RW // Csak a Kispest!

Az idény tükre…

11138534_856758144391636_80247658720159380_n — Pécsi lépéselőny

…volt a tegnapi meccs. A 80. percben még úgy ültem a lelátón, hogy két dologban voltam biztos:

bennmaradtunk;
a beszámoló poszt első bekezdésében (ami arról szólt volna, hogy bennmaradtunk).

Mert hát mi másra irányították volna gondolataim a látottak? 80 percen át koncentrált a csapat, szívósan védekezünk, amikor hibázunk (ami azért nem volt ritka), akkor pedig ótvar mázlink van. A gól is: felső kapufát fejel a pécsi srác, az ellentámadás második hullámából meg mi lövünk gólt, gyakorlatilag a harmadik kapura lövésünkből a meccsen, szemben a rengeteg pécsi nagy helyzettel. (Csúsztatok picit, mert a rengeteg helyzet nagy része ezután jött tőlük, és az a rengeteg is alig több, mint féltucat). Tiszta 1996-os MK-döntő. Ezek után itt csak jó vég következhet.

Aztán a pécsiek porlasztottak kettőt, mi meg lelkesen odaálltunk és letüdőztük a galambokat. Szívem szerint azt mondanám, essünk is ki ezek után, de persze csak az elkeseredés beszél belőlem. Remélem. „Az idény tükre…” bővebben

Még egy…

…szar hétvége, mondogatjuk mostanában minden forduló után (úgy kb szeptember vége óta). Most azonban máshogy zárnám a mondatot: …jó délután. Igen, Még egy jó délután, vagy ahogy a Doki barátom mondaná, Még Egy Ekkora Délutánt: pedig nem történt semmi különös, csak egy régi kedvenc eljött a Futball Házba, és jó két órán keresztül (sőt valószínűleg ennél is többet, csak nekem le kellett lépni) mesélt a megjelenteknek fociról, Kispestről, Honvédról. Szóval tényleg semmi extra.

Óriási volt. „Még egy…” bővebben

Egy szebb és jobb világban így nézne ki egy UTE elleni napunk

(A mai beharangban minden a képzelet szüleménye, a valósággal való bárminemű kapcsolat csupán szemfényvesztés).

Tegnap este, a beharangozó videónk készítése közben dumáltam kicsit mikrofonon kívül Kemenes Szabival, és ő is megerősítette azt, amit minden játékosunk mantráz az utóbbi hónapokban: mennyit jelent nekik a közönség támogatása, csakúgy, mint az MK-győzelmeink, vagy az évekkel ezelőtti első bronzunk idején, a tavalyiról nem is beszélve. Jó volt ezeket a szavakat hallgatni a csapatkapitány szájából, aki ráadásul az utóbbi egy-másfél idényben talán még jobban véd, mint 2009-2012 közti korszakában. „Egy szebb és jobb világban így nézne ki egy UTE elleni napunk” bővebben

Kérdések sora…

…merül fel most sokunkban ha a Honvédra gondolunk.

Kiesünk? Bennmaradunk?

Nagy baj lenne ha kiesnénk? Vagy…?

Érdemes egyáltalán ezen gondolkozni? Érdemes kijárni? Vagy távolmaradással tüntessünk?

Mit akarunk egyáltalán? „Kérdések sora…” bővebben

Törve, minden szinten

A mi lejtőnk már több is, mint 12%... — A mi lejtőnk már több is, mint 12%…

Csodás koratavaszi délután, éledező napfény, egész jó fociidő, én meg itthon ülök tört bokával (levegőben lifegő lábbal ne blokkolj közeli bombázást a kapud előtt), hát, nem az év hétvégéje ez. Nem is tudom, mikor volt utoljára kihagyott hazai meccsem, kivéve ha épp nem tartózkodom Budapesten. Hát, nagyon régen. Furcsa is. Furcsa körülményekhez pedig furcsa beszámoló dukál, ez most ilyen lesz. „Törve, minden szinten” bővebben

Négy év

Négy év az négy év. És az olyan, az életében is a határozott pontokhoz, mérföldkövekhez kötődő arc, mint én, az ilyenekre mindig figyel, ragaszkodik, igazodik. Megemlékezik róla a blogon. Mert négy év az mégiscsak négy év, egy olimpiai ciklus, egy kijárt középsuli teljes ideje, egy egész VB- (vagy EB-) periódus, majdnem egy egyetemnyi idő, és több, mint egy végigküzdött főiskola, munkahelyen ennyi idő sokak szerint már sok is.

És mi ennyi deje csakblogolunk már. Erre mondaná Richard Pryor a Vaklármában Gene Wilder-nek: „bazmeg, ez kemény!„. „Négy év” bővebben

A mindennapok apró örömei

A napokban épp Kispest déli határán bringáztam, amikor a Hoffherr M5-ös és Ady közti szakaszának kábé közepén belefutottam egy olyan képbe, hogy 5 percig csak álltam és néztem, butább fejet vágva, mint Őze Tibor, miután rájött, hogy varázserejű bubukin-bézbólsapkája nem transzponálja a fejébe a kispesti bennmaradást érő taktikát 2003 tavaszán. Ne gondoljon persze senki valami extrán revelatív dologra, csupán egy látkép miatt gyökereztem le, ráadásul olyan látkép miatt, ami szerintem az itteni olvasók 90%-ának megvan, de hát engem mégis nagyon megfogott, lévén most láttam először. „A mindennapok apró örömei” bővebben

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

Nagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy „bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. „Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben

Nem kell több spagetti…

…mert kicsit megfeküdte a hasamat. Sőt, annyira nem is kicsit. És a spagetti ez esetben = az elmúlt jópár hónap. És az a rossz ezekkel az egyre gyakoribbá váló „jópárhónap„-okkal, hogy egyre többször és egyre hosszabban jönnek.

Az is megér egy misét, hogy a keresztbe-bereklámozás az valhogy nem jön össze nekünk itt a blogon. Volt már olyan hétvége, amikor én harangoztam be, hogy „Hanta meg mindjárt nyomat nektek sok-sok statisztikát„, aztán szegény kollega arra a hétre úgy eltűnt a civil munkakötelezettségeinek útvesztőjében, hogy abból stat-posztból azóta se lett semmi (igaz, lett azóta a tollából más stat-poszt, egy tonnányi, ezt beismerhetjük). Most meg ő közölte be, hogy RW tolja majd a beszámolót, de RW nem tolt semmit Debrecenről.

Max a saját Honvéd-kínját maga előtt. „Nem kell több spagetti…” bővebben

Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról

Pont mikor nem vagyok már megint gépközelben? Dettó, mint júni közepén, az edzőkinevezéskor. És megint forrnak az indulatok, pörögnek a vélemények, ahogy kell, ami a blogunk funkciója, helyes. De mint VW esetében, most is úgy érzem, mivel posztírásilag a CSAKblog egy Hanta-rw tandem egyelőre, hogy a véleményünk kellő (egyen)súllyal essen latba, nem csak kommentelek az előző poszthoz hanem én is okoskodok egy sort. Csak most nem olyan hosszan, mint szoktam. (Illetve persze dehogynem!) „Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról” bővebben