Mastodon

Napikispest 2016.02.10.

Nagyon fontos nap volt a tegnap, ezért kicsit sajnáljuk, hogy mindössze egy napikispestbe sűrítjük bele, és legfeljebb ígéretet teszünk arra, hogy ha időnk és kapacitásunk engedi, akkor külön-külön is foglalkozunk majd mindennel.

  • Hemiblog // Az Öreg kőkeményen nekimegy Szöllősi György erkölcsi nívójának, és az ebből származó véleményének, ami bár megáll a jog előtt, azért mindannyian tudjuk, hogy nem most, és nem először sértette vérig megnyilatkozásával a Honvédot és a Honvéd szurkolóit. A legjobbak persze a zárómondatok, és egy finoman belengetett bojkott, hogy tisztességes kispesti nem vásárol a Szöllősi-féle Puskás-termékekből. Idézem:
    • „Mohósága felkeltette érdeklődésemet, olyannyira, hogy megnéztem a Puskás Ferenc hagyatékát kezelő, és abból jelentős jövedelemhez jutó Puskás.com Kft tulajdonosi listáját. Megdöbbenésemre a kft legnagyobb üzletrészét, 47%-ot birtokló tulajdonosa nem más, mint egy bizonyos Szöllősi György. További sok sikert kívánok Szöllősi úrnak, és további szép napot azoknak a fogyasztóknak, akik különböző Puskás nevét viselő termékek fogyasztásával hozzájárulnak Szöllősi György bevételeihez. Ámen!”
    • 10/10 ez a poszt, Pajor Tamás Brékje és a Smidt pÁl által szignált Nenyi mellé fogom kifüggeszteni a falamra.
    • A napokban mi is jelentkezünk a témában egy terjedelmesebb anyaggal, amelyben pontról pontra végigmegyünk az eredeti cikk állításain, és bőbeszédűen elmagyarázzuk, hol és mekkora mértékben ferdített a neve elhallgatását kérő Szöllősi szerző. Mivel az anyag hossza jóval túlmutat egy blogposzt keretein, ezért PDF-ben lesz letölthető, valamint a legtöbb e-book olvasó által támogatott EPUB formátumban. (Ha van valamilyen javaslatotok, hogy egy 30 oldal körüli, sok lábjegyzettel szabdalt szöveget hogyan tegyünk ki, azt szívesen fogadjuk.)
  • versenykiírás // Az MLSZ – az idei tapasztalatok alapján(sic!) – finomít a jövő évi versenykiíráson, és tartja tovább a hülyeség szintjének etalonját a világban:
    • növelik a pénzt, amit az U20-asok szerepeltetése után kifizetnek, viszont a teljes összeg csak akkor jár majd, ha két, 1996. január 1. után született játékos van folyamatosan a pályán. Vagyis a csapat összes játékpercének 18,2%-a, miközben a 20 év alattiak az aktív labdarúgók korfájában korántsem foglalnak el ekkora arányt. Vajon a sok fiatal hova kerül majd, ha beválik? Mehetnek az NB II-be, vagy még lejjebb, mert a következő évben kell másnak a kvóta?
    • marad a meccsenként három és öt külföldi, annyi változással, hogy ha egy nemzetközi kupában szereplő csapat ellen lép pályára egy nem olyan, akkor szintén ötöt játszathat azon a meccsen. Vagyis tartson a keretében légiósokat, pusztán azért, mert a liga harmada (12/4) indulhat valamilyen kupában, és velük a 33-ból 12 meccset játszik. Bravúr. Hatalmas kiegyenlítése a másoknak juttatott versenyelőnynek.

Napikispest 2016.02.09.

  • labdabiztos // vérfarkas kollega megírta odaát a Balhátvéd keringőt Hemingwayre és nyilatkozatokra. Olvassuk hát együtt.
  • index // kis összefoglaló a szezon előtti esélylatolgatás jegyében. Rólunk nyilván két mondat mindösszesen. „A nyolcadik helyezett Honvédnál (24 pont) a már szokásos jövés-menés volt, télen hatan mentek, hárman jöttek. Meglepő lenne, ha a középmezőnynél előrébb végezne Marco Rossi csapata.” A szokásos jövés-menés durva benézésén túl sajnos alapvetően igaz a verdikt, de sokszor az ilyen, alapból tájékozatlan, generalizált vélemény-nyilvánítások után kívánom, hogy mégis legyünk dobogósok… A teljes cikk, ha valakit még érdekel ezután, itten vala. (RW)

Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?

gep_sarga-kekUgye a felkészülés másról sem szólt, mint az ötvédős rendszer próbálgatásáról és egy balhátvéd felhajtásáról, ami valójában nem két, egymástól független dolog, hanem Boti középre tolásából és az új hadrendből következik. Folyománya pedig, hogy az egy középcsatáros, két szélsős 4-3-3-at hanyagolni tervezzük.

„Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?” bővebben

Harmadik: a főpróba

Felkészülési a tavaszi rajt jegyében, ezúttal a Centeren (babar-1909foto.hu)
Felkészülési a tavaszi rajt jegyében, ezúttal a Centeren (babar-1909foto.hu)

Harmadik, és ezen felkészülési időszak-béli utolsó meccsemre csoroghattam ki tegnap délután az időjárás által már-már szinte tényleg tavasznyitó jellegűvé szentelt verőfényben a Bozsik-stadionba. Nyilván frappáns felütés lenne, ha azzal kezdtem volna, hogy ha már pénteken Szabi rámszólt a Futball Házban, hogy „holnap edzőmeccs„, akkor illett kimennem, de mivel ettől függetlenül úgyis ott vagyok, ha tudok, most nem lesz frappáns felütés. „Harmadik: a főpróba” bővebben

Napikispest 2016.02.06.

  • edzőmeccs // egytől a centeren játszunk a Sopronnal.
  • Kabangu-matek // Kabangu január 18-án írt alá, ám ugye ekkor már sérült. A hírek eleinte 2-3 hetes kihagyásról szóltak (január végi visszatérést feltételezve), majd ez módosult az utolsó felkészülési meccsre, de legkésőbb a Haladás elleni szezonrajtra (február 13., ekkor tartanánk egy hónapnál). A tegnapi cseten érkezett az újabb határidő, és a harmadik-negyedik forduló belengetése, ami testvérek között is március eleje, tehát közel két hónap. Ha ezt tartani tudjuk, akkor is marad kilenc-tíz meccse a rövid tavaszból.

Futballházi esték#2

kfhAkár „Békebeli esték” cím alatt is futtathattam volna a posztot a klasszikus RW-i érzelmi húrpengetés és hangulatfetisizálás oltárán áldozva. Tegnap ugyanis második részéhez ért a tavaly még Csábi Jocóval elindított Kispesti Futballházi Esték sorozat (nem ez a hivatalos neve a rendezvénynek, csak én aggattam most rá, de kb. lefedi a lényeget), ezúttal emelve a tétet és egyből két vendéggel próbálkozva, mégpedig a mindenkori kispesti gólvonal elől.

Kapus-show a Fő utcai panelok árnyékában, a hajtás után. „Futballházi esték#2” bővebben

Napikispest 2016.02.05.

  • Hajdú Ádámot // visszarendelte az MTK – derül ki a tulajdonossal folytatott videócsetből.
  • játékoskeringő összesítés // a honlap összefoglalta a dolgokat, az egyetlen újdonság Dékány távozása
    • érkezett // Eppel, Kabangu Kadima John’s (!!!), Nagy Sándor
    • kölcsönből visszatért // Constantinescu, Palmes
    • távozott // Délczeg, Fejes, Kapacina, Kristi, Szemerédi, Ihrig-Farkas, Dékány
    • kölcsönbe került // Lőrinczy, Tóth Barna, Vajda Dani
    • marad // Prosser
  • mennyi időre szerződtettük Nagyot és Kabangu Zolit? //
    • a csetből kiderült, hogy „vannak olyan opcióink, amik engedik azt, hogy ha mi megkívánjuk őket tartani, akkor hosszabb időre a mieink legyenek” (…) „a részletekről nem kívánok beszélni, az nem lenne a klub érdeke.”
    • ez vajon mit jelenthet? Fél év plusz opció? Ha elmondanánk, és beválnának, akkor ne legyen belőlük Martínez, akiről menet közben derült ki, hogy nem 2+fél, hanem fél+2?

Napikispest 2016.02.04.

  • Faragó Lajos a Kispesti Futball Házban // pénteken, öttől. A közönségtalálkozón az ötvenes évek legendás kapusa mellett részt vesz Kemenes Szabi is, jelentkezni pedig itt lehet.
  • Cset 2.0 // egy hét csúszással újra nekifutnak a videós csetelésnek. Szintén péntek, csak kicsit korábban. Tizenegytől lehet kérdezni, és déltől élőszóban válaszol az Öreg.