A 42-esről leszállva az a hiú ábrándom, ami még a Corvin körúti megállóban élt bennem, miszerint az alábbhagyóban lévő eső a végállomásig teljesen el is fog állni, szertefoszlott: az égi áldás csak jobban rákezdett. Esernyő tehát felcsapva a fej fölé, és indulás a Bozsik szürke csöndben hallgató tömbje felé, igazi balladai magányban: rajtam kívül csak egy, a fejére nejlonszatyrot oktrojáló kollega sietett a messziről is üresnek tetsző tribün felé. Hát igen, az időjárás sem segített az ankétra látogató tömeg megnövelésében, ahogy a péntek 5 órai kezdés sem, én is épphogy beestem a melóból. Ennek ellenére hangulatos kis miniszeánsz kerekedett az eseményből, amely után én jó szájízzel indultam haza, és azért ez is valami. „Ankéttal hangoltunk a falusi vendégjátékra” bővebben
Kategória: Beszámoló
Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is
…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! „Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is” bővebben
Klasszikus nyitány, rendelésre
Rég volt már ilyen tavaszi nyitányunk, az biztos. Álmainkban klasszikus kora tavaszi napsütést, remek fociidőt és ezek révén szurkolóbarát körülményeket kértünk, a pályán pedig győzedelmeskedő Kispestet, a lelátókon hangulatot, relatíve sok nézővel. Habként a tortán szép jeleneteket. Utóbbi kívánalmat leszámítva minden, de minden teljesült a meccs hajrájáig. Akkor és ott pedig Vécsei rakétájával az utóbbi is. Tökéletes nap volt, még sok ilyet magunknak! „Klasszikus nyitány, rendelésre” bővebben
Egy ismeretlen érzés: elverni a Kecskemétet
EZMIEZ??!??!?! Teltház, hazaküldött szurkolók egy hétközi edzőmeccsen!

A héten volt egy cikk a klubhonlapon, ami fölött a többség nyilván átsiklott. Ugyanúgy sütött róla az áporodott bullshit szaga, ahogy a holtszezonban megszokhattuk, és már a címből sejtettük, semmitmondó, minek egyáltalán megnyitni? Mondom, már a címe is jelzésértékű: „Elszántan készülnek a fiúk” Ugye, hogy minek odabökni az egérrel? Mi lehet mögötte?
„EZMIEZ??!??!?! Teltház, hazaküldött szurkolók egy hétközi edzőmeccsen!” bővebben

