Mastodon

Meccsarc: a kis ember nagy idénye

nagy.g1516Na, már látom magam előtt RW ömlengő cikkét: a meccs arcra az egész csapat!” – húzott Hanta élveteg vigyorral a diadal pillanataiban tegnap, és egyébként akár ezt is írhattam volna, de ezek után egyrészt csakazértsem, másrészt pedig a sok kiemelkedő teljesítmény között akadt egy hajszállal a többiek fölé is növő, még ha ez talán nem is nyilvánvaló mindenkinek. „Meccsarc: a kis ember nagy idénye” bővebben

Első

RW Alkalmifotós képén a Nap klasszikus januári verőfénnyel küldi meg a műfüvest. Első edzőmeccsemnek idén méltó kép!
RW Alkalmifotós képén a Nap klasszikus januári verőfénnyel küldi meg a műfüvest. Első edzőmeccsemnek idén méltó kép!

Első edzőmeccsem volt idén a tegnapi, és mivel a felkészülési időszak közepe fele járunk, úgy 3 héttel annak elindulása után és megintcsak 3 héttel a tényleges szezonrajt előtt, érdemes cezúrát vonni a szokásos „Hogy állunk?” kérdés mentén, amit most meg is teszünk, természetesen szokás szerint szerteágazó gondolatok ad-hoc tolulása mentén. „Első” bővebben

Ami nyilvánvaló, az nem lehetett kérdés

Semmi értelme szpojlerezni, hogy majd a hajtás után kiderül, ki lett szerintetek a félév játékosa, mert egyszerűen nem lehetett kérdéses. A hárommilliós kvótahúszévesből egy pillanat alatt alapemberré váló, és valami fantasztikus idényt futó Bobál Dávid is csak meccsről-meccsre, és csak éppen tudta megszorítani a végül mindent vivő Kamber Gyurit.

„Ami nyilvánvaló, az nem lehetett kérdés” bővebben

Gondoltátok volna, hogy olyan jól sikerült az NB I. átalakítása, hogy

minden harmadik meccset megnyerve, 16 forduló után tapadunk a dobogóra?

Mondjuk az is igaz, hogy a Fradit és a legvégét leszámítva, az egész bajnokság egy meddő középmezőny, ahol bárki elverhet bárkit. Hat csapat, azaz az összesség fele áll öt ponton belül, és akkor még nem is számoltam a második Paks négypontos előnyét, pedig magunkat ugyanekkora hátránnyal belevettem.

„Gondoltátok volna, hogy olyan jól sikerült az NB I. átalakítása, hogy” bővebben