mert célunk csak egy van
Ismét stadiont avat a Kispest az NB I-ben, és ismét egy teljesen új csapat ellen. Otthon már találkoztunk, a kínkeserves 0-0-t próbáljuk meg elfelejteni (vajon nagyon fog hiányozni év végén?), inkább foglalkozzunk azzal, hogy kaptunk egy olyan esélyt, amilyet száz évente szoktak kapni a Leicester City-k, hogy van vagy egy tucat jobb csapat náluk, de amíg ők körbeverik egymást, addig jó kimaradni ebből a körből.
„Gondolom Alcufer volt a híres Alcufer-Perutz fedezetsorban az ész” bővebben
Szép csöndben egy kis sorsfordító mérkőzéshez érkeztünk a ma délutáni pesti kisrangadóval. Tudom, elcsépeltnek is hathat(na) e fordulat, annyiszor írtunk már itt sorsfordító találkozókról e blogon (persze az NS magyar válogatott kapcsán ellőtt hasonló fordulatainak számától még mindig messzebb vagyunk, mint Dzsudzsák a Hertha öltözőjétől). Mégis leírjuk sokadjára is a sorsfordítást, megmondom miért.
Bakker, mindjárt tizenegy, néhány perce keltem, lassan indulunk Paksra, a szerver továbbra sem működik, poszt még mindig nincs, ebédet is kéne főzni/enni, kávé sem volt még, mi legyen most?
Nyilván marad a kibeszélő kirakása, a legrosszabb hagyományaink szerint.
Viszont ne feledjük, valami fura okból, háromtól az M4 Sport minket ad (a meccs fél négykor kezdődik)! Majd integetünk anyu, csak nézd a tévét.
Ami viszont kérdés lehet:
A lényeg, hogy nagyon kéne a Paks, mert válogatott szünetek után eleve nem szokott nekünk menni, másrészt, a Paks, Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd sorozatban simán benne van a 12 pont, az meg simán lehet bármi.
Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát betéve a hifibe, és sokadjára leírni, hogy nem hittem volna 2010 őszén hogy ez lesz, de szerencsére van a Hanta úr, aki tavaly meg idén (meg tavalyelőtt is) észnél van, vagy csörög a smartphoneja vagy mittomén és mire feleszmélek már meg is van a poszt, nekem meg marad a beharang, de hát már azt is régen írtam, úgyhogy örvendek mint Guie-Guie Gnkei Abraham az ajándéklabdának, míg bele nem veri a kapusba.
Szóval beharang. „Ilyen is régen volt már: beharang!” bővebben
Lassan hozzászokunk a megszokhatatlanhoz, a világ egyik legértelmetlenebb dolgához, az egynapos és kétidőpontos NB I-es szombatokhoz, pedig nem kéne.
Amióta ez a félelmetes bugyuta gondolat uralkodik, talán először mondhatjuk el, hogy valóban fordulót fognak rendezni, és bizony ehhez sem az MLSZ, sem a marketing, sem a sportteljesítmény nem kellett, hanem csak egyszerűen
Vagyis ha minden összejön, talán-talán a hat meccs átlépi a húszezer nézőt – együtt.
Haha, tavaly hülyére nyerték a bajnokságot, 12 forduló után már 15 ponttal (34) vezettek a második Debrecen/MTK/Paks (19) hármasa, és 18-al a hatodik Kispest (16) előtt, ehhez képest idén egy pont a fórjuk hozzánk képest (19 vs 18), és hattal vannak leszakadva a Vasastól. Sőt, akár úgy is nézhetjük, hogy tavaly ilyenkor kétszer annyival mentek a másodikak előtt, mint amennyivel több pontuk van ma a csontutolsó Diósgyőrhöz (11) képest.
Így múlik el a világ dicsősége.
Ezért ha nem lesz időnk, akkor rendes Újpest előtti beharangozó sem, viszont egy kibeszélőt illik kitenni.
Bár mondjuk a tévé megint nem találta közvetítésre érdemesnek, ahogy például a Vasas-MTK-t sem, cserébe újra lesz Gyirmót-Mezőkövesd, és Diósgyőr-Videoton, ami legalább valahol érthető. Szegény Fradit sajnáljuk egyedül, mert szegény szurkolóik a pórnéppel együtt vagy a stadionban, vagy az m4sport.hu streamjén kell nézzék a csapatukat.
Továbbra is felfoghatatlan ez a közvetítési rend és darabszám.
„Szombati munkanapon mi mást csinálnánk, mint dolgozunk?” bővebben
Gondoltátok volna, hogy tíz fordulóval a rajt után két ponttal állunk csak a Fradi Vasas mögött, ráadásul mindezt úgy, hogy a Mezőkövesd és a Gyirmót ellen összesen egy gólt lőttünk és egy pontot gyűjtöttünk? Egészen vicces és sűrű a bajnokság, amire az okosok szeretik azt mondani, hogy izgalmas, de azért ezt járjuk kicsit körbe.
Igen, jól látjátok, szégyenszemre fotelekké nemesülünk ma Hantával Budapest két végében*, de van ez így, hogy szökőévente egyszer egyikünk sincs ott a csapattal (legutóbb talán a majdnemkiesős 2015-ös tavaszon a Hali elleni vendégjátékot kummantottuk el, egy közös Gurigázás képében). „Cívis kibeszélő” bővebben
Megfigyelés: régen nem minden jobb volt, hanem régen minden jobb lesz, ahogy haladunk előre az időben.
Sosem tagadtam, hogy szeretem az MTK elleni meccseket. Mármint különösen szeretem. Gondolom talán azért, mert gyerekkoromban, a nyolcvanas évek Lőrincén, a honvédosokon kívül legfeljebb fradisták laktak (illetve róluk tudtunk), mindenki mást látni kuriózumnak számított.
