Nem mi kezdtük, hanem a Nemzeti Sport:
Szerző: vh
Napikispest 2024/01/06
téli játékoskeringő // elindítottuk a posztot, és a menüben is megcsináltuk a helyét.
#todo // rendbe tenni a következő gyűjtőlapokat:
- ✅ a válogatottban szerepelt akadémisták listája,
- ❌ az NB I-ben vagy bármely ország első osztályában bemutatkozott akadémisták listája,
- ❌ az aktuális keretünk,
- ❌ közösségi támogatások, üvegzseb.
Napikispest #2024/01/04
Egy edzőmeccsünk már ismert a téli felkészülésből, mert az Ajka bejelentette:
A magyar «futball» aktuális kérdéseiből: akik megmondják, hogy ki a szurkoló és ki nem
Évadnyitó hőbörgés.
a következő poszt egy kommentár, és nem tükrözi a szerkesztőség egészének véleményét.
Nem is mi lennénk, ha nem dobnánk be, mint társadalmi vitára alkalmas kérdést a Győzike-jelenséget. Illetve nem is feltétlen Győzikét, hanem Bohárt, és a többit, akiknek a nevét sem tudom, azonban mostanában megjelentek a mindenféle mérkőzéseken, és a jelenlétükkel nem csak a közösségi média összes felületét árasztották el, hanem egyben jogot formáltak arra is, hogy ők határozzák meg: ki a szurkoló, és ki nem. Az ő kategorizációjukat aztán magáévá teszi a hatalom, újraosztja, és innentől hivatalos álláspont lesz belőle.
A téma aprója mindössze annyi, hogy megjelent a 24-en egy podcast, amiben Pető Péter hangot adott a sok kisemberben fortyogó sérelemnek: a Fidesz ezúttal a futballszurkolóságunkat akarja elvenni.
„A magyar «futball» aktuális kérdéseiből: akik megmondják, hogy ki a szurkoló és ki nem” bővebben2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai
Események, amikre évek múlva is emlékezni fogunk.
Mindannyian pontosan tudjuk, a «jövőre csak jobb jöhet» feszes ellentmondásban van a «régen minden jobb volttal», amiből az következik, hogy 2023-at nem a klubtörténelem egyik legrosszabb, hanem valójában a jövőben várhatóan történetekhez képest egy mérsékelten sikeres évként kellene értelmezni. Az, hogy erre a ma embere mentálisan nem alkalmas, az egy újabb kritikája a magyar fajunknak. Képtelenek vagyunk valódik sikerként megélni a valódi sikereket a valódi sikerek pillanatában.
Hihetetlen, de közöttünk járnak az olyan emberek, akik például a kiesésünkben nem a rendszer, a klub, és legfőképp a csapat sikereit látják. Akik szerint nem az egytől-egyig csodálatos férfiak maradtak alul a pályán, hanem valamiféle sötét erő, egy háttérhatalom ármánykodása (talán listázni kéne őket!) vezetett idáig minket.
2023 volt az év, amikor a NER teljes mellszélességgel megérkezetett Kispestre, és megmutatta a valódi arcát.
Nekünk nincs más dolgunk, mint talpra pattanni, és véresre tapsolni a tenyerünket. A többit intézik.
„2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai” bővebben