Mastodon

„Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk”

Honvéd – Tatabánya 1-0

Nem történt semmi különös, azonban egyszer csak azt vettem észre, hogy egy asztalnál ülök Esterházy Mártonnal (háromszoros bajnok, 29 válogatottság, gól egy világbajnokságon), Gyimesi Lászlóval (ötszörös bajnok, 12 válogatottság, nem különben ő volt az, aki Kozmával összekötötte a hetvenes éveket a nyolcvanasokkal) és Varga Józseffel, Kacsával (háromszoros bajnok, 31 válogatottság, és szintén gól egy világbajnokságon), és nem csak egy asztalnál ülünk, hanem többedmagunkkal sörözgetünk és beszélgetünk.

Esterházy például váltig állította, hogy 1980-ban azért lett bajnok a Honvéd 25 év után, mert ő Kispestre igazolt 1980 telén. Jeleztem neki, szép próbálkozás, azonban mindannyian pontosan tudjuk, hogy a bajnokságot június 7-én, a Volán ellen 5-2-vel nyertük meg. Márpedig a hajrához én is kellettem a május eleji megszületésemmel. A közvetlen mérlegem öt győzelem és egy Fradi elleni döntetlen az Üllőin. Már csak azért is szükség volt rám, mert a hat meccsen lőtt tizenhárom gólból a nálam pár hónappal korábban érkezett Marci mindössze egyet vállalt. Mondom én. A tények makacs dolgok.

(Szinte apróság, hogy babaváróként az asztalnál ülő Varga kettő, Esterházy pedig egy gól lőtt az Újpest elleni 5-0-on.)

“„Minden ellenkező finom elgondolás ellenére az ember nem azért drukkol egy csapatnak, mert a csapat jó, hanem mert a miénk”” bővebben

Napikispest 2016.04.11.

Néhány, még múltheti anyag, ami kommentben érkezett, és fontos lehet összegyűjtve is //

  • Rossi @ Nemzeti Sport // elolvasható egészben itt (thx Gábor)
    • benne, hogy mekkora szenvedés neki a légiós- és U20-as kvótát betartani meccsről-meccsre, valamint, hogy jövőre már két U20-as kell, ami kapásból a 18-as meccskeretből négy főt jelent (cserékkel). Utóbbi érdekes, mert legutóbb még arról volt szó az MLSZ-nél, hogy marad az egy U20-as keretszám 2016-17-re is.
  • elkezdték építeni az akadémiát!! // vagyis legalább a tereprendezés megkezdődött – írja a kispest.hu (thx tevez)
  • bunda // a bíróság kimondta, hogy a 2009-es Honvéd-Siófok 2-2-es kupaelődöntő meg volt bundázva, ráadásul a mi oldalunkon is! (Igaz, végül lemondták.) (thx áfonya)
  • saját nevelésű játékosok // részaránya az európai élvonalalak csapatainál. (thx Pelso)
    • 54,2%-os mutatónkkal a 16. helyen vagyunk a listán.
    • Az európai trend inkább ennek az aránynak a csökkenése, így külön jó, hogy az MLSZ pont ellentétes szabályokat hoz Magyarországon.
  • tömegközlekedés // egy hónapig busz jár majd a 42-es villinger helyett (thx A69W)
    • minket ez két meccsen érint: április 16., Haladás és április 23., Békéscsaba
  • Esterházy Marci // 60 éves. Szülinapot!