Mastodon

Múzeumok éjszakája @ Futball ház

Az ország talán egyetlen múzeuma, ahol szabadon lehet sörözni, miközben érdekes témákról beszélgethetsz és focis relikviákat nézegetsz.

Ahogy azt évek során megszokhattátok, a Futball ház idén is nyitva lesz a Múzeumok éjszakája éjszakáján. A tárlatvezetésen és az egyéb kötelező körökön túl, idén egy apró játékkal is készültünk, aminek segítségével egy csomó érdekes dolgot megtudhattok a Kispestről és a Honvédról.

Várunk mindenkit szeretettel szombat (június 22.) délután 15 órától 23 óráig!

A nagy melegre való tekintettel folyadékot mindenképp hozzatok magatokkal. Az sem baj, ha sört.

„Múzeumok éjszakája @ Futball ház” bővebben

Újabb bejelentések

Egy távozó, egy érkező.

Pinezits Máté @ Kozármisleny. Őszintén szurkolok neki.

Branko Pauljevic @ Honvéd. #nemértem.

Újpestről érkezik, és az érdemei felsorolása mellett annyi kimaradt a Honvéd bejelentéséből, hogy a napokban múlt 35 éves. Mivel jobbhátvéd, és a posztról Kovács Nikó ment, és Eördöghről is ilyesmiket hallani, legalább egy olyan játékos érkezett a posztra, aki az elmúlt évet végigjátszotta.

Nem publikálták, hogy mennyi időre írt alá.

-> nyári játékoskeringő

„Újabb bejelentések” bővebben

Milyen középcsapat?

Lassan annak is örülni kell, ha egyáltalán elindulunk az NB II-ben, és nem szedik darabokra addig a klubot.

Foglaljuk össze, hogy mit tudunk eddig, és milyen pletykák keringenek:

  • ✅ A tulajdonosváltást még mindig nem jelentették be, azonban elnézve a híreket, sok jót attól sem remélhetünk.
  • ✅/❓ Csertői marad, de úgy hallani, hogy a stábját nagyrészt lecserélik.
  • Haragos és Kovács Nikó távozását már bejelentették. Nikónál állítólag a magas fizetése volt a probléma, amit a továbbiakban nem tudott vállalni a klub. Az Ajka viszont igen, és szinte azonnal bejelentették az érkezését.
  • ❓ A szoros fizetési sapka gyakran előjött a pletykákból, bár a pontos tartalmát nem igazán ismerjük. Mert ha arról van szó, hogy a jelenlegi tulajdonosi szerkezettel kell csapatot építeni, és ezért a megszorítások, akkor mit keres Leisztinger embere Fórizs a klubnál? Vagy Leisztinger még kevesebből működtetné a kócerájt, mint a mindenfelé tartozásokat felhalmozó Bozóék?
  • Távozhat még Kálnoki-Kis, Holman, Adorján, Bobál és Bocskay. Egyelőre ennyi nevet hallottunk, azonban a lista könnyedén bővülhet, mert a belengetett fizetési sapkánkra könnyen ráígérhet szinte bárki még az NB II-ből is.
  • ❓ Az újpesti Pauljevic érkezésének a pletykáját nincs kontextus, aminek a keretében értelmezni tudnánk.
  • Kozármislenyben felmondott Aczél, és állítólag tőlünk érkezik hozzájuk edző. (Közben már kiszivárgott, hogy Pinezits. Remélem, nem én b*sztam el, miután twitteren beleírtam 8:24-kor egy válaszomba, mert a cikk nem sokkal ezt követően, 8:39-kor jelent meg.)
  • ✅ És ne feledjük, a hosszútávú terveknek megfelelően Fehér Pétert átadtuk az MLSZ-nek, Kaczvinszkyt pedig eladtuk az Újpestnek. (Valamint a koncepció keretében Pinezits is mehet.)

Gratulálunk, és b*sszátok meg, hogy ilyen helyzetbe hoztátok a klubot. De nyilván a vírushelyzet, a háborús infláció és Brüsszel elhibázott politikája az oka mindennek, és még véletlenül sem a nemtörődöm hozzánemértésetek. Féreg banda!

„Milyen középcsapat?” bővebben

Hetikispest 2024/06/20

Tulajdonosváltás, pletykák, távozók

még mindig nincs új tulajdonos // miközben azt hallani, hogy egyes emberei már házon belül lehetnek, és nélkülük nincs egyetlen döntés sem. A felkészülést ma kezdjük, azonban egyelőre csak távozónk van, illetve pletykáink.

felkészülési meccsek // elméletileg ötöt játszunk, azonban eddig csak egynek az időpontját ismerjük, és azt is az MTK árulta el: július 13., 18:00 @ Sándor Károly Akadémia.

pletykák // Holman megy, Kálnoki megy, talán Kovács Nikó is, valamint Adorján is távozhat, bár ő saját döntéséből. Az egyetlen érkező valami fiatal spanyol csatár lehet. Továbbá masszív fizetési sapkáról is csiripelnek, ami azért is érdekes, mert még mindig nincs új tulajdonos, tehát azt sem tudni, milyen költségvetéssel lehet számolni. Viszont ha marad Bozó és Mendelényi, akkor miért pofáznak bele a napi ügyekbe Leisztinger leendő emberei? Ha meg belepofáznak, akkor miért nem raknak mögé legalább egy pénzügyi ígéretet? #nemértem

-> nyári játékoskeringő

{tényellenőrzés} szponzorok // elkezdett terjedni, hogy a Honvéd honlapján, a láblécben található támogatók blokkból eltűnt a Metalcom logója. Az egyetlen baj ezzel mindössze annyi, hogy egyáltalán nem igaz, mivel korábban sem volt ott. Legalábbis 2023 októberében vagy 2024 áprilisában nem. Ellenben a Chefmarket, a Focus Audit és a Flair Plastic logója valóban mostanában tűnt fel.

„Hetikispest 2024/06/20” bővebben

Európa-bajnokság, 2024

Kibeszélő.

  • meddig jut a válogatott?
  • Rossi, Szoboszlai vagy más kap szobrot az Eb után?
  • esetleg cserére szorul az egész Hősök tere, mert Bolla Bendegúznak is kell hely?
  • ✅ az Eb-n ünnepeljük az MFA 100. válogatottságát?
  • esetleg az MFA 10. gólját?
gydvrg-kggkpt
1🇩🇪 Németország2108-2+67
2🇨🇭 Svájc1205-3+25
3🇭🇺 Magyarország1022-5-33
4🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿 Skócia0122-7-51
A csoportokból az első két helyezett, valamint a hat csoport négy legjobb harmadikja jut tovább
„Európa-bajnokság, 2024” bővebben