Mastodon

Hogyan futballozzunk? (1938) // 1. rész

Minder Frigyes.

1936-ban megjelent egy viszonylag nagyhatású magyar szakkönyv Holits Ödön és dr. Mamusich Mihály gondozásában Hogyan futballozzunk? címmel.

1938-ban a magyar válogatott világbajnoki döntőt játszott Olaszországgal, és ott 4:2 arányban veszített.

Általános vélekedés volt az elbukott döntő után, hogy a magyar futball, bár tehetséges játékosok tömegével rendelkezik, taktikai szinten komoly elmaradásban van a kor világelitjéhez képest. Az utólagos visszatekintések, valamint a futballjáték változásának irányai mindezt később egyértelműen igazolták.

1938 végén Az Est című lap felmelegítette a Hogyan futballozzunk? címet, és a magyar futballban korábban komoly szerepet játszó szakembereket kérdezett meg a témáról, majd ezeket a véleményeket a téli lapszámokban közzé is tette.

Most a sorozat első második darabját olvashatjuk.

„Hogyan futballozzunk? (1938) // 1. rész” bővebben

Napikispest 2020.05.20.

Oenningről // szólva már tegnap gyanús volt a csakfoci egyik anyaga, egy ingerjú Gál Istvánnal, az NB II-es Siófok edzőjével, amiben elmondta, hogy ha Oenning újra Magyarországon dolgozna (ahová szívesen is jönne), akkor ő is szívesen dolgozna vele. Nem kötöttem magammal fogadást, de biztos voltam benne, hogy egy-két napon belül

Oenninget // bedobják, mint a Honvéd egyik lehetséges edzőjelöltjét. Ez meg is történt, szintén a csakfocin.

Oenning // amúgy a Vasastól lehet ismerős, amikor a bajnoki szezonunkban egész sokáig jól tartották magukat, akkor ő volt ott az edző. Mérlege az NB I-ben 80 meccs, 28 győzelem, 18 döntetlen, 34 vereség, 101-124-es gólkülönbség és a megszerezhető pontok 46,25%-a, vagyis 1,28 pont/meccs, ami 42 pontot jelent egy 33 fordulós bajnokságban. A Vasas a következő teljes idényéban utolsóként esett ki, végig Oenninggel a kispadon. Jelenleg a görög Aris Saloniki csapatánál dolgozik.

Ellentétben a Mikroszkóp színpaddal, a magyar foci humora mindig képes megújulni

Bp. Honvéd – MTK kupameccs mához egy hétre, kedd este kilenckor, zárt kapuk mögött a hatvanhétezres Népstadionban. Csodálatos.

Mondjuk, az is igaz, hogy mivel zártkapus, a pálya tartozékain kívül egyedül a luxra (kb. a fényerő) van szükség a tévés közvetítések miatt, minden más lényegtelen. Akár lehet a Népstadionban is, vagy akár lehetne az akadémiánkon is, amennyiben megfelel a tévének a világítás.

De szerencsére nem ennyire egyszerű a helyzet, mert a magyar futball csak a magyar futballközegben értelmezhető, ahol egyrészt fontos szereplő a szövetség, másrészt a többi klubok.

„Ellentétben a Mikroszkóp színpaddal, a magyar foci humora mindig képes megújulni” bővebben

Két és fél órás ácsorgással tettük meg az első lépést a normál hétköznapok felé

Bp. Honvéd – Diósgyőr 3-1

Egész pontosan 66 nap telt el március 11., vagyis a Szegeden játszott Paks elleni kupameccs, és május 16., a Diósgyőr elleni hazai felkészülési között. A 66 lehetett volna 63, ha kimegyek Csepelre a Honvéd-Monor fakóra, azonban március közepén az tűnt felelős megoldásnak, ha nem csak magunkat, hanem másokat is felszólítunk: maradjatok otthon! Délután még megnéztük a tévében a Kisvárda elleni megaláztatást, majd jött a hétfő, és a futball, mint olyan egy bő másfél hónapra megszűnt létezni.

Az első napok még a kombinálásról, a hogyan továbbról, Sannino kirúgásáról szóltak, majd az ingerszegény környezet megtette hatását, és a fociról beszélgetés, a facebookozás, a mindenféle megnyilvánulások száma brutálisan bezuhant. Nem csak nálunk (igaz, itt egyéb okokból aktívan tettem is érte – vh), hanem ugyanezt lehetett tapasztalni más felületeken, ahol egyébként komoly aktivitás van egy átlagos hétkönapon is.

„Két és fél órás ácsorgással tettük meg az első lépést a normál hétköznapok felé” bővebben

Visszatérés a pályákra

Valamivel több, mint két hónapot követően, egy zártkapus edzőmeccs formájában végre Kispestre is visszatér a foci. Apró, totyogós lépés ugyan, de legalább valami. Kisvárda óta ennyit se kaptunk, ráadásul azt a kilencven percet is inkább csak azért nevezzük focinak, mert vitt minket a lendület, pedig se néző, se játék, se semmi, csak a puszta megaláztatás, hogy otthon, egy Kisvárdától. És az pont mindegy, hogy a víruspara első napjaiban járunk, egy Kispest-Kisvárdán az ilyenek legyenek mindegyek. Ötöt kaptunk, az isten szerelmére.

Két hónapnak kellett eltelnie, hogy újra pályára lépjünk, ellenfél ellen, test a test ellen, egy olyen sportágban, ahol a kontakt fontos része a játéknak. Néző továbbra sem lehet, ami egyrészt remek lehetőség, hogy titkoljuk mivel készülünk a bajnokság újranyitására és a kupaelődöntőre, másrészt szokjuk, hiszen a bajnokikon sem lesznek. Ne feledjük, pár napja még a „csoportos megbetegedések szakaszában” jártunk*, és csak május negyedikétől* léptünk át a „védekezés második szakaszába”.

„Visszatérés a pályákra” bővebben