Mastodon

Napikispest 2015.12.16.

  • Baráth // Boti 2018 végéig hosszabbított! (via honvedfc.hu)
  • frissítés // Felül, a menü játékoskeringős részébe betettünk egy új oldalt, és ott próbáljuk meg összegyűjteni, hogy kinek mikor jár le a szerződése, kölcsönadása.
    • Amint lesz időnk, a most még kissé kusza címkéket összevonjuk, egyszerűsítjük, így ugyanerről az oldalról kiindulva hamarosan elérhető lesz az egyes játékosokkal foglalkozó posztok összessége is.

Ez volt az a félév, ahol a Kispest tényleg átállt a saját nevelésekre

kukacokLezárult a hosszú őszi szezon, ahol játszottunk tizenkilenc bajnokit és öt kupameccset, vagyis huszonnégy valamit. Ezekre a meccsekre összesen 432 játékost neveztünk (24×18 ugyebár), amiből pályára lépett 335 és padon maradt 97. A 432 nevezettet mindössze 31 névből válogattuk ki, és ez a poszt most róluk fog szólni. „Ez volt az a félév, ahol a Kispest tényleg átállt a saját nevelésekre” bővebben

Hosszú ősz után

A Templom-tér már téli díszben, a Honvédos lelkünk még annyira nem (via kispest.hu)
A Templom-tér már téli díszben, a Honvédos lelkünk még annyira nem (via kispest.hu)

Hosszú ősz után vagyunk, hisz júli végén kezdtük, és most, december közepén hagytuk abba ezt a félszezont (kétharmad-szezont?). Nem mondhatni, hogy egyenesvonalú egyenletes mozgást végeztünk, volt itt minden, mint a „kedvenc” klubunk nevével fémjelzett kolbászban annak idején: remek start, hullámvölgy, kilábalás, visszalábalás, kupaégés, remek túra, majdnem-bravúr, igazi bravúr, jó Rossi-döntés és Rossi hiszti, soha meg nem érkező erőcsatár –  azaz semmi sem változott, tapossuk tovább a klasszikus kispesti futballidények egyikét. „Hosszú ősz után” bővebben

Kinek adják ki a szűrét?

Úgy néz ki, hogy az ősz végére kialakult valamiféle stabil meccskerete Rossinak. A kapuban Szabi, előtte formától függően Lovric vagy Ignja, mellette Bobál, a két szélen Botka és Baráth, középen Kamber, Nagy Geri, Gazdag vagy Hidi, elől pedig Gyula és Holender, kiegészülve Proszival vagy Vernessel. Csereként bejön Vaszke, lemegy Nagy Geri, és nagyjából ezzel a tizenöt játékossal operálunk a törzsidő nagy részében.

Ez a rész nem kérdés. Az viszont igen, hogy a perememberek közül ki távozhat a télen? Fejessel, Ihrig-Farkassal és Szemerédivel elindult a szokásos folyamat, amikor bejelentjük, hogy kivel nem képzeljük tovább a közös jövőt.

Mai körkérdésünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy az ősszel kevesebb szerepet kapó játékosok közül ki nem lesz itt tavaszra?
„Kinek adják ki a szűrét?” bővebben

Napikispest 2015.12.14.

  • Alig két napja lett vége az őszi szezonnak, és máris kezdődik a mindenféle keringő:
    • Honvéd // Itt az első három távozónk: Szemerédi, Fejes, Ihrig-Farkas (via honvedfc.hu)
    • Honvéd // Lukács Dániel három évre írt alá. (via honvedfc.hu)
    • Diósgyőr // Állítólag már nem Bekő a Dió edzője. (via boon.hu)
    • Diósgyőr // Hivatalos. (via dvtk.eu)
    • Diósgyőr // Akár egy Egervári-Pisont-Vitelki trojka is összeállhat. (via nso.hu)
  • válogatott // Az itthon játszó egyéb tehetségek négynapos összetartásra mentek Telkibe. Botka Endi inda house.
  • M4 ismétlés // Vasas-Honvéd kedden, 20:10-től

Szezont zártunk

Azért összejöttünk páran (foto:AlDo)
Azért összejöttünk páran (foto:AlDo)

Rögvest lopott gondolattal kezdek: a tegnapi beharang kommentjei között többen is jeleztétek, hogy a Vasas meccs egyfajta tükre lehet majd az egész szezonunknak: ha győzünk, jó a félidény, ha kikapunk, akkor meg nem. Jó gondolat, és sajnos be is teljesült, ráadásul nem a pozitív előjellel. „Szezont zártunk” bővebben