Mastodon

Ugye, mennyivel jobb, ha inkább mi lövünk gólt, gólokat a 15-30. percek között?

Honvéd–Békéscsaba 3–0

_sima volt

A brutális tavaszt futó Kisvárda (11 meccs, 9 győzelem, 2 döntetlen, 2,64-es ppm) mögött ugyanerre az időszakra nézve mi vagyunk a másodikak (2,00 ppm), kényelmesen előzve a feljutásért egymással viaskodó Vasast (1,82 ppm) és Kazincbarcikát (1,70 ppm). A másik dolog, hogy egészen furcsa ilyesmit gondolni a tavaly őszi teljesítményünk után, azonban az elmúlt nyolc meccséből mindössze egyet nyerő Békéscsaba ellen egyértelmű esélyesnek számítottunk.

És úgy is játszottunk.

„Ugye, mennyivel jobb, ha inkább mi lövünk gólt, gólokat a 15-30. percek között?” bővebben

Általában nem jönne rosszul, ha megadnák az olyan gólokat, amelyek szabályosnak tűnnek

Szentlőrinc–Honvéd 0–0

A GPS komolyan vette a húsvétot. Beütöttük a Szentlőrinc sportpályát, megtalálta, elindította a navigációt, majd egy templom előtt megszólalt: „Megérkezett az úticéljáthoz. Az úticélja az út bal oldalán található.” Nyilván nem, mondtuk neki, és kanyarogtuk még párat, mire megérkeztünk a sporttelep vendégszektorához. Mint kiderült, nem csak nálunk volt húsvéti kedvében a GPS, és ahogy hallottam, többeket is a templomhoz terelt volna.

Annyira talán nem lehet rossz a helyzet, hogy már a futballmeccsek, pláne az NB II-es meccsek közönségét kell ilyen módon becsalogatni a templomokba, hogy legalább húsvátkor ne tűnjön alacsonyabbnak némelyik kihasználtsága, mint egy Felcsút-Zetén a stadionnak.

„Általában nem jönne rosszul, ha megadnák az olyan gólokat, amelyek szabályosnak tűnnek” bővebben

Mennyire máshogy hangzik a „csak a szokásos”, mint a Laczkó-korszakban: 0-1 után 2-1

Honvéd–Gyirmót 2–1

Ismét megfordítottunk egy meccset, ismét győztünk, és hat pontra távolodtunk el a kieséstől. A Besoccer a harmadik forduló óta először 0, azaz nulla százalék esélyt jósol a kiesésünkre:

„Mennyire máshogy hangzik a „csak a szokásos”, mint a Laczkó-korszakban: 0-1 után 2-1” bővebben

Csak a szokásos: első félidő közepén kapott gól, majd fordítás

BVSC–Honvéd 1–2

A videón visszanézve nekem úgy tűnt, hogy a BVSC gólja előtt kézzel vette át a srác a labdát, majd vágta a kapunkba. Baj, mert addig helyzete sem volt a BVSC-nek, és egészen a második félidőig, amikor vagy egy, a bal kapufa mellé csorgó lövésük, amit Tujvel is dermedten nézett, szóval addig helyzetük sem volt. Egyáltalán nem lehetett azt érezni, hogy gólt kaphatunk, aztán mégis.

B. pont mondta a tizedik perc környékén, amikor már voltak bőven helyzeteink, hogy jótt tenne egy kapott gól, mert akkor fordítunk, és sima 3–1 ide. Pár perc múlva bejött, majd fordítottunk, igaz, a vége csak 2–1 lett.

Mennyire máshogy hangzik a „csak a szokásos” így, mint Kazincbarcikán a 8. percben, 0–2-nél.

„Csak a szokásos: első félidő közepén kapott gól, majd fordítás” bővebben

182 nap után nem állunk kieső helyen

Honvéd–Csákvár 2–1

A klub történelmének leghosszabb és egyben legsötétebb sorozata ért véget, azonban mielőtt hátradőlnénk a a másodosztály tizenkettedik helyén, ami egyrészt egy átmeneti tizenkettedik hely, mert ma este játszik a Soroksár a Vasassal, és ha győzne, akkor máris csak tizenharmadik, szóval, mielőtt hátradőlnénk, a kiesés vesztett pontban továbbra is egyetlen pontocskára van.

Az eddig lement 22 fordulóból 15-öt töltöttünk kieső helyen. A Tatabánya 13-at, a Békéscsaba 4-et, a többiek pedig ennél is kevesebbet. Tényleg lehet ünnepelni, hiszen egy simán kiesőnek tűnő csapat épp nem áll kieső helyen.

„182 nap után nem állunk kieső helyen” bővebben