– fájdalom, ezúttal a formalitássá silányuló meccsen mindez nem osztott vagy szorzott, a kezdőrúgás előtt ugyanis már bajnok lett a szomszéd kerület szimpatikus, önerőből a csúcsra jutó kis klubja. Azonban a formalitás azért van, hogy legyen, a meccset le kellett játszani, hogy a forduló zárásaként hivatalosan is kimondhassuk, bajnokok lettek a zöldek.
Amikor fél órával a kezdés előtt a lelátó felső részének falához dőlve néztem a melegítő csapatokat, pont ekkor és pont a leírtak miatt fordult meg a fejemben másodszor, hogy meglehet: ma nyerni fogunk.
Olyan szemrehányóan nézett már rám a bicikli az előszobában, hogy láttam rajta: nagyon is rossz néven veszi, hogy már ennyire belelógtunk a tavaszba, de idén alig használtam. Sehol egy ESMTK-meccs, már másfél éve nincs Bozsikba-kigurulás, és a hűvös tavasz is gyenge indok a munkahelyre bringával való bemenetel negligálására – szinte hallottam/éreztem a sértett szóaradatot felém szállni a kormány felől, így nem tehettem mást, nyeregbe ültem és lecsorogtam a wekerleközepi körúton keleti irányba Apuért, aki viszont egy igazi bringamanó, annyira, hogy Fanta wekerlei újságíró barátja egy remek leíró-definíciót is gyártott róla tavaly: “Édesapád sokszor látom kerékpáron…elég sokat mozog a telepen“. Eufemisztikus megfogalmazása ez Fater hrabali bringás csavargásainak, annyi szent.
Ha van meccs és túra, amire évek múlva is szívesen emlékszem majd, akkor arra jó példa a 2015 őszi békéscsabai leutazásunk Öcsémmel, Gyurival, kisBabarral, és Ábelbébi úrral. Remek hangulat, remek meccselőtti séta, remek városkép-részletek, remek meccs. (helyesen: nyári, illetve nagyon augusztus végi. tudom, mert egy esküvőn voltam meccs helyett, és az ilyet az ember megjegyzi. – szerk. vh)
Ha van meccs és túra, amiről körülbelül már egy hét múlva sem fogok tudni semmi érdemit felidézni, az pedig a tegnapi Várda tour.
A park és a vár, ami úgy néz ki, mintha Kőszeg egy saroktornyát házasítanád a Dreher sörgyárak Gitár utca decensen pusztuló tömbjével – nyilván RW pozitív!
Nohát, nohát. Nem a legambiciózusabb célkitűzéssel sokkol a cím, ezt elismerem, de az a helyzet, hogy tényleg ilyen hangulatban vagyok. Igazából két dolog mozgat meg annyira, hogy holnap autóba üljek Old Babar, Ábel és a 3 napja repetitíven a “gulyásleves” szót mantrázó gumigourmand Fanta mellé: az egyik a tavasz, amit szeretek, a kedvenc évszakom, és ilyenkor a legjobb meccsre menni. A másik pedig az újdonság-élmény: Kisvárdán -szégyenszemre – még sosem jártam, pedig gyakorló geográfusként illene ismerni az ország minden szegletét. Tehát Kisvárda még fehér folt, a város is és stadionja is, ami ráadásul új, és bár ezek a vidéki kétszéksoros – bazinagyponyvatetős megalomán cirkuszi sátrak (vagy a mezőkövesdi verzióban wekerlei hátsósufni design hodályok) egyre kevésbé hoznak lázba, azért egy pillantást megér. Várkerti stadion, végvári vigéczek, van valami hívogató hangulat ebben -holnap persze kiderül, hogy egy nagy humbug az egész, de most még… most még érdekel.
Ezek inkább vadászok és nem rablók, de legalább Réber László (lásd lenn)
Még általános suliban, a wekerlei I. számúban (nem sokkal később Pannóniának nevezték át) Szilvi néni, az énektanár tanította be az osztálynak ezt a csodás dalocskát, és bár utáltam énekelni, mert nem volt hangom, ezt valahogy már akkoriban sem vetettem meg. Jó volt a dallama, volt benne valami vészjósló dolog, és tényleg elhittem, hogy jön az a rabló, akit úgy képzeltem el, ahogy Réber László rajzolta a rosszarcú fazonokat a Janikovszky könyvekben. Nagyon metál volt összességében. A dal is, Réber is. Na ez így kezdésnek egy akkora ’80-as évek fröccs, hogy mindjárt hallgatok is egy kis Yazoo-t.
Fanta úrral nem sokban egyezik a kulturális ízlésünk, én se járok Balaton, vagy Európa Kiadó koncertre, ő se Dark Tranquillityre, vagy Bolt Throwerre (arra mondjuk már sajnos nem is fogok). Talán ha van szűk metszet, pl. a filmművészet terén, akkor azok a vállalhatatlan Spencer-Hill klasszikusok (hiába, mindketten ’80-as évekbeli gyerekek voltunk).
Ennyi bevezető után hajtás után jöjjön két kép, szép napot.
Régen írtunk már idény-összefoglalót, pedig a blog hőskorszakában (mondjuk úgy, amikor még csak a Kill’em All-jainkat meg a Ride The Lightningjainkat jelentettük meg Fantával, nem a mostani Load-okat) ez milyen sztenderd műsorszám volt. Most mindenesetre nekifutok egy ilyesminek, aztán a végső kivesézés úgyis olvasói reszort, csak megadom az alaphangot a kontentnek, hogy hantai modorral éljek. “Kilátástalan nyári szünetből hősies nyárutó, vállalható ősz és fokozatos beszürkülés a negyedik helyet eredményező íven” bővebben
