Morét búcsúztatott a nyáron, és akkor nem hittük hogy lesz még olyan 
Jó idő, sör előtte, sör utána – a 
Amikor Sisa tanár úr elment Kispestről, nem hittem hogy még egyszer úgy engedünk el edzőt blogilag, hogy TÉNYLEG sajnáljuk. Tréner csak egy van – az emberi oldalt nézve – mantráztuk, aztán jött a régen távolságtartással szemlélt és maga is távolságtartó Supka, aki más, mint a Palóc Tibi bá, nem is volt sose kvaterkázás, nem volt „jajj, gyerekek” és nem voltak nagy eldumálgatások. Eleinte. Aztán Siófokon, miközben a hazai tréner Horváth Csárlira vártunk a sajtótájon, Supka előbb érkezett meg, aztán meglátva minket jött, leült mellénk, kérdezte mit szólunk az eredményhez, mit játszott a többi csapat, aztán Saca lehetséges hazatértéről elmélkedtünk együtt. Onnantól pedig majd’ minden meccsen volt mikrofonon kívüli kérdés. Szóval év végére megváltozott a kép, és szakmailag is el kellett ismernünk amit el kellett ismerni. Ez van. Néha érkeznek pozitív csalódások. És ez jó dolog.
Sokszor leírtuk, de nem lehet elégszer: nehéz Kispest-drukkernek lenni. Sokszor gyönyörű érzés…még többször iszonyat kiégető. Főként az elmúlt közel 20 évünk, 1995 óta. Hogy minden biztató évre/félszezonra jön 3 nihiliszikus szezon. Hogyha valami épülni látszik, már nyugodtan jósolhatjuk, hogy úgy úgy járunk majd mint a Gyalog Galopp skót várurának kastélya. Leég, összeomlik, aztán süllyed el. Örültünk az NB1B-s sikernek, hogy a csapatot 1 év alatt lerohassza Pini. Örültünk Dolcetti mese-őszének, hogy utána Alvestelenítve, rossz edzőtúra után omoljon össze a kártyavár. Örültünk Hemy első 2 évének, hogy utána fokozatosan csússzunk be a moralesi éra légiósdömpingjébe és nézhetetlen csapatába, 300 néző előtt. És örültünk a tavaly nyári igazolásoknak, a remek ősznek, a hazahozott Sancinak – hogy a végén a megnyert EL-indulás a thrillernek is beillő pécsi derbi után meglegyen – de minek? 1 hónap a kuparajtig, keret nincs, csak a romjai, és persze mondhatjátok hogy egy Horét vagy Hajdút siratok, esetleg Némethet akik nem is játszottak, vagy Botist aki belassult a végére, igen, őket is siratom, mert bár már csak romjai voltak egy csapatnak azért a rom is több mint a kopaszon álló hegyorom, ami most van, ahol néhány tégla látszik csupán a lőporosraktár felrobbantása után. Miért nem fejeződik be egyszer szépen egy kispesti sztori? Persze lehet hogy Rossival most jön a Dolcettis ősz, a szerethető kiscsapattal aki esélytelenként húzogat oroszlánbajszokat, de ha így is lesz, Dolci óta tudjuk, vagy akár Morales óta, hogy az meddig tart. És ha az újabb talján is törülközőt dob be, mi a forgatókönyv? Újabb Supka kör? Mégegyszer nem hinném hogy ide tudjuk csábítani. Mással pedig nem működött a Hemingway Futball Corporation magyarországi ága. Szomorú.
Supkát dicsértem fentebb, egy fekete pontot viszont adok neki a sok piros mellé idén. Zelenka eltékozlására gondolok. Amikor rákérdeztem nála december elején, hogy mi lesz Sanyi, Dani és Zeli sorsa, ő annyit mondott a cseh vitézel kapcsolatban: „be kell látni, Zelenka nem tudott nekünk segíteni„. Nos, szakmailag Supka látta az edzésteljesítményeket, ő a szakvezető, én csak a műkedvelő szurker. DE. Hogy Szabó Tibi óta nem volt ilyen klasszik irányítónk, az tény. Pont ezért kedveltem Supka hozzáállását, hogy a modernfocis Moralessel szemben ő felvállalta a tradicionál keleteurópai irányítót a csapatba, és ezzel nekünk ajándékozott megannyi felejthetetlen pillanatot, hatalmas zsugákat, forintos (koronás?) labdákat. Zeli nálam, Hantánál, de ha kicsit figyelmesen hallgatózok bármely meccsen, hát a korzó nagy részénél kedvenc lett, mert fazon volt, mert bár a 2 lábtörés után lévő Fater is kétszer megkerülhette volna futás közben, mert bár helyes kis medicin feszült a mez alatt, azért visszacsempészett valamit nekünk a régiidők focijából a Bozsikba. Az 
Második részéhez érkezett a kettészakított epizód-duó, melyek célja bemutatni NB1B-s kanossza-járásunkat, amely – ha a másodosztály szégyenén túllépünk, és miért ne tennénk ezt, akkor – egyfajta diadalmenetként értelmezhető. Amikor történetünket legutóbb abbahagytuk, a rajt-cél győzelmet hozó szezon egy izgalmas tavaszt tartogatott még számunkra, ám az előjelek nem voltak egyértelműek. 
Az így XXI. századi Forrai-utódként is értelmezhető arc ráadásul 23 év alatt volt, így a múlt rész elején emlegetett szabály-kritérium terén is erősítést jelenthetett. Szintúgy Dancs Roland. Ő a svájci Grasshoppers -és előtte itthon a Hali- klubneveit behelyettesítve Nánásiéhoz hasonló életrajz-mintával rendelkezett, ő lett a másik új fiatal zsákmány a télen. Ez mind szép és jó persze, de hol van az új kulcsember, a tényleges erősítés? -kérdezgettem magamtól, és a következő hetek csak részben adtak erre választ. Érkezett ugyan a korábban a III. Kerületben megforduló, epic nevű Schafranek Ádám (életkorából ítélve jó eséllyel a Macskafogó bemutatása alatt lehetett gyermek, bele sem merek gondolni, miket állhatott ki a suliban), illetve a számomra régi kedvencnek számító, a ’90-es évek végét a Zalaegerszeg-Szombathely viszonylatot retúrjeggyel végigturnézó Liviu Bonchis. Ám Schafi a TTVE-ben is csak kiegészítőember volt anno, Bonchis felett meg enyhén szólva eljárt az idő. A korábban Lombard utazó vándorcirkusz-tag Farkas Attila is inkább a „se_íze_se_bűze” hátvédek kasztját erősítette, az ő idehozatala miatt sem öntött el a kéj. Mondjuk rutinnak a kispadra a tapasztalatlan süvölvényeink mellett-helyett jók lehetnek -vélekedtem – de hiányolom az igazi nagy halat -ahogy Horváth Pál mondaná…-. Aztán robbant a bomba!
Jött ugyanis a hír: le fogjuk igazolni a Cottbusból (Mainzból?) hazatérő Vasile Miriutát, az évek során magyar állampolgárságot szerző, szabadrúgás-mágus válogatott karmestert. Na ez igen!-csettintettem és csettintettünk valószínűleg sokan, ez már valami! Vén Gabi úgyis inkább balszeles, végre lesz igazi irányító, ráadásul válogatott. Én, a nagy Warzycha-mániás, külön örültem, hisz a lengyel óta csak Szabó Tibi mutatta azt a minőséget, amit e poszton elvárnék- úgy festett, most végre jön egy újabb méltó válasz. Nem jött… Miriuta 3 napot bírt ki nálunk, majd egy edzőmeccsen Gálhidi egy utasítására beszólt az edzőnek, az lekapta a pályáról a tar középpályást, utóbbi pedig az edzőmezünkkel tette ugyanezt és decens porfelhőt hagyva maga után elszáguldott a XIX. kerületből. Ennyi. Össze voltam törve. Közben azért a kertek alatt hoztunk még egy baloldali középpályást Szlovákiából, aki alkalomadtán tud balhátvédet is játszani a Keller fater helyén-szólt a fáma. Majd kiderült, hogy a középkori vízhordó-fejű csöppnyi tót, Marcel Horky irányítónak sem utolsó, szóval egyszerre majd minden kérdés megoldódik. Én ezt persze előre nem tudtam, így inkább fanyalogtam magamban, annál is inkább, mert a Vasas persze igazolt irányítót – mintha Schultz Levi nem lett volna nekik ott… Na de kit szerződtettek… Bárányos „az NB2 derogál” Zsoltot. Ha 2 résszel ezelőtt azt írtam, hogy adhatunk Bárányosnak még egy tiszta lapos kezdést, ez most végképp eltört bennem és sok drukkerünkben. Persze sose mondd, hogy soha, alig 3 év és adhatunk egy újabb esélyt, de Bari, azt hiszem, itt rontott el végképp mindent a Kispest-szurkolókkal való viszonyát és a Bárányos-képet illetőleg. Hát így zajlott le az átigazolási időszak, és annyi bizonyos, hogy hatalmas húzónevet bár nem sikerült hoznunk, azért mégiscsak foltozgatva lett a védelem, a középpályára jött egy komplett cseresor [Schafi-Bonchis-Nánási-Dancs(-Horky)], így végre nem lehetett panasz tárgya a kurta kispadunk, elöl meg úgyis jól el voltunk eresztve (Kozi, Drobnjak, Borghese, Horváth Péter). S ha azt vesszük, hogy egy adag újabb ifjonc is felkerült a kerethez, így a védő Facskó, vagy egy vörös hajú, kriminális mozgáskultúrájú csatár, Bojtor Laci, illetve a majd Dolcettinél befutó Lázár, annyira nem is festett rosszul a helyzet. Csak a fránya Vasas… nevekben megint jobban igazol, sokat játszik otthon tavasszal és egyébként is…
A szolnoki rajt megkésett idényeleji formát hozott, Nánási góljával még vezettünk a félidőben, de a hazaiak egyenlíteni tudtak. A Pápa elleni hazai tehát kötelezően behúzandó derbivé avanzsált – és szerencsére nem is lettek gondok. Húsvét előtti hétvégéken hazai meccseinket rendre nyertük szurkolóságom alatt (pl. ’98 tavaszán DVTK ellen, 2001 tavaszán a Vidi ellen, stb.) és most sem történt kisiklás. A 16. percben Budó vezetgette a labdát a 16-os baloldali sarkánál, befele húzott, amolyan Warzycha / Bárányos szögig, majd a két említett előd Fradi elleni találataival ellentétben ő nem középmagasan, hanem laposan lőtt – de a végeredmény ugyanaz lett, gól! A szakadő eső ígérete miatt a tribünön ültünk ekkor a tesóval, rajtam a Wilkinsonos meccsmez, rajta a Karácsonykor tőlem kapott fehér Diadora hazai feszült és az eső valóban szakadt – nem tévedtek a meteorológusok tehát aznap estére. A szakadás szerencsére a góljainkat rejtő zsákunkra is érvényes volt, nehéztüzér birodalmi lépegetőnk mellett ugyanis Borgi is büntetett tiziből, valamint Horváth Péter is betalált. A győztes gárda: Molnár L.-Bábik, Vámosi, Budovinszky, Horky – Nánási (Schafranek), Vadócz, Borgulya (Bonchis), Vén- Horváth P., Drobnjak (Kozarek). Jó hangulatban mehettünk haza a meccs végére pont elálló zivatar utáni Ady Endre úton, és a hagyományos tavasznyitó szabadtéri park-sörözésünk 2 nap múlva kivitelezett szeánszán is nyilván a BHFC volt a téma kettőnk között.
A Zete játékosok arcán meglepett grimaszok, a mieink elszántak, de az is látszik: megérintette őket a dörgő Bozsik. és nekikezdenek… nekikezdenek bizony a támadásoknak az „aranylábú gyerekek”, és olyan második félidőt tolnak le, hogy beleremeg a gyomorszájam, ha visszaemlékszem.A Zete talán ha 2 ziccert dolgozott ki a második etapban, mi viszont az első félidei nulla után vagy 10-et, nyom a csapat elképesztő erővel, megyünk előre, a tömeg pedig csak hajtja, csak űzi a srácokat. Én a 60. perc táján rekedtem be végleg, és ni, már a faterom hangja is meg-megbicsaklik, főleg, mikor Sebők Vilit osztja. Aztán úgy a 60-valahanyadik perc körül egy kipattanót a nem sokkal korábban beküldött Drobnjak ver be, hangrobbanás, a kerítés majd’ bedől, rajta lóg mindenki… megyünk tovább azonban, nincs leállás. Még 20 perc…még 10…még 5… a Zete már hosszabbításra játszik. Van is még cseréjük, nekünk viszont már nincs, mert Jovan mellett Dobos is beállt már, sőt, Kozarek Andris helyett is behoz valakit Gálhidi. Ki ez a hosszú hajú csere, nézem, nem tűnik fiatalnak, ki lesz ez? És akkor Maros mester bemondja a mikrofonba, hogy pályára lép Hamar István, basszus, hát ez a Hamar, hát hogy megnövesztette a sérót, mint a klasszik időkben, ’93 tájékán! Időutazás. Szinte meghatódom… 1 perc van talán hátra, szöglettel jövünk. Nem fogjuk bírni a hosszabbítást, ki fogunk pukkanni… de jól jönne egy gól a lefújás előt… Na…Jól jön be a labda, egy fejes, egy kavarodás, Drobnjak még egyszer belestukkol…mi ez…nem látom…GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!!! Benn van!!!!!! Hogyan, milyen úton-módon, nem tudom, de beküzdöttük! A játékosok egy kupacban… Na, innetől fieszta, hangos visszaszámlálással, stressz-és adrenalinfokozat az egekben, Apu elmegy még egy sörért, mert nem bírja idegekkel a végét, énnekem a kezem már fehér, annyira szorítom a korlátot. És? Mit fúj a bíró? Szabadrúgás? Nem! VÉGE!!! Továbbmentünk, MK döntőben az egy éve még megszűnés szélén álló, lesajnált, kiröhögött Honvéd! Másodosztályúként. Egész pontosan ők: Molnár – Bábik, Vámosi, Budovinszky, Horky – Dobos (Bonchis), Vadócz, Borgulya (Drobnjak), Vén – Kozarek (Hamar), Horváth P. Közben jön is a hír, hogy a Fradi meg leütötte a Vasast, mint Bud Spencer a hagymásbabjára pályázó mindenkori rosszfiúkat, így az ősi ellenfél a döntőben randevút adhat nekünk! Micsoda este volt… csak mikor hazaérve lelkendezve vázoltam a sztroit a színházból hazatérő Öccsnek, ő küldött el jogosan a trükkös dekkbe. Igaza is volt.
Az ünneplés napjait (másnap az egyetemen úgy hordoztam körbe a Sportlapot, mint valami véres kardot) aztán vasárnap a totál sereghajtó Hévíz elleni beégés követi a termálvárosban (2:3), hiába, a csapat fejben még valószínűleg a pezsgősüvegek alján járt. Annyi baj legyen, bár veszettül bukdácsolunk tavasszal, a Vasas is így tesz, és ahelyett, hogy faragna hátrányából meglepő vereségeink és döntetlenjeink alkalmával, ő is betlizik, így előnyünk még nő is! No de a csapatunk nem azért vezet a rajt pillanata óta, hogy amatőrködjön: amikor kell, meg van rángatva az a gyeplő. A Szegedet egy esős szerdán 5:0-ra intézzük el otthon, Horváth 2, Budó, Kozarek és Vámosi 1-1 gólt szerez – ám mindegyikük fejjel talál be. Kb. amit kapura fejeltünk aznap, az gól is lett, a szegény szögedi kapus ehette is a kefét rendesen… Nem jár jobban a Dabas sem. A szuburbiában rendezett találkozón 2:1-re vezetünk, ám a bíró kiszór egy embert tőlünk és a piros-fehérek egyenlítenek. Lehet hátra 8 perc… Ekkor azonban posszan a kispesti arany oroszlán és hármat rámol be a Dél-Pest-megyeieknek. Karnevál a vége, még Hamar is vállal egy slusszpoén találatot! Ez igen! Újabb szerda, újabb elmaradás-pótlás.
Az MK-döntő, ami pont Öcsém ballagására esett, nem csak egy napra, de egyazon 2 óra hosszára is. Itt már nem volt kibúvó, természetesen én is egy nagy virágcsokorral álltam (senyvedtem) a Károlyi gimi udvarán, nézve a társaival tarisznyástul elvonatozó Testvért, közben lélekben én is a Népstadion lelátóján ültem. Népstadion, jól olvassátok, hisz a zalaegerszegi helyszínt a két döntős fővárosi mivolta és a szurkolói utazások megkönnyítése miatt a Puskásba helyezte át a labdarúgó szövetség. A 4500 néző előtt, nyilván zöld szurkolói túlsúlyban, ám becsületes mennyiségű kispesti drukker előtt lezajlott döntőben sajnos érvényesült a papírforma és véget ért a tündérmese. A csúcsformát hozó Gera és Tököli kettősére alapozó, hetek múlva bajnokká is avanzsáló Fradi ellen csak teljes hittel és bátorsággal lett volna esély, az meg most hiányzott. A Tábortól kapott vadiúj, szorulós, talán AS Roma mezt idéző dresszben a pályára kivonuló fekete seregünk végül 3:1-es vereséget szenvedett, Bábik szépítő találata után úgy 1-2 percig élt a remény, ám ez igazából csak a szívünk mélyére volt igaz, a gyakorlatban nem. A Pintér vezette Fradi diadalmaskodott, Keller Józsi pedig MK aranyat vehetett át pályaedzőként, egyúttal egy ezüstöt is, hisz az őszt még nálunk tolta le. Egy hónap múlva pedig egy NB1-es és egy NB1B-s aranyérem is jár majd a „Faternak”-nem volt egy terméketlen idény ez neki, szó mi szó…
