Mastodon

Tavaly ilyenkor azt sem tudtuk mit jelent az enbékettő, viszont egy év alatt annyira kiismertük, hogy már a saját feljutásunkban sem bízunk

Pedig valahol azt gondolná az ember, egy ilyen klub mindenkori tulajdonosa mindent megtesz azért, hogy meglegyen a feljutás.

Vasárnap kezdődik a szezon. Egyelőre lehetetlen bármit mondani, hiszen esetünkben egy lobbiban, sőt egy purgatóriumban rekedt klubról beszélünk, és most arra várunk, hogy a fejesek eldöntsék, a pokol melyik bugyra nyíljon meg előttünk.

Értitek, egy olyan klub, ahol papíron van tulaj, de azok szarnak bele, miközben állítólag lenne helyettük új résztulaj, gondolom a hitelező banktól függő mértékben, azonban ő pénzt egyelőre nem, viszont dirigáló-ordibáló embert már küldött helytartónak. Közben az egyik játékosunk visszavonult, mert jobban érdekli fiatal harmincasként a vaníliafagyi, mint a labdarúgás. A liverpooli akadémia az életre készít fel.

Legalább Brockhauser visszatér kapusedzőnek. Ami önmagában talán nem lenne érdekes, volt nálunk korábban (Pascal Borel, Rabóczki, Németh Gábor, Tóth Iván, Kemenes), azonban ránézve kicsit a pályafutására, most fogtam fel, hogy bakker, már Brockhauser is hatvan éves. Mondjuk simán lehet, hiszen fater 77 lenne, és ennyi korkülönbség általában szokott lenni egy érettségiző diák és az egyik tanára között. Nagyon repül az idő, bzmg.

Ilyenkor feltűnő, mennyire furcsa dolog a perspektíva, hiszen innen nézve hirtelen semminek tűnhet az a röpke huszonnégy év, amennyit vártunk a legutóbbi bajnoki címre, pedig pontosan tudjuk, hogy hosszú volt, nagyon hosszú. 1993-ban a bajnokcsapat kapusa, a most hatvan Broki zsenge huszonkilenc volt. Valahol eltűnt cirka húsz év.

„Tavaly ilyenkor azt sem tudtuk mit jelent az enbékettő, viszont egy év alatt annyira kiismertük, hogy már a saját feljutásunkban sem bízunk” bővebben

A bajnokság közel harmadánál akár beszélhetünk tendenciáról is

Egyszerű matek következik: tíz forduló után tíz pontra vagyunk a feljutó helyektől, vagyis azt lehet mondani, hogy fordulónként átlagosan egy ponttal távolodunk onnan.

„A bajnokság közel harmadánál akár beszélhetünk tendenciáról is” bővebben

Nem tudom egyelőre kinek, de: viszlát

Szeged – Honvéd 1-0

Eredetileg ide egy üres posztot terveztem, mert részemről elfogytak az értelmes szavak. A klub történelmi mélyponton, az NB II. 12. helyén, ami összesítésben az országos 24. Száztíz éve nem jártunk ilyen mélyen. 1913-ban megnyertük a harmadosztályt (országos 23. helyezett), azonban a budapesti klubok összezártak, és nem engedtek indulni minket a másodosztályban, helyette besoroltak a semmit sem érő Pestkörnyéki Serleg I. osztályába.

Szóval száz éve nem voltunk ilyen lent, ráadásul az akkori helyezésünk még véletlenül sem nevezhető valamiféle mélypontnak, hiszen egy alig négy éve létező klub, óriási sikert elérve, épp a másodosztályba jutott volna fel.

Szeged tehát egyelőre maga a klubtörténeti mélypont. Köszönjük!

„Nem tudom egyelőre kinek, de: viszlát” bővebben

Mutatunk egy grafikont arról, hogy mennyire elképesztően fiatal jelenleg a keretünk

Mielőtt bármibe belevágnánk, megmutatjuk a korelnököket (Kálnoki-Kis nélkül egyelőre):

  1. 1983.09.19. Tujvel, Tomás
  2. 1985.07.11. Lovric, Ivan (+ 1 év és 296 nap)
  3. 1993.01.19. Adorján Krisztián (+9 év és 125 nap)
  4. 1999.02.27. Kovács Nikolasz (+ 6 év és 40 nap)
  5. 2002.01.30. Horváth Milán (+ 2 év és 33 nap)

Tujvel és a dobogós Adorján között majdnem 10 év van, az ötödik Horváth Milánnál pedig a csapat nagy részével, 18 és fél évvel idősebb. A nyári edzőmeccseken pályára lépők közül egyelőre Kaczvinszki Dominik a legfiatalabb: 2006. március 1-én született. 2006-ban Tujvel már bőven bemutatkozott a szlovák egyben, és Lovricnak se kellett sokat várnia az első magyar NB II-es bajnokijára.

„Mutatunk egy grafikont arról, hogy mennyire elképesztően fiatal jelenleg a keretünk” bővebben

Mutatunk egy egészen megalázó számot: mindössze egyetlen percig nem negatív a gólkülönbségünk

A grafikonon azt látjátok, hogy a percek előrehaladtával hány lőtt, és hány kapott gólnál tartunk. Tehát mintha az összes lejátszott meccset egymásra tennénk, és az összes lőtt és kapott gólt számolnánk, aminek a vége a tabelláról ismert gólkülönbségünk: 28-43 (-15).

A 10. fordulóban a Mezőkövesd (Drazic) már a 2. percben gólt lőtt nekünk, miközben mi a legkorábbi, vagyis ebben a formában az első gólunkat csak a 14. percben (Lukic, Paks, tizenegyes) szereztük, azonban mivel közben kaptunk még kettőt (Vasas, Hidi 11.; Videoton, Kodro 13.), az első negyed órát máris 1-4-gyel kezdtük.

„Mutatunk egy egészen megalázó számot: mindössze egyetlen percig nem negatív a gólkülönbségünk” bővebben