Mastodon

Múzeumavató, amire Puskás Ferenc el sem ment volna

Puskás Ferenc életére és pályafutására jogosan lehet büszke minden magyar. Puskás Ferenc nem csupán kitűnő labdarúgó volt, hanem valódi közösségi ember, akire mindig lehetett számítani.

A mai Bozsik stadion területén felnőve, a kor kispesti játékosait csodálva egészen kiskorától kezdve maga is labdarúgó szeretett volna lenni. Tehetségével és szorgalmával elérte, hogy alig tizenhét évesen bemutatkozhatott szeretett klubjában: a Kispestben, majd egy évvel később a magyar válogatottban is. 1956-ig mindkét csapatnak alapembere maradt. Az emigrációban előbb a Real Madrid játékosa lett, majd több földrészen is sikeres edző.

A kispesti városi házakból indulva a labdarúgás egyik első világsztárjává vált. Emberi nagyságát mutatja, hogy mindvégig megmaradt annak, aki volt: Öcsinek Kispestről.

„Múzeumavató, amire Puskás Ferenc el sem ment volna” bővebben

Lehetséges tabellák karácsonyra

Bárhogy számoltuk, az jött ki, hogy: Fórizs, takarodj!

Az már Kisvárdán eldőlt, hogy mindenképp kieső helyen zárjuk 2024-et a másodosztályban. Egyetlen kérdés maradt mindössze: mekkora lesz a hátrányunk, amit tavasszal, remélhetőleg már egy új sportigazgatóval, új edzővel és új kerettel megpróbálunk majd ledolgozni.

Egy meccs van hátra, egy hazai a Vasas ellen, vagyis innen simán gerinc dolga, hogy mekkora szart hagynak maguk mögött a távozók. Laczkó állítólag már össze is csomagolt, kilépett a legtöbb klubon belüli kommunikációs csatornából, vagyis a távozása biztosnak tűnik. A kisvárdai döntetlenért nagy kár, viszont a kivételesen jó meccsért és Somogyiért köszi. Egyáltalán nem fog hiányozni Buksi, és remélem ő is érti, hogy ha a jövőben még edzősködni szeretne, akkor érdeke szépen búcsúzni. Aztán majd lehet visszafelé mutogatni, ha úgy tartja kedve, és igazából azzal kifejezetten segítene nekünk, mert valami nyilvánvalóan nem működik a klubházban, és bár tudjuk, hogy nagyrészt Sándor a neve, jó lenne pontosítani.

„Lehetséges tabellák karácsonyra” bővebben

Majdnem

Kisvárda–Honvéd 1–1

  • lövünk egy valószínűleg szabálytalan gólt, (a labda nagyon úgy tűnik, hogy kint volt a gólpassz előtt)
  • vezetünk sokáig,
  • lövünk egy kapufát,
  • a 90. perc után kapunk egy gólt,
  • majd megint lövünk egy kapufát.

Ha nem lett volna az elmúlt hónapok szenvedése, akkor erre, bármennyire szerencsétlenül zárult, akár azt is mondhatnánk, hogy rendben volt. Mert objektíve nagyjából rendben volt egy Kisvárda, egy feljutásra hajtó Kisvárda ellen, Kisvárdán, idegenben, rendesen felforgatott kezdővel, tizenhét éves debütálóval, satöbbi.

Szerencsétlen meccs, sokból az egy – mondhatnánk nyugtatva magunkat. Van ilyen.

„Majdnem” bővebben

Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit

Kisvárda–Honvéd @ Kisvárda, 20:00

Elsőként természetesen Fórizs Sándort szeretnénk köszönteni, aki alig három hónap alatt dolgozta fel magát Kun Gábor szintjére, egyben a klub száztizenöt éves történetének legkárosabb alakjai közé. Egyszer majd tartunk róluk egy szavazást, azonban még túl közeli mindkettejük, hogy objektíven tudjuk megítélni a ténykedésüket. Pedig esküszöm, nem sok nagyobb vágyunk van most, mint hogy végre távoli történetként tekintsünk rájuk. (Címlapképünket is Sándor ihlette és a mesterséges intelligencia alkotta meg: a piros-fekete lepelbe öltözött Halál meghozza a sötétséget a stadionba.)

Aztán itt van Laczkó Buksi, a fogalmatlan edző, aki még ha jót is akarna, akkor is bevállalta Fórizst, nem emelte fel a hangját, elfogadta a felállást – és bukott meg totálisan. Ha beleszólt Fórizs, akkor azért, ha pedig nem szólt bele, és jézusom, Buksi ezt saját erőből hozta össze, akkor meg azért. NB II-ben vereségsorozat, NB II-ben hónapokon át tartó nyeretlenség, ilyen egyszerűen nincs.

„Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit” bővebben