A múlt héten ugyebár kimaradt a meccsarca rovatunk, lévén szerzőnk inkább a létráján játszotta el több-kevesebb sikerrel a diszperzites experidance mutatványt, aminek a tavasszal elszakadt bokaszalagja sem örült annyira, hát még az a a nyitott ablakon bebámuló, épp retard mopszát sétáltató idős asszonyság, aki a látványtól sűrűbben hányta a kereszteket, mint Hemy úr, ha majd meglátja a rég várt dél-amerikai szupercsatár fizetési igényét. Így csak utólag közlöm, hogyha tudtam volna írni, akkor nálam is Holender lett volna a VIP playa’, és a derék Fülöp ezúttal sem volt esélytelen a címre, de két másik fiatalunk nálam most beelőzte. „Meccsarc: most az alapprogram is címet ért” bővebben
Címke: Prosser Dániel
Meccstéma: hőség helyett jóságról
Annyira adná magát a meccstéma-glosszánkhoz az M4 és az MLSZ közös balfaxkodása a meccsidőpont variáláson és a napszúrásra ítéltetésünkön, hogy annál adekvátabb témafelvetést nehéz elképzelni – de egyrészt én is írtam már erről a beharangban, másrészt Hanta is gyalázkodott kétszer is (ekkor és ekkor) az ügy kapcsán, úgyhogy ha még egyszer leírjuk a nyűgeinket, akkor mi leszünk a blogszféra hegyiivánjai (a Mester ugye minden, de minden magyar bajnoki rajtkor elsüti statisztikus beharangját a csökkenő nézőszámokról és a „minden szar”-ról). Itt még nem tartunk. „Meccstéma: hőség helyett jóságról” bővebben
Happy (?) End
Tavaly azt sírtuk el az utolsó fordulós beharangozónkban Debrecen előtt, hogy „végre vége„, s aztán, bár örültünk a bajnokverés minicsodájának, tényleg nem bántuk a zárást, hisz vége lett a tavaszi borzalomnak, és „még egy ilyen szar félidényünk nem lehet„.
Lett, kettő is: a tavaly ősz és a mostani tavasz.
FIGYELEM! A most következő poszt kiábrándult lesz és szomorú, így aki inkább örvendezne a bennmaradáson, szíve joga, és azokat is megértem, de azok ne is kattintsanak a tovább gombra mert csak engem küldenek el a Kone sípjára, hogy mit szöttyögök, RW, te pesszimista ecetmanus, te szerencsétlen varjú. Csak mondom. A miheztartás végett. „Happy (?) End” bővebben
Megcsúszott beszámoló helyett gondolatkosár a tegnapról
Jó egy nappal a tárgykör meccs után beszámolót írni, mikor már mindenki látta az összefoglalókat / megnézte a közvetítést / elolvasta a sporthíreket; jószerivel annyi értelme van, mint Matyi Dezsővel 20 éves szerződést aláírni a pécsi kispadra, ezt tudom. De hát mostanra lett időnk, és meg is ígértük itt a blogon, hogy lesz valami írás, ahol legalább a kommentelők is kiventillálhatják a Kispest-bánatukat, és az se utolsó szempont. Így azonban nem is a szokott jellegű beszámoló érkezik most, inkább afféle gondolathalmaz, jó RW-sen. Se nem lesz füle, se farka. Mint egy jó Horváth Adri nyilatkozatnak. Csak az a különbség, hogy én sokat pofázok. „Megcsúszott beszámoló helyett gondolatkosár a tegnapról” bővebben
Az idény tükre…
…volt a tegnapi meccs. A 80. percben még úgy ültem a lelátón, hogy két dologban voltam biztos:
- bennmaradtunk;
- a beszámoló poszt első bekezdésében (ami arról szólt volna, hogy bennmaradtunk).
Mert hát mi másra irányították volna gondolataim a látottak? 80 percen át koncentrált a csapat, szívósan védekezünk, amikor hibázunk (ami azért nem volt ritka), akkor pedig ótvar mázlink van. A gól is: felső kapufát fejel a pécsi srác, az ellentámadás második hullámából meg mi lövünk gólt, gyakorlatilag a harmadik kapura lövésünkből a meccsen, szemben a rengeteg pécsi nagy helyzettel. (Csúsztatok picit, mert a rengeteg helyzet nagy része ezután jött tőlük, és az a rengeteg is alig több, mint féltucat). Tiszta 1996-os MK-döntő. Ezek után itt csak jó vég következhet.
Aztán a pécsiek porlasztottak kettőt, mi meg lelkesen odaálltunk és letüdőztük a galambokat. Szívem szerint azt mondanám, essünk is ki ezek után, de persze csak az elkeseredés beszél belőlem. Remélem. „Az idény tükre…” bővebben
Uhhh, mikor láttatok utoljára 92%-os pontossággal passzoló csatárt?
Egyelőre a számok Csábit igazolják
Emlékeztek mit mondott Jocó a távozásakor? Hogy ő két játékosért vállal felelősséget: Punosevac és Morgan, mert őket a beleegyezésével hozták. Megnéztük, hogy a kilencek eddig mit nyújtottak. Elég legyen annyi szpojlernek, hogy a címet nem véletlenül úgy adtam meg, ahogy.
Megint majdnem
Ha csak ma reggel olvasom az eredményt, minden részlet és kommentár nélkül (ti. továbbjutott a Fradi), nem lepődök meg, csak szomorúan vállat vonok. Ha elnagyoltabb részleteket is olvasok (ti. büntetőkkel ment csak tovább az élcsapatnak kikiáltott zöld-fehér alakulat), már hümmögök is egyet, ha nagyon részletes beszámolóba botlok (ti. Dibusz tartotta benn az MK-ban az FTC-t konstans pagliucázásával), már konkrétan meg lennék lepve.
De így, hogy kinn voltam és végig is néztem az elhúzott mézesmadzagot a saját orrunk előtt, a minden idők egyik leggyengébb MK nyolcasába kerülésre, és tizikkel kizúgni, mindezt az év első ótvarhideg meccsén, csontig átfagyva, hát így már inkább sírok. Illetve sír az egyik szemem. A másik meg mosolyog, vagy még inkább: reménykedik egy picit. Mindjárt elmondom, miért. „Megint majdnem” bővebben
▶ Prosser Pici és Kemenes Szabi az újpesti ikszről
Szabi szerint egy derbin pontot szerezni az önmagában érték, Mboma lövésébe pedig csak belekapott. Nekem mondjuk okés, de ettől még nagyot védett úgy általában.
Prosser hisz abban, hogy megragad a kezdőben, és nyilván újra hallaná, hogy „Prosser beb*szta, Prosser beb*szta…” Persze ehhez néző is kéne.
(Az interjúkat természetesen RW készítette, arról viszont nem tehet, hogy a csapatbusz ott bőgött a háttérben.)
Olasz meló, pesti dugó
Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: „nem mondom, hogy nem unatkozom„. És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző „játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt. „Olasz meló, pesti dugó” bővebben