Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát betéve a hifibe, és sokadjára leírni, hogy nem hittem volna 2010 őszén hogy ez lesz, de szerencsére van a Hanta úr, aki tavaly meg idén (meg tavalyelőtt is) észnél van, vagy csörög a smartphoneja vagy mittomén és mire feleszmélek már meg is van a poszt, nekem meg marad a beharang, de hát már azt is régen írtam, úgyhogy örvendek mint Guie-Guie Gnkei Abraham az ajándéklabdának, míg bele nem veri a kapusba.
Szóval beharang. „Ilyen is régen volt már: beharang!” bővebben
„You set sail across the sea
Az elmúlt években, ahogy már korábban is írtam, válogatott ügyben tejesen belesüllyedtem a nihilbe, és el is hittem, hogy erre képes csak a magyar foci, ez más sport, mint a labdarúgás, EB-n, VB-n sose leszünk kinn, és amikor kijutottunk, hát nyilvánvalónak tűnt, hogy mindez csak véletlen, és hazajövünk három 0:4-gyel.
Egy hetes gall portya után újra itthon a Csakblog különítménye és bohócliger bajtársaik, végül is épen, egészségesen abszolválva a túrát, ahol, Doki barátomat idézve volt minden, k..ás, kacagás és autósüldözés! OK, maradva két lábbal a talajon, nem pont ezek és nem ebben az összeállításban, de sűrű volt a hét, jó újra itthon lenni, de ha ma indulnánk, ugyanúgy vállalnám. Záró rész a hajtás után.