Mastodon

Gazdi számára ennyi volt az Európa-bajnokság

Elképesztően szerencsétlen a magyar válogatott. Az Eb előtt négy-öt játékosból néztük volna ki, hogy fazont szabhat a csapat játékának, és erősorrendtől függetlenül ebből kidőlt: Szoboszlai, Kalmár és most Gazdag, maradt Kleinheisler, Schäfer, és mondjuk Cseri.

“Gazdi számára ennyi volt az Európa-bajnokság” bővebben

Európa-bajnoki keret vs MLSZ produktivitás

A Honvéd akadémiája hülyére verte a mezőnyt.

Lehet, hogy csak az isteni Marco Rossinak köszönhetjük (Gazdag, Holender, Baráth és Schön nála mutatkozott be a válogatottban, és Botkát is ismeri régről), azonban az a helyzet állt elő, hogy az MLSZ által alkalmazott produktivitási rendszer (az egyes klubok kibocsátását mérni hivatott rendszer) szerint a Honvéd akadémiája adja a legtöbb játékévet, vagyis a legtöbb nevelési időt a 2020-as magyar Európa-bajnoki keretbe!

A helyzetet némileg árnyalhatná pár játékos, akikre a közelmúltban fix emberként számított a kapitány, azonban a Honvéd vezető szerepét nem érintené:

  • Szoboszlai // 8,42 év a Főnix-Goldban (ez rekord lenne a játékosév/klub listánkon, valamint a klub is felugrana a kibocsátó klubok második helyére), 0,91 év a Videotonban és az MTK-ban, valamint 2,58 év Salzburgban.
  • Kalmár // 7,44 év Győrben, ami azért is érdekes, mert a klub jelenleg nem szerepel a listánkon. Mellékesen Kalmár egymaga az ötödik helyre repítené, megelőzve a Debrecent.
  • Baráth // 1,14 év Újpesten (az egyetlen újpesti játékos lenne) és 3,16 év a Honvédnál, vagyis Boti még tovább növelné a Honvéd előnyét.
“Európa-bajnoki keret vs MLSZ produktivitás” bővebben

Napiválogatott 2021.06.09.

  • az írek ellen bemutatkozó // Schön Szabolcs a Kispesti akadémia hatodik válogatott játékosa. Sőt, az MLSZ produktivitási rendszere szerint egyenesen a legkispesti akadémiásabb, hiszen válogatottjaink közül nála több időt senki sem töltött el az utánpótlás-rendszerünkben (Holendernél a rendszer nem veszi figyelembe a szerbiai időszakát):
    • 100% Holender
    • 78,51% Schön
    • 71,58% Vécsei
    • 61,17% Gazdag
    • 60,71% Botka
  • Gazdag // sérülés miatt maradt ki a meccskeretből, vagyis az Eb-keretből kimaradó Szoboszlai és Kalmár, valamint Kleinheisler és Gazdi mellett a biztonság kedvéért behívott Schäfer (esetleg a két felkészülésin mellőzött, és egyben a tízes mez(!) birtokosa Cseri) kaphatja meg élete lehetőségét a portugálok ellen.
  • Holender // nem tudjuk miért.
  • Botka // pedig nem lépett pályára.
“Napiválogatott 2021.06.09.” bővebben

Rossi keretet hirdetett az Eb-re

Szoboszlai sajnos kidőlt, viszont Gazdag, Holender, Botka, Schön és Szalai Ádám is ott van a kispesti utánpótlásból.

“Rossi keretet hirdetett az Eb-re” bővebben

Napikispest 2021.05.26.

  • elemzés a büntetőn // többen is beküldtétek, hogy a büntető.com-on megjelent egy hosszabb elemzés a Honvéd szezonjáról.
    • amennyiben tíz percet // szánnál rá az életedből, úgy nem rossz összefoglaló. Pont annyira részletes, pont annyira elnagyolt. És pont annyira semmitmondó, ha az ember kicsit odafigyel. Igaz, nyilván nem is nekünk, a csapat ütőerére tapadt szurkolóknak készült.

Idegenbe szakadt akadémistáink c. rovat //

  • Holcsika // a szerb bajnoki ezüst után duplázni tudott, és a szerb kupában is ezüstöt nyert a Partizannal. Hollendert a Zvezda ellen tizenegyesekkel elbukott döntő 88. percében cserélték le.
  • Gazdi // kiutazott Ámerikába, edzett egyet, majd másnap pályára lépett csereként a Philadelphiában. Bár Budapestről nézve arrafelé még mindig kenyérrel eszik a kecsöppel bőven megöntözött futball-labdát, az MLSsoccer.com oldal csak fényévekkel jár az MLSZ.hu és az adatbank.mlsz.hu előtt. Érdemes megnézni mit hoztak össze erről az átlagos amerikai bajnokiról, vagy mondjuk hogy néz ki Gazdag adatlapja. Teljesen más világ, na.
“Napikispest 2021.05.26.” bővebben

Nyári játékoskeringő, 1. hét

05.08. – 05.15.

Összerántva a hét történései és pletykái.

A teljes nyár elérhető a szokott helyen, a keret alapadatait (szerződések, etc) pedig itt találod.

  • új név I. // többen is bedobták a Fradival nem hosszabbító Lovrencsics nevét. Mivel Mézga szerződése lejár a nyáron, és – ahogy másokkal kapcsolatban sem – nincs róla hír, hogy tárgyalnánk, hosszabbítanánk, tehát szükségünk lesz egy jobbhátvédre.
  • új név II-IV. // új névként jelent meg a lehetséges igazolások között:
    • Molnár Gábor (Diósgyőr @ nb1.hu) – róla mi azt hallottuk, hogy maradna Miskolcon.
    • Dombó (Kisvárda @ NSO)
    • Nono (Slovan Bratislava @ NSO) – Nono Feri játékosa volt Diósgyőrben, majd Bódog alatt került ki a keretből és igazolt Pozsonyba.
  • Gazdagnak sűrű hete volt // hivatalosan is Amerikába igazolt, az MLSZ-nél az Év játékosa lett, és a szurkolói szavazáson megkapta az Év gólja díjat is.
“Nyári játékoskeringő, 1. hét” bővebben

Napikispest 2021.05.13.

  • Gazdi // lett az MLSZ-nél az év játékosa! További díjazottak:
    • Rebrov // az év edzője
    • Bogár Gergő // az év játékvezetője
    • Schön Szabolcs // az év felfedezettje
    • Fair Play-díj // FTC (vinnyogó emoji)
    • Hahn János // gólkirály
  • Gazdi diósgyőri első gólja pedig // az MLSZ szurkolói szavazásán az év gólja.
“Napikispest 2021.05.13.” bővebben

Viszlát, Gazdi!

Hivatalosan is Ámerika.

Áhhh, itt most egy posztnak kéne következnie, azonban nem lesz.

Gazdi nekem az a futballista, akit egyszerűen imádtam, mert azt a fajta játékot játssza, amit talán a legjobban szeretek. Egy zseni, na.

Volt idő, amikor nagyon nem ment neki a góllövés. Aztán lassan, de beindult – és ebből a beindulásból egészen sokáig kimaradtam.

Az első, még Balmazújvárosban.

“Viszlát, Gazdi!” bővebben

Gazdag ott van Rossi bő keretében

Rajta kívül a kispesti akadémiát képviseli Botka, Holender és Schön, valamint részben a kispesti utánpótlást Szalai Ádám.

“Gazdag ott van Rossi bő keretében” bővebben

Napikispest 2021.04.28.

  • elindítottuk // a szokásos idényközi játékoskeringős posztunkat. Elérhető itt, vagy a menüből.
    • azonnal beleírtuk // Szappanost, Gazdagot és Baloghot, mint pletykát.
  • újabb aprópénz // a Diósgyőrnek. A Gazdaságvédelmi Alap(!) terhére mintegy 2,3 milliárd forinttal dobták meg a DVTK-t, amiből infrastruktúrát fejleszthet, valamint beszálltak az utánpótlásközpont működtetésébe és fejlesztésébe. A pénzt alapvetően egy regionális csomagra adták, vagyis az egri, salgótarjáni stadionfejlesztéstől kezdve a környékbeli labdarúgó utánpótlás is beletartozik. (via dvtk.eu)
    • legutóbb // április közepén (vagyis alig két hete) kapott 300 milliót a DVTK hasonló célokra. Akkor a támogató a Sportegyesületek Országos Szövetsége volt. (via vg.hu)
“Napikispest 2021.04.28.” bővebben