A Felsőtárkány elleni kupameccs várhatóan szeptember 10. helyett 9-én lesz!!!
A Felsőtárkány elleni kupameccs várhatóan szeptember 10. helyett 9-én, kedden lesz!!!
▶ Prosser Pici és Kemenes Szabi az újpesti ikszről
Szabi szerint egy derbin pontot szerezni az önmagában érték, Mboma lövésébe pedig csak belekapott. Nekem mondjuk okés, de ettől még nagyot védett úgy általában.
Prosser hisz abban, hogy megragad a kezdőben, és nyilván újra hallaná, hogy „Prosser beb*szta, Prosser beb*szta…” Persze ehhez néző is kéne.
(Az interjúkat természetesen RW készítette, arról viszont nem tehet, hogy a csapatbusz ott bőgött a háttérben.)
Olasz meló, pesti dugó
Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: „nem mondom, hogy nem unatkozom„. És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző „játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt. „Olasz meló, pesti dugó” bővebben
Osztályozókönyv: Benvenuto, Massimo!

Ennél stílszerűbben nem is térhetett volna vissza Kispestre a moralesi iskola, mint Újpesten, mint egy ilyen döntetlennel, Portilla csaknem félperces, kínosan hosszú cseréjével, Vidó fetrengéseivel, King cseréjével és fetrengéseivel, vagyis az idő újra taktikai elem lett nálunk. Mármint a holtidő.
Ezek után osztályozzatok. Nem lesz egyszerű.
Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz
Újabb eseménydús héten vagyunk túl. Kriszti megnyerte a ManOfTheMatch címet a múlt pénteki prodikciójával; szombattól ma reggelig folytatásos Cordella-show következett, a „hogy hozzuk el 0 forintból Alessandro Del Piero-t Kispestre” nép játék keretében. Aztán mialatt mi erről poszt, pro és kontra, addig a pofók nemzetközi igazgató igazolta jóhírét (szavát se higgyék), és atombiztosan leigazolta DelPipit – Indiába. Mi közben pedig arra kaphatjuk fel a fejünket, hogy itt a szombat Vignjeviccsel, aki tudjuk: sose viccsel… „Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz” bővebben
Frissítettük az oldal impresszumát, mert már időszerű volt.
Frissítettük az oldal impresszumát, mert már időszerű volt.
Állítólag Del Piero Indiába megy, bár a Delhi Dynamos még nem jelentette be.
Állítólag Del Piero Indiába megy, bár a Delhi Dynamos még nem jelentette be.
update: maga Del Piero jelentette be.
Futó Lada megint a lényegre tapintott: a Honvéd és az olaszok
Öt forduló után: Gyula, Gyula, Gyula, Szabi, Kriszti
Ez a meccs a védőké volt, ki lehet jelenteni. Kriszti már Felcsúton, az MTK ellen is remeket nyújtott, sőt, spárgázott, ahogy magát megfeszítve lépegetett ki a labdákra, most viszont még jobbat, még ha az InStat számai nem is igazolják vissza a szurkolók szemét.
Alci a góljával rendbe tette kicsit a győri maflását, MaxiKing ismét gyors volt, és talán kisebb hibaszázalékkal játszott érzetre, mint korábban, valamint Szabi is ott volt, amikor kellett, szerencsére nem sokszor. Amúgy meg Gyula és Ignja, ami azért alapesetben alap.
„Öt forduló után: Gyula, Gyula, Gyula, Szabi, Kriszti” bővebben