mert célunk csak egy van
Amennyiben egy Honvéd-szurkoló kizárólag a Facebookról tájékozódna, akár azt is hihetné, hogy fölényesen vezetjük a bajnokságot. Az osztás műveletét segítségül hívva:
Pécs – Honvéd 0-0
20 óra 41 perc, M6 Fácánkerti pihenőhely, MOL kút. Megálltunk feltölteni a készleteket, pisikélni, dohányozni, kinek mi volt épp a szükséglete.
20 óra 45 perc (körül) begördült egy másik busz is a kútra. Lassan araszolt, a hátsó úton közelített, majd mintha meglátta volna, hogy tele van szurkolókkal a környék, nyomott egy kövér gázt, és továbbhajtott. Igen, a csapatbuszról beszélünk.
Pár perccel később a következő kúton láttuk ácsorogni, azonban akkor már minket nem érdekeltek. (Jó, ez nem igaz, mert bőven akadt közöttünk olyan, akibe így beleszorult pár kitörni vágyó keresetlen szó.)
Pont a poszt írása közben jött szembe a Facebookon a Honvéd egy bejegyzése: Találkozz játékosainkkal!
Esküszöm, próbáltuk, de elhajtottak.
„Szánalom három tételben” bővebbenPécs – Honvéd @ Pécs, 17h
Nem ide tartozik, de pár régi ismerőssel pont Bognár Gyuriról volt szó. Van, aki szerint előremutató, amit csinál Pakson, látványos, szórakoztató, foci. És van, aki szerint Bognár egy rákfene, akinek iszonyat nagy mázlija van, hogy itt tart a magyar foci, és kényelmesen lehet benne lubickolni. Szerintem is rákfene, de legalább hasznos. Erről azért pár szót ejtsünk, mert van átkötés belőle Kispestre.
Magyarországon tombol az álprofizmus. Magyarországon státuszok vannak, és nem működés. Magyarországon átveszik a pozíciókat külföldről, azonban nem határoznak meg célokat, a célokhoz mérföldöveket, a mérföldkövekhez visszacsatolást, ellenőrzést, Magyarországon nincs következmény. Magyarországon egy Lukic simán lehet dagadt, hiába van dietetikus, sporttudományos vezető, sportigazgató, ügyvezető, tulajdonos, Lukicnak a simogatás jár, hiszen ő a legjobb gólvágó, nélküle hol lennénk? Vagy akár említhetnénk a soktízmilliós gépparkot, a hozzá tartozó szakképzett üzemeltetőkkel. Látták, hogy ki él sportszerűtlen életet (igen, ki az, aki piál), mégsem tettek ellene semmit. Vagy a mérés volt rossz, vagy a következmények hiányoztak.
„Utólag kicsit sajnálom, hogy egy ilyen remek témát pattintok el a pécsi beharangozóra” bővebbenHosszú és nehezen kibogozható bejegyzés, csak saját felelősségre!
Becsszóra, fogalmam sincs ki az az Azahriah*, pedig előadóként háromszor is megtölti jövőre a Népstadiont. Legjobb tudomásom szerint egyetlen slágerét sem hallottam. Mondjuk az is igaz, hogy rádiót soha életemben nem hallgattam, a zenestreaming-előfizetésem (ezt így írjuk és mondjuk?) pedig a zenehallgatási szokásaim alapján ajánl újabb előadókat, és valamiért őtet még egyszer sem dobta be. Nem mondom, hogy szar, amit csinál, vagy hogy nem zene, hiszen egyáltalán nem ismerem. (*_ utána kellett néznem, hogy egyáltalán jól írjam a nevét.)
Jó, a kortárs popzenei előadók közül tényleg keveset ismerek, miközben Sajci listáinak szinte minden évben adok egy vagy több esélyt, és bizony találni közte kurvajó dolgokat. Elméletileg létezik magyar popzene, és nem is rossz. Mármint az a része, amit láttam belőle. Mert fogalmam sincs, hogy a tömegmédia, illetve a Youtube-scéna kiket és miket kap fel, ugyanis ezeket a csatornákat pont nem fogyasztom.
„A sztori iránti igény védelmében” bővebbenTegnapelőtt jött ki az idei csapatkép (l. címlapképünk), merthogy az ilyesmit nem szokták felénk elkapkodni. Volt idény, amikor egyáltalán nem készült, hálásak is érte a majdan megírásra kerülő történelemkönyvek, és volt olyan edző, név szerint Bódog és Klafuric, akivel szintén nem. Amekkora átjáróház volt a klub az elmúlt években, játékosok tucatjai ugyanúgy hiányoznak a fekvő, guggoló-térdelő és álló sorokból.
Ami viszont ezúttal (is) lemaradt, az a névsorolvasás. Mármint a mégis kiket látunk a képen?
„Ezt a posztot azok kedvéért írjuk, akik nem merték megkérdezni, hogy ki kicsoda a csapatképen” bővebbenszerencsére meglepően jókor jött ez a válogatott miatti szünet. RW jelenleg külföldön, én ügyeket intézek, szóval pörgés az van, cserébe alig van időnk bármi másra, közte – sajnos – a blogra is.
Azért egy kis büszkeséget hadd osszak meg veletek:
Remélem napokon belül minden visszatér a régi kerékvágásba.
„Igen, kicsit el vagyunk tűnve, és” bővebbenIsmét eltelt egy hónap, és ismét köszönjük a támogatásokat.
Pedig jó ötletnek tűnt.
A Mosonmagyaróvár elleni meccs félidejében köszöntötte a klub az 1993-as bajnokcsapatot (eredetileg augusztus elején, a klub születésnapján lett volna, azonban egy vihar miatt elmaradt).
Csinnadratta, plakettek, kezdőkörben felsorakozó játékosok, vezetők, a kivetítőn bejelentkezik az isteni Martti Kuusela (sá-lá-lá-lá) és Csábi Jocó, Kálmán még az egymeccses Flórián Tibort is felhajtotta. Sajnos Béla király, Vincze Pilu, Vezér, Brockhauser, Negrau, és még páran nem tudtak eljönni, de sebaj, így is szép volt. Eleve a gesztus.
„Srácok, csináljunk egy olyan képet is, ahol a háttérben látszanak a szurkolók” bővebbenHonvéd – Mosonmagyaróvár 3-1
Romokban heverő feljutási álmok és szurkolói társaság várt haza közel egy hónapos „meccs-távollétem” után, és szívemben a levantei nyárral nem is volt könnyű átállni a klasszikus októberi vasárnapi nyomasztásra tegnap. Aztán egy zsáknyi fonál, a szemfüles Kerezsi, a nagy formát futó Ábel-Gyuri-Hanta-Viktor kvartett és este az intézményesített szomorkodás ír és angol nagymesterei segítettek vágányra állni.
Honvéd – Mosonmagyaróvár @ Bozsik, vasárnap 15h
mert menet közben valahol elengedtem ezt az idényt. Szégyen egy Honvédnál, hogy már októberben, és még csak nem is valami hű de nagyon komoly célt, hanem egy szimpla feljutást az NB I-be.
Hihetnék még a csodában, azonban
Marad tehát a lézengés.
„Kimegyek lézengeni,” bővebben
