Mastodon

Szokásos téli fotóvadász posztunk következik, vagyis az

amikor végignyálazzuk a felkészülési időszak első galériáját, és felsoroljuk, hogy kiket látunk rajta. A pontosabb névsor majd a napokban érkezik, amikor a csapat elutazik Horvátországba edzőtáborozni.

A galériát itt találjátok, a névsort pedig a hajtás után.

„Szokásos téli fotóvadász posztunk következik, vagyis az” bővebben

Mielőtt elutaznánk Horvátba edzőtáborozni,

kicsit áramvonalasítjuk a keretet: (a bérköltségen túl, így némi szállásköltség is megspórolható rövid távon)

  • tegnapelőtt bejelentették, hogy Nagy Dominik nem hosszabbít.
  • ma pedig, hogy két és fél évvel a leigazolása után, egy sikertelen amerikai kölcsönszerződést és némi kell-nem kell vitát követően, közös megegyezéssel távozik az utolsó Projektjátékos, Traoré, valamint
  • visszatér az NB II-es Győrnek kölcsönadott saját nevelésé Benczenleitner.
  • továbbá a felnőttcsapattal készül a decemberi edzőmeccseken is játszó Átrok Zalán, Krajcsovics Ábel és Menyhárt Barnabás, valamint a korábban már bemutatkozó Török Kevin.

A téli játékoskeringő aktuális állását itt találjátok.

„Mielőtt elutaznánk Horvátba edzőtáborozni,” bővebben

Nagy Dominik out

jelentette be január elsején honlapján a Honvéd. (Egyelőre a hír nem jelent meg a klub másodlagos kommunikációs felületén, a Facebookon. Helyette viszont jött minden más: cikk a KAC 1932-es franciaországi túrájáról, köszöntő Mitrovic 36. szülinapjára. Ja, és természetesen a honvedfc.hu-n se vezető anyag. Máris hiányzol, Csaba!) [update // mintegy 20 órával a cikk megjelenése után, kikerült a Fácséra is.]

Mondhatnánk, ez az év is jól kezdődik, azonban inkább nem tesszük, pedig kéne sajnos. Nagy Dominik ugyanis az áprilisi sérüléséig az egyik legfontosabb kulcsjátékosa volt a keretnek, és a pótlása csaknem lehetetlen a jelenlegi körülmények között. Az állítás bizonyítékaként fogadjátok el a teljes őszünket.

„Nagy Dominik out” bővebben

Kispesten már december 27-én április elsejébe oltott szilvesztert tartottak

A boszniai Dusko Vranesevic a Honvédnál tölt valamilyen szakmai gyakorlatot, és ezzel kapcsolatban jelent meg egy anyag a klubhonlapon. A képernyőképet is innen lőttem.
„Kispesten már december 27-én április elsejébe oltott szilvesztert tartottak” bővebben

A klub történetének egyik legszánalmasabb évét zártuk 2022-ben

A nagycsapat 2023-ban 2022-ben 47 olyan meccset játszott, amiről a szélesebb közvélemény is tudott, mert legalább az eredményét közölték. (A július 23-i Honvéd-Honvéd zártkapus edzőmeccset nem számoltam bele.)

Ebből a 47-ből 36 volt tétmeccs, amiből 32 bajnoki. Bontásban így néz ki:

dbgydvrg-kgppm
bajnoki328101433-461,063
kupa43016-22,25
felkészülési1135315-101,272
tétmeccs3611101439-481,194
összesen4714151854-581,213
ppm: pont per mérkőzés

Mondjuk ki újra:

szánalmas teljesítményt nyújtottunk 2022-ben.

„A klub történetének egyik legszánalmasabb évét zártuk 2022-ben” bővebben