Mastodon

Skacettinyók! Már íródik a poszt a tegnapi meccsről, ám addig két apróság

Egy // van új sajtófőnöke a klubnak

és máris van interjú Supkával: (szpojler: helyzeteket mond, és nem helyzetet, helyzeteket!)

Kettő // Danilo ötodik sárgája

Természetesen automatikus eltiltást ér, amit szerdán, a Videoton ellen fog letölteni. Ne keverjük azzal a régi szabállyal, hogy ha elhalasztott meccsed van, akkor az eredeti időpont után igazolt játékosok nem játszhatnak. Legjobb tudomásom szerint ugyanis már ez sem él.

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. „Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

Újra nekifutunk a kupameccsnek

Bp. Honvéd – Siófok @ Bozsik stadion, 18:00

Annyi minden történt a múlt szerdai elmaradt kupavisszavágó óta, csak győzzük összefoglalni. Meccs mondjuk pont nem történt, vagyis utoljára február 24-én, csaknem két hete játszottunk, és kaptunk ki nagyon az Üllőin. Idő közben lecsapott az ítéletidő az országra, és ahogy az lenni szokott, télen ismét egy dologra nem voltunk felkészülve: a télre.

Szeretik hangoztatni, hogy vis maior, mert ilyen kemény tél aztán tényleg ritkán van mifelénk, de azt már nem szeretik hangoztatni, hogy évek óta mindig február és március fordulója csapadékosabb, hidegebb, havasabb, tényleg, mi a francért ezekben a hetekben a legsűrűbb a versenynaptár? Pláne az átmeneti időszakban, amikor még nincs minden stadion felszerelve pályafűtéssel. Már persze ahol van egyáltalán stadion.

(Diósgyőrben már van, de még nincs, minket március 31-én esetleg otthon, de inkább Mezőkövesden fogadtak volna, amiből idő közben mégis Debrecen lett. Sziasztok.)

„Újra nekifutunk a kupameccsnek” bővebben

Ha lesz meccs akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért lesz emlékezetes a mai meccs vagy nem meccs

A 99. Bp. Honvéd – Videoton következik. Vagy nem következik.

Az utóbbi időben a Videotonnal valahogy az indokoltnál is több emlékezetes meccset játszottunk. Pörög az agyam, hogy Újpest, Fradi, Haladás, vagy bárki, azonban valamiért az az érzésem, hogy Honvéd-Videotonból még így is több jut eszembe, mint a többiek összesen.

Persze a többségéről nem tudom megmondani, hogy mikor volt, vagy ha tudom, hogy mikor volt, akkor nem azt történt akkor, amire gondolok, illetve az máskor volt és nem is ott, talán nem is a Videoton ellen. Jobb tisztában tenni a dolgokat, ezért legyen ez egy monstrébb (ez relatív, de mindenképp felsorolós) poszt az utóbbi pár évről, már csak magam miatt is, hogy képben legyek, ha véletlenül a Vidire terelődik ma a szó.

„Ha lesz meccs akkor azért, ha nem lesz, akkor meg azért lesz emlékezetes a mai meccs vagy nem meccs” bővebben

Dark Zo-li, Dark Zo-li, a vé-gén bó-lint a Dark Zo-li

Daaaaarrrrkkkkk (1909foto.hu)

„U, u, u, Ka-ban-guuuu!” – száll a ’kövesdi estében az ordítás, az Ábel 10 méterre tőlem totális extázisban „DarkDarkDarkDark”-ozik, Gyuri pedig utat törve a tömegen át siet oda hozzánk „nem hiszem el, mondom, ez oldalháló bazmeg, minek örül ez, erre gól, nem hiszem el, mi ez itt?” – rikoltja felém, én csak vigyorogva ölelkezek Öccsel, Apu alattunk srégen 2 sorral vakarja a fejét, Hantát nem látom, de valószínűleg egy „Kabangu, nem futballista. Imádom” jellegű mantrát tolhat ő is.

Megmondtam vagy megmondtam a beharangban, hogy jutalomidény az idei? „Dark Zo-li, Dark Zo-li, a vé-gén bó-lint a Dark Zo-li” bővebben