Mastodon

Egyedül a széleken tudunk belenyúlni a meccsekbe, az viszont édeskevés ezen a szinten

Honvéd–Szeged 0–0

68. perc, Zuigeber helyett Pinte, Gyurcsó helyett Medgyes érkezett a meccs utolsó negyedére. Kántor maradt, a két támadó szélső változott.

83. perc, Ujváry helyett Schön, Sigér helyett Pauljevic a jegyzőkönyv szerint, azonban a valóságban Ujváry helyett Pauljevic szintén a szélre, és mivel Ujváry U20, ezért be kellett valakit áldozni egy másik U20 miatt, szóval Sigér helyére a középpályára érkezett Schön. Kántor maradt, a négy szélsőnkből hármat lecseréltünk.

89. perc, Kántor helyett Hetyei, hátha. Pár perc lehet hátra, nincs jobb ötlet. Nincs más.

„Egyedül a széleken tudunk belenyúlni a meccsekbe, az viszont édeskevés ezen a szinten” bővebben

Amilyen egyszerű a helyzet, annyira bonyolult, azonban pont azért tartjuk Feczkót, hogy megoldja

Honvéd–Szeged @ Bozsik, vasárnap 17:00

Tizenkét bajnokit játszottunk Aczél Zoltán aktuális csapatai ellen, és egészen imponáló a mérlegünk: 2,17 pont.

A statisztikát erősen torzítja, hogy a tizenkét bajnokiból tíz a 2006 és 2011 közötti időszakra esik, ahol Aczél olyan csapatok edzője volt, mint a REAC, Diósgyőr, Siófok és Haladás. Ezeknek a meccseknek 2,3 a pontátlaga.

2011 után 2023-ban találkoztunk vele újra, akkor már az NB II-es Kozármisleny edzőjeként, és a mérlegünk egy győzelem és egy vereség.

„Amilyen egyszerű a helyzet, annyira bonyolult, azonban pont azért tartjuk Feczkót, hogy megoldja” bővebben

Majdnem hivatalos: jövőre is másodosztály

Szeged–Honvéd 0–0

A Kazincbarcika győzelmével és a szegedi pontvesztésünkkel idén (is) lemondhatunk a feljutásról. Három forduló alatt lehetetlen 12 pontot behozni.

A Gyirmót megtette a szívességet, hogy nem nyert, ahogy a Békéscsaba is, azonban mivel nekünk csak döntetlenre futotta, a bentmaradás még nem dőlt el, vagyis az osztályváltás kérdése egyelőre csak felfelé zárt előttünk, lefelé még mindig nyitott. Három forduló, nyolc pont előny. (Nyilván meglesz, viszont rögzítsük a tényeket: egyelőre még nincs.)

További történések: a Szeged és a Mezőkövesd bentmaradt, a Kisvárda feljutott.

„Majdnem hivatalos: jövőre is másodosztály” bővebben

Egyedül a bentmaradás érdekel (valamint a sör)

Szeged-CSGA–Honvéd @ Szeged, vasárnap 17:00

A héten ettem egy jó halászlét, így egyáltalán nem vonz, hogy Szegeden ismét egyek egyet, mert ugye, mi mást csinálna ott az ember. Sokkal inkább érdekel a bentmaradás kérdése, amire nem sokat adtam volna az őszi idény végén, amikor hetekig nem vágták ki Laczkót, és igazoni se igazoltak senkit.

Ehhez képest három, azaz 3(!!!) fordulóval a vége előtt meglehet, és még csak sok se kell hozzá, mindössze győzni, és vagy a Békéscsabának vagy a Gyirmótnak kikapnia. (A részletekkel pár nappal ezelőtt ebben a posztban foglalkoztunk.)

„Egyedül a bentmaradás érdekel (valamint a sör)” bővebben