Mastodon

A Kispest-Honvéd soha nem mehet Szegedre

mert az jelen állás szerint az NB II-t jelentené.

Arannyal futtatott rámájú, csodálatos forduló lesz hétvégén a Bohócligában. Természetesen a Tisztességes Futballkedvelő Közvéleményt egyáltalán nem hozza lázba a Fradi-Újpest, hiszen pénteken és vasárnap az utolsó négy egymás ellen játszik, ráadásul úgy, hogy a bentmaradásra inkább hajtók látogatnak az utolsó esélyt megragadni akarókhoz. Név szerint:

  • MTK – Mezőkövesd, péntek 20h
  • Gyirmót – Honvéd, vasárnap 19:30

Vagyis lesz két napunk értékelni a mai eredményt, és a fejlemények tükrében pályára lépni a gyirmóti katlanban, magunkért, a Kispestért, a becsületért, ésatöbbi, amiket majd elolvashatunk a klubhonlapnak érzelemdúsan nyilatkozó emberek szájából kimondva.

A mi nézőpontunkból: legfőképp a bentmaradásért, mert idén már rég nem a dobogó, a negyedik hellyel járó európai kupaszereplés lehetősége, még csak nem is az előkelő egyszámjegyű helyezés (a kilencedik!) lebeg a szemünk előtt, hanem a bentmaradás. Mert minden annyival jobb lett, hogy az már csodálatos. Egyenesen: sze-ret-het-ő!

„A Kispest-Honvéd soha nem mehet Szegedre” bővebben

Akadémistáink az NB I-ben 28 forduló után

Az megvan, hogy az NB I. őszi szezonjában

  • a gólok 55,1%-át légiósok szerezték, miközben
  • az összes játékperc 48,5%-a köthető hozzájuk?
  • és a csapatok kereteiben csak 40,55%-nyi helyet foglalnak el?

Ezt csak érdekességként raktam ide, mert minket pont a maradék, a magyar játékosok érdekelnek, és azon belül is a kispesti akadémisták.

Annyi azért jól látható, hogy 12 csapat átlagosan 30 fős kerettel nagyjából 360 játékos (bakker, tényleg van ennyi NB I-es szintű játékos itthon?), és ennek kerekítve 60 százaléka magyar, vagyis 216. Ebből természetesen lejönnek a honosított játékosok (Lovric, Tujvel etc), azonban hasraütésre még így is maradnak mintegy 180-an.

„Akadémistáink az NB I-ben 28 forduló után” bővebben

Tegnapikispest 2022/04/20

klublicenc // kicsit izgultam miatta, azonban elsőre meglett. Az apró sikereknek is örülni kell.

  • három klub // nem kapott az NB I-NB II vonalon elsőre semmilyen licencet: Újpest, Kisvárda és Szeged-GA.
  • az NB II-ből // a Vasas (1), a Kecskemét (2), a Diósgyőr (3), a Haladás (6), a Nyíregyháza (8) és a Győr (11) kapott NB I-es licencet.

Bardea // távozik. Bejelentették. Valahogy majd túléljük. (via honvedfc.hu)

Sani Abacha // távozott. Nem jelentették be. (via MLSZ adatbank)

játékoskeringő 2022/23 nyár // elindítottuk a szokásos posztot a szokásos helyen.

Ránézésre sz*rabbul állunk, mint egy éve

És bizonyos szempontból tényleg, bizonyos szempontból viszont az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

Bár egy ponttal kevesebbet szerezetünk, mégis ugyanúgy hat pontra vagyunk a legjobb kiesőtől, mint tavaly ilyenkor. Ráadásul tavaly volt a kiesők és közöttünk egy Zalaegerszegnek (29 pont) nevezett ütközőzóna, amivel mindvégig számolni kellett.

Idén semmi ilyesmi nincs, tisztán a bentmaradásért megyünk, vagyis több pontunk kell legyen a végén, mint a mögöttünk lévő Gyirmótnak és MTK-nak.

„Ránézésre sz*rabbul állunk, mint egy éve” bővebben

A VAR nem arra való, hogy minden körülményt figyelembe vegyen

Honvéd – FTC 1-2

92. perc, ferencvárosi szögletet követően Zachariassenről a Honvéd kapujába pattan a labda. 1-2

A VAR feladata a gólok szabályosságának vizsgálata.

A VAR-nak nem feladata a nyilvánvaló kimondása, hogy a pontrúgás (szöglet), amelyből a gól keletkezett, nem is létezett, hiszen kapuskirúgásnak kellett volna következnie. Ezt látta szurkoló, látta játékos, látta a VAR-konténerben mindenki, egyedül a bíró és partjelzője nem, tehát egy rossz ítélet után közvetlenül szabályos gólt lehet szerezni.

Ennek így baromira sok értelme van.

Látni a rossz döntést, hiszen látnak minden centit, mégsem lehet tenni ellene semmit, mert nem ad rá lehetőséget a szabálykönyv.

„A VAR nem arra való, hogy minden körülményt figyelembe vegyen” bővebben