Mastodon

Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?

gep_sarga-kekUgye a felkészülés másról sem szólt, mint az ötvédős rendszer próbálgatásáról és egy balhátvéd felhajtásáról, ami valójában nem két, egymástól független dolog, hanem Boti középre tolásából és az új hadrendből következik. Folyománya pedig, hogy az egy középcsatáros, két szélsős 4-3-3-at hanyagolni tervezzük.

„Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?” bővebben

Napikispest 2016.02.06.

  • edzőmeccs // egytől a centeren játszunk a Sopronnal.
  • Kabangu-matek // Kabangu január 18-án írt alá, ám ugye ekkor már sérült. A hírek eleinte 2-3 hetes kihagyásról szóltak (január végi visszatérést feltételezve), majd ez módosult az utolsó felkészülési meccsre, de legkésőbb a Haladás elleni szezonrajtra (február 13., ekkor tartanánk egy hónapnál). A tegnapi cseten érkezett az újabb határidő, és a harmadik-negyedik forduló belengetése, ami testvérek között is március eleje, tehát közel két hónap. Ha ezt tartani tudjuk, akkor is marad kilenc-tíz meccse a rövid tavaszból.

Napikispest 2016.02.05.

  • Hajdú Ádámot // visszarendelte az MTK – derül ki a tulajdonossal folytatott videócsetből.
  • játékoskeringő összesítés // a honlap összefoglalta a dolgokat, az egyetlen újdonság Dékány távozása
    • érkezett // Eppel, Kabangu Kadima John’s (!!!), Nagy Sándor
    • kölcsönből visszatért // Constantinescu, Palmes
    • távozott // Délczeg, Fejes, Kapacina, Kristi, Szemerédi, Ihrig-Farkas, Dékány
    • kölcsönbe került // Lőrinczy, Tóth Barna, Vajda Dani
    • marad // Prosser
  • mennyi időre szerződtettük Nagyot és Kabangu Zolit? //
    • a csetből kiderült, hogy „vannak olyan opcióink, amik engedik azt, hogy ha mi megkívánjuk őket tartani, akkor hosszabb időre a mieink legyenek” (…) „a részletekről nem kívánok beszélni, az nem lenne a klub érdeke.”
    • ez vajon mit jelenthet? Fél év plusz opció? Ha elmondanánk, és beválnának, akkor ne legyen belőlük Martínez, akiről menet közben derült ki, hogy nem 2+fél, hanem fél+2?

Napikispest 2016.02.04.

  • Faragó Lajos a Kispesti Futball Házban // pénteken, öttől. A közönségtalálkozón az ötvenes évek legendás kapusa mellett részt vesz Kemenes Szabi is, jelentkezni pedig itt lehet.
  • Cset 2.0 // egy hét csúszással újra nekifutnak a videós csetelésnek. Szintén péntek, csak kicsit korábban. Tizenegytől lehet kérdezni, és déltől élőszóban válaszol az Öreg.

Ugye, hogy nem mindegy ki lakik a szomszédodban?

Nyilván emlékeztek még arra, amikor tavaly ilyenkor, akadémiai csapatként kilenc légióst igazoltunk, és az egész magyar sportközvélemény felháborodott, rajtunk röhögött, satöbbi? Nyilván emlékeztek.

„Ugye, hogy nem mindegy ki lakik a szomszédodban?” bővebben

Még egy apróságot tennék hozzá a Kúria határozatára oly büszke felcsúti propagandalap diadalittas cikkéhez

Idézet az írásból:

Nem értjük amúgy, miért ment házhoz a pofonért George F. Hemingway futballvállalkozása, hiszen – amint azt a különböző első és másodfokú bíróságok is megállapították – nekünk eszünk ágában sem volt bántani a mai Honvédot, egyszerűen a szörnyen egyoldalú közéleti vita (amely egy állítólagos molinóletiltást követett egy Honvéd-meccs után) kellős közepén helyt adtunk egy olyan glosszának, amely a borzalmas Rákosi-rendszer mintaklubját, azaz a hajdani jogelődöt és az ultrák egy szűk, intoleráns, kisajátító csoportját karikírozta.

„Még egy apróságot tennék hozzá a Kúria határozatára oly büszke felcsúti propagandalap diadalittas cikkéhez” bővebben

Napikispest 2016.02.02.

  • próbajátékos // ez most meglepő: az NSO információi szerint Csehi Tamás érkezik hozzánk próbajátékra, aki egyébként
    • 31 éves és balhátvéd
    • éveken át játszott Pakson, majd 2011 körül kikerült a kezdőből és két év pad/tarcsi után az NB II-bes Újvárosba igazolt. A feljutó- és az NB I-es szezont végigtolta, majd a kiesés után is maradt, viszont múlt ősszel egy hosszú sérülés miatt csak az utolsó két fordulóban lépett pályára.
  • ehhez képest // a Honvéd honlapján Hajdú Ádám (MTK, 23 éves, balhátvéd) jelent meg, mint próbajátékos. Mondjuk 10 és 13 éves kora között a Dunaújvárosi Sportiskolába járt, vagyis akár egy rosszul hallott információ is lehet a Csehi mögött álló pletyka oka.

Napikispest 2016.02.01.

  • M4 // Ugyan hetente csak két meccset ad, de a magyar futballban mégis a tévé az egyik legnagyobb úr, ami abból is látszik, hogy már most áttetette a Diósgyőr-Honvédot fél órával korábbra, mert biztos valami kiugróan fontosat fog közvetíteni az eredeti időpontban. Az új kezdés tehát: 02.20. 15:00
  • Gyuribán // Kamber Gyurival hosszabbítottunk. Ne érje szó a ház elejét: lám, nem csak kritikusan állunk hozzá a klubmenedzsmenthez, ezért a hosszabb távra előre gondolkodó stratégiai lépésért pl. jár a virtuális homlokpuszi! (by RW)