de tényleg. én ha meglátom, kényelembe helyezem magam, elernyesztem a nevetéshez használt izmokat, felkészülök. mondjuk alapból nem szeretem a vicceket, mert a legtöbbje úgy kezdődik, hogy „te, figyu, van egy viccem”, és akkor bennem elindul a folyamat, aminek a végén azt a következtetést vonom le, hogy nem fogom megbántani a kedves mesélőt, és képviseljen bármilyen minőséget a csattanó, én bizony legalább kuncogni fogok, és mindent megteszek azért, hogy nevessek.
a honvédon mostanság viszont együtt röhögök kispajtásaimmal. például itt van a legújabb:
„2014 szőke nős vicce az „azt írta a Honvédról az olasz sajtó”” bővebben
