Kicsit csúszunk a mai anyagokkal mindenféle munka- és technikai fennforgások miatt, de dél körül várható egy osztályozókönyv by hanta, este egy beszámoló by RW, a kommentekkel addig spóroljatok ;)
Balf***ok között
Az idei tavaszi kínlódásunkban, azért valljuk meg, öröm az ürömben (már amennyire ez valakit még boldogítani tud), hogy iszonyat szerencsénk van. No nem a saját meccseinkkel – bár azokon sem vagyunk kiemelten pechesek, egyszerűen a formánk van valahol az abisszikus mélységekben, ebben egyetérthetünk (kivéve, azt hiszem egy embert). Szóval szerencsések vagyunk, mégpedig az eredmények alakulásában. És abban, ami e mögött áll: a Bohócliga ugyanis a nagy reformok, a mindenrendbenvan propaganda ellenére kezd szánalmasabb lenni klubháttérileg, mint a vészterhes Millenium idején, pedig akkor is nehézsúlyú ászok uralták a hazai klubházakat (az újpesti Sólyom, a szegedi Nagylaki Kálmán, a ‘csabai Darko Canadic, Furulyás mester, Koncz team, Pini, az önmagát a Gázszernél túlvállaló tulaj, vagy épp a ríl czukk Stadler). Mondjuk ki: jelenleg a balf***ok között a kevésbé balfék is lehet király – de legalábbis bennmaradó. Csak ehhez legalább nekünk abba kéne hagynunk a balf***kodást. „Balf***ok között” bővebben
Nem vagyok zsíragyú!
Akartam már korábban reagálni az Öreg legújabb blogbejegyzésére, de aztán teljesen más dolgom lett, és inkább csak magamban dúlta-fúltam. Mert kurvára megsértett. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy a lelátón érvényesül az ún. kollektív felelősség elve. Vagyis nincs olyan, hogy szurkolók egy csoportja, hanem olyan van, hogy a Kispest szurkolói.

Akartam már korábban reagálni az Öreg legújabb blogbejegyzésére, de aztán teljesen más dolgom lett, és inkább csak magamban dúltam-fúltam. Mert kurvára megsértett. Egyszerűen nem képes felfogni, hogy a lelátón érvényesül az ún. kollektív felelősség elve. Vagyis nincs olyan, hogy szurkolók egy csoportja, hanem olyan van, hogy a Kispest szurkolói.
Nézegess Konególt végtelenítve!
A nyíregyházi 3-2 teljes összefoglalóját megnézheted itt, a Konególszámlálót pedig itt találod.
Napikispest 2015.04.22.
- #Kone2
- MLSZ fegyelmi bizottság:
- „A FEB a Veresegyháza – Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Veresegyházát rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért a soron következő hazai NB III-as bajnoki mérkőzésén 1, a Honvédot szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért a soron következő 2 idegenbeli NB III-as bajnoki mérkőzésén 1-1 szövetségi ellenőr fogadására és költségeinek viselésére kötelezte.”
- Ma van a Föld napja, furcsa, hogy ennek örömére nem igazoltunk hirtelen egy újabb országból. (Ja, már nincs Cor$.) (Ja+, még csak dél van.)
- Borkai: nem lesz jövőre NB I Győrött. (gyor.taccs.hu)
- jelentése: három csapattal kell feltölteni az NB I-et, vagyis jöhet az NB II bronzérmese is.
- szövődménye: isten se ment meg minket a Gyirmót-Felcsút meccstől a magyar bajnokság élvonalában
- MLSZ-es futballkártyával 7 forinttal olcsóbban tankolhat a MOL-nál a 175 ezer magyar futballszurkolói közösség (sic!) /// A futballkártya ára: 500 ft.
- megjegyzés: honvédos bérlettel 8 forint jár az Agipnál.