Mastodon

A legújabb kispesti találmány: egy sportigazgató, aki nem szól bele a szakmai munkába

Ez az igazi nóvum, nem a hidegfúziós reaktor.

Feltételezni sem merem, hogy az Állami Sportmédia hazudott volna, hiszen az állami hírügynökségek sohasem hazudnak, amikor 2024. november 19-én a következőt írta:

(…) Fórizs Sándor, a Honvéd sportigazgatója úgy fogalmazott, a jövőben sem szól bele a szakmai munkába.

M4 Sport

Ehhez képest Fórizs ott vigyorgott a törökországi küldöttség csoportképének kellős közepén, és a minap mint sportigazgatót jelentették be a szurkolói ankét egyik lehetséges fellépőjeként.

Vagyis úgy nem szól bele, hogy közben egyre látványosabban tolja előre magát.

„A legújabb kispesti találmány: egy sportigazgató, aki nem szól bele a szakmai munkába” bővebben

Szerintetek megjelenik Fórizs az ankéton?

Feltéve, és amennyiben nem marad el valamiért az utolsó pillanatban.

A hétvégén elrajtol a Merkantil Bank Liga 2024-25-ös idényének tavaszi félszezonja. Csapatunk február 9-én a Budafoki MTE együttesével mérkőzik meg a Bozsik Arénában, ezt megelőzően azonban csütörtökön 18 órától szurkolói ankétot tart a klub a Lipták Grund Pubban.

Az eseményen az előzetes tervek szerint részt vesz a Honvéd ügyvezetője, Séllei Árpád, sportigazgatója, Fórizs Sándor, vezetőedzője, Feczkó Tamás és csapatkapitánya, Kesztyűs Barna.

via honvedfc.hu

Szerintetek?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

„Szerintetek megjelenik Fórizs az ankéton?” bővebben

A péntek is nagyüzem volt: játékos, edző, kölcsönadás

Csontos, Dúzs, Márton, Kamber, Lőrinczy, zárt kapu.

  1. Csontos Dominik (baloldali védő, belsővédő) érkezett a ZTE-től. (via honvedfc.hu, ztefc.hu)
  2. Kambert Márton István váltja pályaedzőként. (via honvedfc.hu)
  3. Dúzs Budafokra került kölcsöne. (via honvedc.hu)
  4. a mai edzőmeccs zárt kapus, stream nem lesz, szöveges tudósítás igen, és utólag valami videó is. (via honvedfc.hu)
  5. Lőrinczy Mezövesden. (via mezokovesdzsory.hu)
„A péntek is nagyüzem volt: játékos, edző, kölcsönadás” bővebben

Ne, ne, ne, bzmg, minden nap elvesztegetett, amíg nem rúgják ki Fórizst és Laczkót

A cél nem változott: Fórizsnak és Laczkónak mennie kell.

🙈 Szabó István: nem biztos.🙉 Feczkó Tamás: felmerült.🙊 Laczkó Zsolt: akár maradhat.

csakblog (@csakblog.bsky.social) 2024-12-11T07:54:20.361Z

A közszolgálati sporthírlap* arról ír, hogy Szabó István egyáltalán nem biztos, és ezért felmerült Feczkó mackó, valamint Laczkó esetleges maradása is. (A papíron közszolgálati az M4 Sport, az állami pedig a Nemzeti Sport, mert mindegy, tényleg minden mindegy, ez egy ilyen ország. Mindkettő az MTVA tulajdona.)

„Ne, ne, ne, bzmg, minden nap elvesztegetett, amíg nem rúgják ki Fórizst és Laczkót” bővebben

Ahogy a Nagy Ember mondta szerényen: győztünk!

Honvéd–Vasas 1–0

90 nap után újra győztes bajnoki labdarúgó mérkőzést játszott az első számú felnőtt férfi csapatunk a Nemzeti Bajnokság másodosztályában. November vége ellenére kellemes labdarúgóidő, a mérkőzés rangjához méltó nézőszám, vezette Antal Péter.

Valahogy így lehetne összefoglalni, mert azon kívül, hogy valóban győztünk, a mérkőzésen nem igazán történt semmi.

„Ahogy a Nagy Ember mondta szerényen: győztünk!” bővebben

Felülemelkedni saját magunkon

Honvéd–Vasas @ Bozsik, 17:00

Búcsúzik tétmeccsen 2024, és ha minden igaz, vele búcsúzik Laczkó Zsolt is. Valószínűleg utoljára látunk pár játékos Honvéd-mezben, és reményeink szerint az egészért leginkább felelős Fórizs Sándort is – a barátságukra való tekintettel – kimenekíti valahogy Leisztinger tulajdonos. A lényeg, hogy tűnjön el, mert az biztos, amíg a klub környékén találjuk, addig itt csak pusztulat remélhető. Akár a középkori pestisjárványok idején: jöhet a füstölés, a gyógyfüvek, a bűnbánat (nem használ egyik sem), és jöhet a karantén, az elzárás, a reménykedés, hogy lesznek túlélők.

Pedig ez a fajta pestis, ha maradunk a példánál, könnyen megelőzhető lenne, és mindössze annyi elég hozzá, hogy viszonylag rendben tartjuk a környezetünket. Esetünkben figyelni arra, hogy kit engedünk be a klub környékére (l. kórokozó), és milyen mentálhigiénés állapotokat alakítunk ki a mindennapokban (l. terjedési valószínűség). Ha egy klubnak kialakul és erős az immunrendszere, akkor egy semmiből és meglepetésszerűen érkező fertőzés jóval kisebb károkat okoz, mint tenné egy legyengült szervezeten. A Metalcom-éra egy beesett arcú, vitaminhiányos, göthös Honvédot hagyott maga után, egy testet, amit a legapróbb nátha is képes lett volna elvinni, nemhogy egy egyedileg tenyésztett szupervírus. Sőt, esetünkben vírusok sorozata.

(Kiegészítés: a pestisbaktérium hordozója a patkányok és az emberek között a patkánybolha. Tehát nem a patkánytól kapja el az ember közvetlenül.)

„Felülemelkedni saját magunkon” bővebben

Lehetséges tabellák karácsonyra

Bárhogy számoltuk, az jött ki, hogy: Fórizs, takarodj!

Az már Kisvárdán eldőlt, hogy mindenképp kieső helyen zárjuk 2024-et a másodosztályban. Egyetlen kérdés maradt mindössze: mekkora lesz a hátrányunk, amit tavasszal, remélhetőleg már egy új sportigazgatóval, új edzővel és új kerettel megpróbálunk majd ledolgozni.

Egy meccs van hátra, egy hazai a Vasas ellen, vagyis innen simán gerinc dolga, hogy mekkora szart hagynak maguk mögött a távozók. Laczkó állítólag már össze is csomagolt, kilépett a legtöbb klubon belüli kommunikációs csatornából, vagyis a távozása biztosnak tűnik. A kisvárdai döntetlenért nagy kár, viszont a kivételesen jó meccsért és Somogyiért köszi. Egyáltalán nem fog hiányozni Buksi, és remélem ő is érti, hogy ha a jövőben még edzősködni szeretne, akkor érdeke szépen búcsúzni. Aztán majd lehet visszafelé mutogatni, ha úgy tartja kedve, és igazából azzal kifejezetten segítene nekünk, mert valami nyilvánvalóan nem működik a klubházban, és bár tudjuk, hogy nagyrészt Sándor a neve, jó lenne pontosítani.

„Lehetséges tabellák karácsonyra” bővebben

Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit

Kisvárda–Honvéd @ Kisvárda, 20:00

Elsőként természetesen Fórizs Sándort szeretnénk köszönteni, aki alig három hónap alatt dolgozta fel magát Kun Gábor szintjére, egyben a klub száztizenöt éves történetének legkárosabb alakjai közé. Egyszer majd tartunk róluk egy szavazást, azonban még túl közeli mindkettejük, hogy objektíven tudjuk megítélni a ténykedésüket. Pedig esküszöm, nem sok nagyobb vágyunk van most, mint hogy végre távoli történetként tekintsünk rájuk. (Címlapképünket is Sándor ihlette és a mesterséges intelligencia alkotta meg: a piros-fekete lepelbe öltözött Halál meghozza a sötétséget a stadionba.)

Aztán itt van Laczkó Buksi, a fogalmatlan edző, aki még ha jót is akarna, akkor is bevállalta Fórizst, nem emelte fel a hangját, elfogadta a felállást – és bukott meg totálisan. Ha beleszólt Fórizs, akkor azért, ha pedig nem szólt bele, és jézusom, Buksi ezt saját erőből hozta össze, akkor meg azért. NB II-ben vereségsorozat, NB II-ben hónapokon át tartó nyeretlenség, ilyen egyszerűen nincs.

„Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit” bővebben

Mindeközben bőven elmúlt 10 óra, valószínűleg már beért a sajtóosztály dolgozni, szóval

innentől bármikor várhatjuk a cikket: Laczkó Zsolt további pályafutásához sok sikert kívánunk.

Ma úgysincs edzés, a srácok kaptak két szabadnapot, szóval a Mester ráér aláírni a papírokat. Javítás: volt ma edzés, és Buksi tartotta.

Utána ebédszünetre megy a sajtóosztály, így csak délután jön ki az újabb anyag: Fórizs Sándor (azt hiszem Sándor, de ebben sem vagyok már biztos) (sőt, sokszor egyenesen azt hiszem Takarodj a keresztneve) további pályafutásához sok sikert kívánunk.

Fórizs délelőtt még elköszön Laczkótól, és ezzel utoljára szól bele a munkájába. Délután pedig saját magát rúgja ki.

„Mindeközben bőven elmúlt 10 óra, valószínűleg már beért a sajtóosztály dolgozni, szóval” bővebben

Mondanánk, hogy ennél már nem lehet rosszabb, azonban a Fórizs-Laczkó-tandem mindig tud újat mutatni

Számok, grafikonok, érdekességek.

Mostanában nem nagyon untattunk titeket számokkal és grafikonokkal, és még ebbe a posztba is egy aranyos kiskutyás képpel csalogattunk be, de ha már úgy alakult, hogy itt vagytok, akkor mutatnánk pár érdekességet.

Ez például egy vicc, de nem mi kezdtük
„Mondanánk, hogy ennél már nem lehet rosszabb, azonban a Fórizs-Laczkó-tandem mindig tud újat mutatni” bővebben