mert célunk csak egy van
…és akkor a tegnap könnyposzt után forduljunk rá a régi jó hagyományokra, és jöjjön a klasszikus beszámoló, hogy ennek a csodálatos évünknek az utolsó pillanatait is örökítsük meg, legyen mit visszaolvasgatnunk közösen, évek múltán, amikor erre az őrült és hihetetlen idényre emlékezünk. „És így lett bajnok „egy kerület a világ ellen”” bővebben
Minden héten azt írjuk, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni.
De lehet.
Mindig lehet.
Tovább küzdünk a bajnoki címért. „Folytatódik a KISPESTI CSODA: újból a végén húztunk be egy thrillermeccset!” bővebben
Lehorgasztott fejjel ültem a helyemen, az átkozódva sörért elporzó Hanta-Ábel duónak már csak a füstjét látva a távolban, mikor az első félidei tűző nap elől a tetőszerkezet alá felmenekülő Gyuri ereszkedett le hozzám, és elkeseredve dünnyögte: „Mi volt ez? Klasszikus pár évvel ezelőtti Honvéd szenvedés…”. Fura, hogy ez volt az első félidő összképe, pedig nem így indult az egész. Én a játékunkat annyira nem láttam tragikusnak, több helyzetünk is volt, de az engem is aggasztott, hogy hátrányból idén nem nagyon terem számunkra babér. „Pedig sokkal jobban kezdtünk, mint ugyanitt a Diók ellen”-sóhajtottam, majd Gyuri visszamászott a kakasülőre, én pedig vártam Hantáékra és egy csodára.
HÁT MEGJÖTT, ’ÁTZEG. „Nem hiszed el: 5 góllal lőttük rommá a mezőkövesdi átkot!!!” bővebben
Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?
De kezdjük az elején… „A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába” bővebben
Ezeket a meccseket játszottuk eddig fehérben – két döntetlen, négy vereség, ami az összesnek (nyolc) egész pontosan a fele.
Lehetne jönni azzal, hogy idegenen nem megy nekünk, és a fehér az idegenbeli mezünk, de fájó, az igazság az, hogy a sárga is idegenbeli, mégis hozott egy négy meccs, három győzelem mutatót. Hoppáka. „Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?” bővebben