Mastodon

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

paksbckNagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy „bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. „Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben

Arrividerci Amore…?

pecs2014
Megint emberelőny – megint minek…

Van egy pont, a posszanáspont, amikor, mint egy holtponton, átlendül az ember, és onnantól már nem megy felefele a stressz, nem szorul jobban össze a gyomor, nem csapkodja hangosabban a tenyér a korzókorlátot. A ’90-esek végén az ilyen holtpontok elérése után nem szidta többet az adott meccsen az Esernyős tovább az ellenfél bal- vagy jobbszélsőjét (aki épp a törzshelyéhez, a korzóhoz közeli oldalon rohangált) artikulátlan hangján – pedig amíg szidta a delikvenst, az nem volt egy gyenge dolog. De utána filmszakadás, kifulladás, néma csönd. Na ez a holtpont jött el tegnap nekem, és ahogy hallottam (azaz: nem hallottam)  – sokaknak. A végén már a meg nem adott gólunknál is csak néztem, mint hal a szatyorból. Szóval megfogalmazódik szépen az emberben, illetve már rég megfogalmazódott, de mostanában egyre inkább egy csatornabűzű nápolyi sikátor szagát idéző hulladékkupacként konkrétan manifesztálódik előttünk a kérdés: hát mi a sz*r folyik itt? „Arrividerci Amore…?” bővebben

Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!

2014-09-23 16.50.43Megfogadtam, hogy nem fogok ilyen modoros címet adni a posztnak, aztán mégsem sikerült, és csak belekerült a mostani yuppie-szleng egyik típusos momentuma, a kimaxolás. De nem találok egyszerűen ideillőbb kifejezést hirtelenjében az elmúlt 3 napra, ami a diósgyőri depresszió után kicsit visszadta a magyarfoci-kedvem.

Pedig igazából nem történt semmi extra, végignéztem vasárnap délután és tegnap egy-egy borzalmasan gyenge budapesti meccset, eufemizmussal élve „kisrangadót”, ahol azonban a technikai iszonyatokat és játék-mentességet feledtették a hangulatok, az életérzés-torlódások, az a ma már csak nyomokban és csupán néhol fel-felbukkanó boldog_békeidők_fociíz, ami tényleg alig-alig dugja ki az orrát a felszínre manapság a magyarfutball szennyes és poshadt habjaiból. „Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!” bővebben

Harmincnégyek Bandája

34. Ennyien, mondom harmincnégyen ácsorogtunk szombaton a diósgyőri vendégben. Elképesztő.

Nyilván nem egy dolog, hanem sok, egymástól független és egymást kiegészítő esemény egész láncolata vezetett idáig. Félelmetes. A nem is olyan régen még az ország egyik legnagyobb utazótábora, ha leszámítjuk a helyi honvédosokat, akkor alig három-négy autót tudott (akart) megtölteni.

Innen szeretnénk gratulálni mindazoknak, akik tettek mindezért, vagy csak asszisztáltak hozzá. Sikerült eltüntetni azokat, akikért ez az egész létezik: a szurkolót.

„Harmincnégyek Bandája” bővebben

Aludva egyet a fröcsögésre…

diobesz2014oszcim
…ennyien maradtunk.

…némileg tisztább fejjel néz vissza az ember a tegnapi délutánra, de így is nehéz a józan, mértéktartó mondatok megszülése. Körülbelül azt tudom írni, mint a legnagyobb Bohócliger edzők (Véber, Supka és társaik) egy-egy kellemetlenebb végeredmény után: nehéz ilyenkor bármit is mondani. És mégis, most én is kénytelen vagyok ezt a közhelyet alkalmazni, mert ha szívből leírnám, amit gondolok, és amit a többiek végighallgattak tőlem (én meg tőlük) a kocsiban tegnap hazafele, akkor ezzel az erővel új blogot is indíthatnánk, kispestikocsmagoz.blog.hu, esetleg vorosfeketehozonges.taccs.hu címen. De hát azok meg nem annyira mi lennénk. Vagy fene tudja.

Így hát itt és most csak annyit írok le: szégyellheti magát, és ne álmodjon győzelemről az a csapat/edző, aki 75 percet kap emberelőnyben az ellenfele ellen, lélektanilag a kulcspillanatban szerez vezetést (44.-45. p.), és ezek után a második félidőre visszaáll bekkelni. Ez az ócska moralesi-vierchowodi lábszagú catenaccio(cska) ennyit is ér amennyit tegnap láttunk. Sz*rt se. „Aludva egyet a fröcsögésre…” bővebben