Mastodon

Utoljára az első fordulót követően gondoltátok azt, hogy ennek az idénynek akár feljutás is lehet a vége, azonban aktuálisan nem ez a legnagyobb problémánk

Valami történt 2022 őszén.

Nincs mit szépíteni, a jelenlegi közállapotok szerint, amit nevezhetünk valamiféle elvárásnak, ez a csapat jó esetben a bentmaradásra lehet képes. Fontos megjegyezni, hogy nálunk hétről-hétre szurkolók szavaznak, és nagyon sokan nem tudnak mást elfogadni, mint az első helyet, és pontosan az írják be, ha kérdezzük őket, tehát felfelé torzítanak, míg a dühből válaszolók, akik simán bemondják a tizenhét-tizennyolcadik, tehát kieső helyeket, lefelé. A megjegyzés megjegyzése, hogy fogalmam sincs, a két hatás mennyire egyenlíti ki egymást az ilyen kis elemszámú adatfelvételeknél. (A 13. fordulót követően a nyers várakozás 10,85, a két szélsőérték nélküli átlag pedig 10,7.)

Ami viszont biztos, hogy trendszerűen araszolunk lefelé. Biztos léptekkel közelítünk valami igazán vállalhatatlan irányába, és miközben tisztán látszik, kicsúszott az irányítás az erre kijelölt emberek kezéből, nem próbálunk meg változtatni.

„Utoljára az első fordulót követően gondoltátok azt, hogy ennek az idénynek akár feljutás is lehet a vége, azonban aktuálisan nem ez a legnagyobb problémánk” bővebben

Tényleg nem kell mással foglalkozni, Máté, mindössze egyetlen dologgal: viszlát, helló, szevasz

Honvéd – Kazincbarcika 0-1

Vasárnap este, 19 óra körül: Pinezits nem mondott le a sajtótájékoztatón.

Hétfő délelőtt 10 óra: még mindig Pinezits az edző.

Hétfő délelőtt 10 óra 34 perc: még mindig Pinezits az edző.

Hétfő délelőtt 10 óra 43 perc (egyre sűrűbben frissítem az internetet): még mindig Pinezits az edző, még mindig nem szólalt meg senki hivatalosan a klubtól.

frissítés // még mindig Pinezits az edző (nap, óra:perc):

„Tényleg nem kell mással foglalkozni, Máté, mindössze egyetlen dologgal: viszlát, helló, szevasz” bővebben

Vannak bajok a fejekben, plusz Csábi Jocó, 1989/90, 2014/15, Kazincbarcika és mindenféle összefüggéstelen dolgok

Honvéd – Kazincbarcika @ Bozsik, 17h

A legutóbbi három hazai meccsen hét pontot szereztünk, ami persze kilenc is lehetne, viszont három mérkőzés óta veretlenek vagyunk itthon, míg korábban nyertünk a Tiszakécske és a Győr ellen is, összességében pozitív, hogy gyűjtöttünk értékes pontokat, ezt kell folytatnunk.

önkényesen kiragadott részlet Pinezits Máté vezetőedző, a Honvéd oldalának adott nyilatkozatából.

{kapaszkodó} Ha valami eredményt kellene kiemelnem ebből az évből, sőt, az elmúlt nagyjából négy évből, akkor én is azt mondanám, hogy a legutóbbi három hazai meccsünkön hét pontot szereztünk. Tényszerű, igaz állítás, a szerzett pontjaink közel fele (44%) ezen a három meccsen keletkezett. Kár, hogy az idényben nem három, hanem eddig tizenkét meccset játszottunk.

„Vannak bajok a fejekben, plusz Csábi Jocó, 1989/90, 2014/15, Kazincbarcika és mindenféle összefüggéstelen dolgok” bővebben

Hetikispest 2023/10/28

Elképesztő, hogy mennyire nem történt semmi olyasmi a Honvéddal egész héten, ami megugrotta volna a nyilvánosság ingerküszöbét.

  • [jegyelővétel] valamikor a hét közepén megnyílt a jegyértékesítés a november 6., hétfő 20 órás Vasas-Honvédra, és két nap alatt gyakorlatilag el is fogyott. Az utolsó mintegy húsz-harminc zsuga elérhető online, vagy személyesen vasárnap a Bozsik pénztáraiban.
  • miközben idegenbe hamar elpattannak a jegyek, a vasárnap 17 órás hazai Kazincbarcikára – a Jegymesteren elérhető szombat reggeli állapot szerint – örülhetünk, ha összeverődünk kétezren. Bár elnézve a múlt heti NB I-es közléseket, nálunk is nyugodtan foghat vastagabban a ceruza. Például Kisvárdán simán beírtak egy jó 70 százalékos foglaltságot erre a meccsre, és Egerszegen is valószínűleg a kamera mögött ült a háromezres tömeg nagy része.

  • [fegyelmi bizottság]A FEB a PMFC-Budapest Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét klubbal szemben fegyelmi eljárást indított. A Budapest Honvéd esetében a rend magzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (politikai tartalmú zászló kihelyezése és pirotechnikai eszközök használata), a PMFC esetében szintén a rend magzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató kifejezések bekiabálása és pirotechnika használata).(via MLSZ)
  • [két lehetőség] {egy} kibökték, hogy kint volt a kerítésen egy palesztin zászló. A sajtóban ugyan nem futott nagyot (egy, kettő, három, és ezeken kívül csak mindenféle híraggregátor oldalakat találtam), de az MLSZ-t az olyasmi nem érdekli, hogy valami egyáltalán nem veszélyes a társadalomra, hiszen a kutya se figyelt fel rá. {kettő} volt egy áthúzott sarló-kalapács is (a lookingforról továbblapozva oldalról látható piró közben, vagy a közvetítésből kimerevítve), vélhetően 56 évfordulója miatt, de kontextus hiányában nehéz értelmezni.
  • [korábbi büntetések] Szeged: piró és obszcén kifejezésekért pénzbüntetés; Budafok: obszcén kifejezésekért és egy konkrét személy szidalmazásáért (nem is emlékszem, ki volt az?) pénzbüntetés; Haladás: obszcén kifejezése, konkrét személy szidalmazása, tárgyak bedobálása, pénzbüntetés; Nyíregyháza: obszcén kifejezések, pénzbüntetés.
  • [obszcén] melléknév -ül, -ebb [e] v. -ul, -abb (választékos) A szemérmet durván, közönséges módon sértő; arcpirítóan illetlen, trágár. Obszcén adoma, beszéd, jelenet, rajz, szavak, tréfa, viselkedés. (via A magyar nyelv értelmező kéziszótára)

  • [nyilatkozatok] amíg mi a héten Pinezits Máté meccsek utáni nyilatkozatait raktuk ki, addig az nb1.hu az ellenfelek edzőitől egy-egy fontosabb mondatot.

  • [pro tipp] a Google-féle mesterséges intelligenciát ne basztassátok azzal, hogy írjon meg helyettetek egy heti hírösszefoglalót, mert halvány fogalma sincs semmiről, és gátlástalanul írogat mindenfélét összefüggéstelenül. A Bing egy fokkal jobb, azonban még ő is Lovric sérülésénél és a Budafok elleni döntetlennél van lemaradva.
„Hetikispest 2023/10/28” bővebben

Hurrá, négy nappal a meccset követően kijött a Pécs-Honvéd összefoglalója!!!

Az egyetlen szépséghiba, hogy a Honvéd csatornájára a Pécs kommentálásával került feltöltésre.

Lehet nézni. Jó szórakozást hozzá!

A Facebookra természetesen nem került ki, és a honvedfc.hu-ra is csak alig.

„Hurrá, négy nappal a meccset követően kijött a Pécs-Honvéd összefoglalója!!!” bővebben